Világom cikkek
"Kint szinte semmi, bent meg minden"
Enyedi Ildikó 17 évvel utolsó nagyjátékfilmje után idén jelentkezett új filmmel, amivel rögtön Arany Medvét nyert a Berlinalén. A rendezőnőnek fontosak az álmok, elmondása szerint a forgatókönyv magától íródott, szereplői mindegyikében van egy kicsi belőle is, de akad a Testről és lélekről-ben olyan szerep is, amit kizárólag bizonyos színészeknek írt. És nem, nem kell újabb 17 évet várni az új filmjére. Interjú.
Hamarosan legófigurák is lesznek a NASA-tudósnőkből
Film már készült róluk, Oscarra is jelölték, nemsokára pedig akár Apolló-űrprogramosat és holdraszállásosat is lehet velük játszani.
Érdemes megadni magunkat az e-booknak?
Igen, jó lapozgatni és fogdosni az aláírt példányokat, de e-bookot meg vehetek egy szál bugyiban is... Vicces érvek az örök könyv vs. e-book cicaharcban.
Menekültválságról szóló magyar rövidfilm nyert nemzetközi díjat
Fabriciius Gábor Dialógus című alkotását ismerte el a Fabiofest zsűrije.
Lebutított Szentivánéji kínrímekkel #minekvan
Van itt minden, mint a vurstliban: aktuálpolitikai beszólás, trágárság és harsányság, csak egy tényleg jó poén, az nincs sehol.
Roberto Bolaño: az író és vagabond, aki mindent tudott
A 2666 a kriminek látszó drámába oltott véres költőiség maga. Elképesztően sűrű és izgalmas: nem könnyű olvasni, de letenni se.
Minden miniszoknyás nő dugni akar?
A Comedy Central ál-természetfilmje szerint igen. De hova gurulhatott el a gyógyszere annak, aki ezt kitalálta?
Milyen nő az, aki elhagyja a családját?
Ezen gondolkoztat el Ónódi Eszter Ibsen Nóráját alakítva, és kiderül: a XIX. század óta nem sok minden változott. És mégis megértjük a nőt.
Remek film egy bűnrossz énekesnőről
A Florence humoros és megható film, Meryl Streep pedig feledhetetlen, mint mindig.
Van felesleges 101 perce? Akkor mondja ki, hogy uborka!
De inkább otthon, a tükör előtt mondogassa, semmint pénzt adjon ki egy ennyire bugyuta és unalmas filmre.
Rekordszámú ismert márka áll ki Budapest Pride mellett
Az internetes közvélemény is a Pride-dal van és minden eddiginél több ismert márka vonul fel most szombaton.
Még egy hollywoodi sztár is helyettesíthető
Ki nem találná, hogy kik az alteregói Hollywood legdögösebb és legsármosabb arcainak. Mutatjuk!
A szobrok története sokkal izgalmasabb, mint gondolná
Van aki kutatja, és van aki feltölti. Ez a Köztérkép, amelyet egy lelkes önkéntesekből álló közösség működtet, és mindent elmesélnek a magyarországi köztéri szobrokról.
Szobrot kaphat Bud Spencer Magyarországon
Az ötletgazda Tasnádi Szandi szobrásznő, aki anyagárban készítené el az alkotást. A rajongók már Terence Hill meghívását szervezik a szoboravatásra.
A művészet megmutatja, mi zajlik az agyában, miközben művészetet néz!
A neurológusból lett művészek csodálatos munkája úgy mutatja be az agyat, ahogy még soha nem láttuk, de nagyon érdemes megnézni.
Valódi festményekké változtatja modelljeit a fotós, aki új szintre emelte a testfestést
Alexa Meade művei festménynek tűnnek, de valójában fotók, amelyeken hús-vér modellek testét festi kétdimenzóssá.
Macskás videókkal nyomja le a Hallmark Channel a riói sportközvetítéseket
Íme a sport, az internet és a tévézés jövője egyetlen műsorban: a tévécsatorna úgy döntött, nem versenyez sportközvetítésekkel, egyszerűen lenyom a vérbe mindenkit.
Mondjon menőbbet annál, mint Star Wars díszletek közt fesztiválozni a sivatagban!
A Burning Man kistesója Tunéziában egy elektrofesztivál a sivatagban. Ráadásul nem is túl drága, viszont életre szóló élmény.
10 film, amelyben a város a főszereplő
Többek között Antal Nimródra, Korda Sándorra és Michelangelo Antonionira is nagy hatással volt a műfaj.
Lévai Balázs #Sohavégetnemérős filmet forgat a Wellhelloval
A Lévai Balázs vezénylete alatt kitalált #Sohavégetnemérős című mozi egy játékfilm lesz, ami a Wellhello zenéire épülve a mai fiatalok párkapcsolatairól kíván elárulni valamit. A producerrel a film készületeiről és magáról a Wellhello-jelenségről beszélgettünk.
Ilyen lesz, ha Ernelláék beugranak Farkasékhoz
Szeptemberben kerül mozikba Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban díjnyertes filmje. Mutatjuk az előzetest!
Én Sing Streetes vagyok, hát te?
Zenés film a felejthetetlen nyolcvanas évekről, gyerekszereplőkkel. És nem mellesleg zseniális.
Tudta, hogy ’36-ban két olimpiát rendeztek?
Egy nácit meg egy kommunistát, de utóbbit elsöpörte a spanyol polgárháború. Az OSA Olimpia és politika című kiállítása viszont elképesztő fotóanyaggal emlékezik meg róla.
Hogyan lehet lefotózni a hétköznapi szexizmust?
Lehet művészetet csinálni a felháborító szexista beszólásokból? A kaliforniai Rora Blue szerint igen.
Ezeket a sorozatokat várjuk szeptemberben
Az őszi esték már hűvösek, itt az ideje a sorozatoknak! Ajánlunk párat, amikre már nem kell sokat várni.