A körömnyi méretű kaméleonnak óriási nemi szervre van szüksége

tcs cover

A rendkívül ritka és valószínűleg súlyosan veszélyeztetett Brookesia nana nevű faj miniatűr méretei még a kutatókat is meglepték: a hüllő nagyjából akkora, mint egy emberi köröm.

A Madagaszkár északi esőerdeiben felfedezett kaméleonról a Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelent meg egy tanulmány. A kutatók ebben két egyedet írtak le, egy mindössze 21,6 milliméter hosszú hímet, illetve egy valamivel nagyobb, 28,9 milliméter hosszú nőstényt. A hím mérete nemcsak azért érdekes, mert a valaha feljegyzett legkisebb kifejlett hüllőről van szó, hanem azért is, mert apró termetéhez képest nemi szervei rendkívül nagyok (a hüllőknek kettő is van, melyeket hemipénisznek neveznek): párzásra kész állapotukban elérik a 2,5 millimétert, ami a kaméleon kloakáig mért testhosszának 18,5 százalékát teszi ki.

A méret a lényeg

A kisebb hímeknek egyszerűen nagyobb hemipéniszre lehet szükségük, hogy jobb mechanikai illeszkedést érjenek el, vagyis képesek legyenek sikeresen párosodni a náluk jóval nagyobb nőstényekkel – írják a tanulmányban a kutatók. Ez egyáltalán nem kirívó jelenség a gyíkfélék között. Mint arra Mark Scherz, a németországi Potsdami Egyetem herpetológusa is kitért, testükhöz mérten éppen a legkisebb fajok rendelkeznek a legnagyobb nemi szervekkel.

Kettőn áll a vásár

Mivel a Brookesia nanának eddig csak két példánya ismert, a fajra vonatkozóan egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az már szinte bizonyosnak látszik, hogy a kutatóknak a világ legkisebb hüllőjével akadt dolga. Ezt a címet eddig egy másik kaméleonfajta, a 2012-ben feljegyzett Brookesia micra birtokolta. 

A felfedezést némiképp beárnyékolja, hogy az új faj súlyosan veszélyeztetett lehet, és távolabbi kilátásai sem túl rózsásak, hiszen a madagaszkári esőerdők az erdőirtás és a mezőgazdaság térhódítása miatt folyamatosan pusztulnak. A kutatók egyébként azt feltételezik, hogy parányi méretükkel a hüllők a sziget korlátozott erőforrásaihoz próbálnak igazodni.

Ha kíváncsi vagy, miért válnak egyes állatok kannibálokká, olvasd el sorozatunk legutóbbi részét is. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek