Az 1956-ban bemutatott mozifilm a legendás mongol hadvezér, Dzsingisz Kán életét dolgozza fel, címszerepben egy igazi vadnyugati ikonnal, John Wayne-nel: önmagában ez a tény is elég lenne ahhoz, hogy minden jóérzésű producer nemet mondjon az ötletre, a különc milliárdos, Howard Hughes – akinek alakjáról Martin Scorsese készített filmet Az aviátor címmel – mégis finanszírozta a projektet. Hughes hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, állítólag még a filmbeli mongol rabszolganők ruháját is nagy műgonddal alakíttatta tökéletesre.
Meggyőzték őket, hogy nem lesz baj
A 193 centis, ízig-vérig amerikai Wayne műbajusszal és enyhén ázsiaira sminkelt szemekkel játszotta a 12-13. századi hadurat, de egyébként semmilyen különösebb erőfeszítést nem tett annak érdekében, hogy másféle alakítást nyújtson, mint bármelyik sheriff-szerepében, a kínosan nevetséges castingot pedig csak tetézte a borzalmasan gyenge forgatókönyv. A hódító ugyan a maga korában viszonylag sikeresnek bizonyult az amerikai jegypénztáraknál (az év 11. legtöbb bevételt hozott alkotása lett), a kritikusok azonban ízekre szedték, később pedig többször beválasztották minden idők legrosszabb filmjeinek listájára – maga Wayne is megbánta, hogy részt vett benne, mint mondta, megtanulta, hogy sosem szabad olyan szerepet választania, melynek eljátszására nem ő az alkalmas jelölt.
Az igazi bűnös élvezetnek számító kalandfilm azonban nem csak a western-sztár számára maradt kínos emlék, jóval tragikusabb módon is beírta magát a filmtörténetbe: minden valószínűség szerint ez a valaha volt legtöbb áldozattal járó produkció. A külső jeleneteket a stáb természetesen nem a mongol sztyeppén, hanem Utah államban, a St. George városához közeli sivatagos, kanyonos részen vette fel, amely 220 kilométerre, egyenesen szélvonalban terült el attól a nevadai helyszíntől, ahol az amerikai hadsereg 1951 óta a kísérleti atomrobbantásokat végezte (ennek dacára senkit sem telepítettek ki a főként mormonok lakta városból).
Hughes a forgatás előtt tisztában volt vele, hogy a terep veszélyes lehet, a szél hátán ugyanis nagy mennyiségben kerülhetett oda sugárzás, a kormány illetékesei – akikkel harcos antikommunistaként kifejezetten jó viszonyt ápolt – azonban biztosították, hogy a helyszínen történő munka semmilyen problémát nem okoz majd. A producer bízott a jó szóban, így a stáb tizenhárom hosszú hetet töltött a súlyosan radioaktív környezetben, ha pedig mindez nem lett volna elég, a külső forgatás lezárulta után Hughes 60 tonnányi homokot és földet szállíttatott Utahból a hollywoodi műterembe, hogy a belső helyszínek minél jobban passzoljanak a sivatagban felvettek részekhez.
A főszereplők mindegyikét a rák vitte el
A következő 25 évben a 220 fős stábból 94 személynél diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot, 46 fő pedig bele is halt a betegségbe, köztük a címszerepet alakító sztár és számos kollégája is. Wayne jó barátja, a mexikói Pedro Armendáriz hét évvel később, az Oroszországból szeretettel című James Bond-film forgatása közben tudta meg, hogy gyógyíthatatlan tüdő-, és nyakrákban szenved – a szervezetét gyorsan felemésztő betegség dacára a színész rendíthetetlenül dolgozott tovább, végül azonban, amikor már nem bírta tovább a szenvedést, önkezével vetett véget életének.
A női főszerepet alakító Susan Haywarddal 1975-ben, 57 éves korában végzett a tüdőrák, a rendező, Dick Powell 1963-ban 58 évesen, a később a spagetti westernek révén világhírűvé vált Lee Van Cleef pedig 1989-ben, 64 évesen lett halálos tumor áldozata. Az erős dohányos Wayne-nél először 1964-ben diagnosztizáltak tüdőrákot, ebből akkor – fél tüdeje eltávolításával – felgyógyult, a következő évtizedben azonban kiújult nála a betegség, végül tüdő-, és gyomorrák következtében távozott az élők sorából 1979-ben, 72 évesen. Nem csak a színészek és a stábtagok, de a forgatásra kilátogató családtagok is szenvedő alanyai lettek az életveszélyes körülményeknek: Wayne egyik fiánál bőrrákot diagnosztizáltak, egy másiknak a melléből kellett rosszindulatú daganatot kioperálni, míg Hayward egyik fiát szájrákkal műtötték.
A híresen hipochonder, későbbi éveiben a világtól teljesen elzárkózó Hughes-t állítólag furdalta a lelkiismeret, amiért a rossz ómenek ellenére a utahi helyszínt választotta – a rossz nyelvek szerint mormon testőreinek tanácsára tett így – és magával a filmmel sem volt megelégedve, ezért annak minden kópiáját megvásárolta a Universal stúdiótól, hogy csak ő láthassa a filmet. Las Vegasi szállodája magányában állítólag több százszor megtekintette A hódítót, újra és újra emlékeztetve magát a kudarcra.
Egyesek fontolgatták, hogy pert indítanak a kormány ellen halált okozó dezinformáció vádjával, azonban semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztja el, hogy valóban a forgatáson tapasztalt körülmények okozták a színészek és a stáb körében kialakult daganatos megbetegedéseket. A statisztikák szerint az amerikai férfiak körében 43 százalék a rákbetegség, 23 százalék pedig a rákban történő elhalálozás esélye (a nőknél valamivel kisebb, 38 és 19 százalék az arány), amely nagyjából megfelel a filmben közreműködők esetében történt megbetegedések és elhalálozások számának – ha ehhez hozzávesszük, hogy sokan közülük láncdohányosok voltak, máris megdől a felperesek minden esélye, hogy a bíróság az ő javukra ítéljen.
