Átadták a Junior Prima díjakat
10 fiatal tehetség vehette át idén a díjat és a vele járó 2 millió forintot.
10 fiatal tehetség vehette át idén a díjat és a vele járó 2 millió forintot.
Für Anikó a szerepein keresztül képes közelebb kerülni önmagához, készül az újabb lemezre, és kirándulással töltődik.
Mert nem lesz nála jobb. A Jurányi szezonnyitó előadását Bodó Viktor rendezte Keresztes Tamással a főszerepben, és lesz olyan híres, mint a nagy előd.
A Sony kutatóintézetének programjától a Beatles stílusában kértek zenét, legyártotta. De tud dzsesszt is.
A Szólít a szörny felkavaró és látványos illusztrációja annak, milyen megküzdési stratégiát találhat magának egy gyerek a halállal szemben.
A Toni Erdmannt végig lehet röhögni, miközben a bőr alá hatol.
Nyáry Krisztiánnal új könyve, a Festői szerelmek kapcsán beszélgettünk elfeledett művészekről, eltitkolt történetekről, és hogy akasztanánk-e egy sorozatgyilkos művét az ágyunk fölé.
Interaktív domborművet készítettek Gustav Klimt híres festményéből.
Nézze meg kollégánk fotósorozatát, a 35. Magyar Sajtófotó Pályázaton nyerte el az első helyet!
A lengyel EP-képviselő szerint a nők butábbak a férfiaknál és pont. Mit is erőlködik a Nobel-díjas Shirin Ebádi vagy Szvetlana Alekszijevics?!
Az Éjszakai ragadozók az év egyik legerősebb és leglátványosabb filmje, Tom Ford pedig divattervezőből egyértelműen teljes értékű rendezővé nőtte ki magát.
A Magáról, Cohenről című kötet pazar válogatás több mint 40 év interjúiból és szövegeiből, nem csak Leonard Cohen-fanoknak.
Némi vigasz, hogy megnézheti online. Külön videócsatorna indult a hajón valaha is koncertező rock, punk, pop, jazz és világzenei előadók felvételeinek.
“Sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy az ‘56-os forradalomban nők is részt vettek. Pedig például ők főztek.” Hogy mi???
A BPNA eredményhirdetése szerint van igény az olyan minifesztiválokra, mint a Kolorádó, még mindig szeretjük a Telepet és szeretünk a Parkba járni koncertekre.
Bár a tévésorozat nem képregény-adaptáció, de a Butcher Billy művésznevű brazil grafikus azért megrajzolta a borítókat minden részhez. Olvasnánk!
Ön hallott már Clara de la Rocháról? A századfordulón ezredesként harcolt a mexikói szabadságharcban - épp mint Leia Organa hercegnő a lázadók oldalán.
Sofi Oksanen Normája bizarr mesébe oltott detektívtörténet a nők kizsákmányolásáról, ami, ha nem is nő fel az eddigiek színvonalához, azért van olyan jó, hogy ajánljuk.
Székely Krisztából úgy lett Magyarország egyik legmenőbb színházának szerződtetett rendezője, hogy esze ágában sem volt színházzal foglalkozni. Balett-táncosnak indult, de élni akart; nyitott hát kocsmát Laoszban, sőt a kereskedelmi tévézés gépszíja is elkapta pár évre. Aztán megint valami mást és többet akart, így most Ibsen Nóráját rendezi a Katonában, Ónodi Eszter főszereplésével. Interjú.
Kim Kardashian kishúga, Kendall Jenner a W videójában legendás performansz művészeket próbál értelmezni. Mi meg őt.
Kihallgatás, utazás egy harckocsiban, vagy épp a vörös csillag leverése: Pálfi György 6 VR-kisfilmje beszippantja a nézőt.
Csak most ifj. Vidnyanszky Attilának hívják és Bulkavot rendezett. Iván, a rettenet kritika.
A hétfőn elhunyt színész már 30 éve Willy Wonkább volt, mint Johnny Depp. Az internet fel is kapta és mémet csinált belőle.
Bármely utcasarkon elszabadulhat parti, ha arra jár a diszkógömbbé alakított betonkeverő.
Leiner Laura maga sem gondolta volna, micsoda közösség szerveződik a könyvei köré. A ritkán nyilatkozó írónő új kötete ma jelenik meg, sikerről, regényírásról, popkultúráról és rajongásról beszélgettünk vele. Interjú.