borzalmas szépészeti praktikák régen

1. Fűző

A lista első helyén természetesen a nők életét hosszú évszázadokon át megkeserítő fűző foglal helyet: a derék karcsúvá formálásának céljából kitalált ruhadarab már az ókorban megjelent, a görögöknél, a rómaiaknál és az Egyiptomi Birodalomban is találkozhatunk vele, igazán elterjedtté azonban a késő középkori és újkori Európában vált. A derékméret-csökkentő divateszköz fénykorában a hölgyek szinte minden tevékenységhez – lovagláshoz, bálokhoz, utazáshoz, mindennapi viselethez, sőt, terhesség esetén is – különböző fűzőt viseltek, olykor azonban még a férfiak is hordták a ruhadarabot, ha vékonyabb derékra, nőiesebb alakra vágytak.

A fűző hosszú távú viselése súlyos mellkas- és gerincdeformitások kialakulásához vezethetett, az izomzatnak, a gyomornak és más belső szerveknek sem tett túlságosan jót – ugyan a 19. században még rendkívül népszerűnek számított, a 20. század elején a fűző fokozatosan kiment a divatból, felváltották a rugalmas anyagból készült, alakformáló alsóneműk.

2. Szépészeti arzén

A 19. században különösen Európában volt divatos a nők körében az arzénos arcvíz használata és az arzénevés (leginkább ostya formájában), melynek hatására – legalábbis a reklámok ígérete szerint – feszes, hófehér és sápadt, vagyis igazán arisztokratikus benyomást keltő lesz az arcbőr, a szemek csillogóvá válnak, emellett az alakformálásban is segít. Az arzén rendszeres és a kellőnél nagyobb mennyiségben történő fogyasztása azonban súlyos, akár halálos kimenetelű egészségi problémák – függőség, rosszindulatú daganat, pajzsmirigygolyva – kialakulásához vezet, vagyis nem volt éppen veszélytelen hóbort, és szép számmal szedte áldozatait az elegáns hölgytársaságok soraiban.

3. Lábelkötés

Több mint egy évezreden keresztül tette tönkre fizikailag és lelkileg a kínai nőket a lábelkötés brutális szokása: a 10. században Észak-Kínából indult divat szerint a kislányok lábfejének négy-négy ujját 3-4 éves koruktól kezdve a talp alá hajtva szorosan lekötözték, akadályozva a láb természetes növését. A tortúra – mely néha teljes bénulással vagy halálos kimenetelű lábfertőzéssel járt – kb. 10 évig tartott, a végeredmény pedig akkor számított megfelelőnek, ha a lábfej nem volt hosszabb 8-10 centiméternél: a korabeli felfogás szerint ugyanis a kicsiny láb az érzékiség, a szexualitás kifejeződése volt a nőknél, egyfajta fétistárgyként szolgált, és az eladósorba került fiatal hölgyek esélyeit is jelentősen növelte. A kegyetlen szokást még Mao Ce-tung kommunista forradalma sem volt képes teljesen eltörölni, máig élnek Kínában nők, akiknek gyerekkorukban szándékosan zsugorították apróra a lábfejét.

4. Radioaktív arckrém

A 20. század első felében a világ még igen kevéssé volt képben a radioaktív sugárzás káros hatásait illetően, élelmes üzletemberek pedig a lehető legváltozatosabb módokon igyekeztek nyerészkedni a fantasztikus új felfedezésen – közéjük tartozott a francia Alfred Curie, aki ugyan nem volt rokona a radioaktivitás úttörő kutatójának számító Marie és Pierre Curie tudós házaspárnak, jól csengő nevét kamatoztatva szó szerint sugárzó karriert futott be a szépségiparban. Curie radioaktív összetevőket, tórium-kloridot és rádium-bromidot tartalmazó, Tho-Radia néven piacra dobott arckrémje a hirdetések szerint tudományosan bizonyíthatóan tünteti el a ráncokat és a bőrhibákat, teszi feszessé és fényessé az arcbőrt, gyógyítja a keléseket, sőt, még az öregedést is akadályozza – nem csoda, hogy a „csodakrém” az 1930-as években magas ára dacára igen kelendő portékának számított.

A masszív sikeren felbuzdulva Curie később radioaktív anyagokat tartalmazó fogkrémet, púdert, rúzst és tisztítótejet is gyártani kezdett, termékeit egészen az 1960-as évekig élvezhették a francia nők – mit sem sejtve róla, hogy rendszeres használatukkal súlyosan károsítják szervezetüket.

5. Nadragulyaszemcsepp

A lágy szárú, de magasra növő maszlagos nadragulya (Atropa belladonna) a benne található alkaloidok miatt a mérsékelt égöv egyik legmérgezőbb növénye, a bogyójából facsart szemcsepp a középkortól kezdve mégis rendkívül népszerű szépítőszernek számított, elsősorban az itáliai hölgyek körében. A nadragulyacsepp ugyanis atropintartalma miatt tágítja a pupillát, csábító pillantást kölcsönözve a nők számára, káros hatásai azonban bőven felülírják a pozitív hozadékokat: homályos látást, szédülést, fejfájást, hosszú távon pedig akár vakságot is okozhat.

A növény latin neve (belladonna, vagyis „szép hölgy”) a nadragulya és a szépészet régi kapcsolatából ered, bár egyesek szerint az elnevezés inkább arra utal, hogy a növényt elfogyasztó férfiak gyakran hallucináltak furcsa dolgokat, többek között csábító nőalakokat. A magyar népnyelvben a nadragulyát gyakran nevezik szépasszonyfüvének, boszorkányfűnek, de álomhozó fűként és bolondító fűként is ismert.

6. Ólomsmink

A 18. századi Európa a hullafehérre sminkelt arcok aranykora volt, nemcsak a hölgyek, de az előkelőbb férfiak körében is – a furcsa divathóbort részben a himlőjárványok hatására terjedt el, a betegség ugyanis sokak ábrázatára életre szóló hegeket, sebhelyeket rajzolt, melyeket kellemetlen lett volna nem elfedni. A legnépszerűbb sminkalapanyagnak az ólom-szulfát számított, melyet könnyű és olcsó volt előállítani, ellenben súlyos mellékhatásokat okozott: az arisztokratáknak, akik vaskos rétegekben kenték az arcukra, gyakran kihullott a hajuk, begyulladt a szemük, tönkrement az gyomruk, elrothadt a foguk, megfeketedett és kisebesedett a bőrük. Utóbbi mellékhatás miatt ördögi kör jött létre: minél rondább és sebesebb lett az arcbőr, a hibák elfedésére annál több sminket kentek rá, nem meglepő, hogy a korszakban tömegestül szedte halálos áldozatait az ólommérgezés.

7. Galandféreg-diéta

A viktoriánus kori Anglia egyik legbizarrabb hóbortja az igencsak undorítónak, viszont annál egyszerűbbnek számító galandféreg-diéta volt, melynek lényege, hogy a delikvens lenyel egy féregpetéket tartalmazó pirulát – a peték a gyomorban kikelve elfogyasztanak minden tápanyagot, amit a páciens bevisz a szervezetébe, így ő lelkiismeret-furdalás nélkül akármennyit ehet, a súlya úgyis csökkenni fog. A gusztustalan fogyókúrás módszer már a korabeli orvosok szerint is több káros hatással, mint előnnyel járt, a diétázók például a tápanyaghiány miatt fáradtnak, álmosnak érezték magukat, hullani kezdett a hajuk, a bőrük kiszáradt és könnyebben megbetegedtek – egyes történészek ugyanakkor kételkednek a módszer létezésében, a féregdiétát inkább csak elméleti felvetésnek tartják, melyet a gyakorlatban talán (szerencsére) sohasem próbáltak ki.