Balsai Móninak jól kezdődik a hét
A Liza a rókatündérrel itthon, a Filmhéten és Monte Carloban is nyert.
A Liza a rókatündérrel itthon, a Filmhéten és Monte Carloban is nyert.
Molnár Piroska szerencsére nem akar Darvas Lili lenni. Makk Károly a nézőtéren figyel. Szerelem a Rózsavölgyi Szalonban.
Májusban pedig egy előadás is debütál a fantáziadús író áldozatairól, akiket pitébe sütöttek, széttéptek, vagy épp megmérgeztek ÉS leszúrtak.
A finn tejtermék gyártónak, a Valionak eszébe jutott, jutalmul lett egy olyan kisfilmjük, amiben Lemmy nem hazudtolta meg önmagát.
A Líra sikerlistája szerint Frei könyve az új földesurakról és Nyáry Krisztián új történetei egyaránt sikert arattak, de Esterházy és Spiró is került a legjobbak közé.
Az angliai St. Albans templom orgonistája a Life on Mars orgonás átiratával emlékezett meg a vasárnap elhunyt David Bowie-ról.
Szomjas György Betyárjátéka a Nemzetiben; Murray Schisgal Második nekifutása a Karinthy Színházban
A tegnap elhunyt David Bowie-nál sokoldalúbb előadót nehezen tudnánk mondani, hisz szinte minden albumához új alteregót talált ki magának.
Bringológia néven nyílt kiállítás az Iparművészetiben, ha nem tudná, most megnézheti, itt is mennyire tombol a formatervezés.
Bálint Richárd számára a fotózásban nem az a fantasztikus, hogy bejárhatja a világot a szakmájával, hanem hogy meg is éli a pillanatot, amikor lefotózza. Albuma a legnagyobb olasz kerékpárversenyről egyben a Giro hivatalos fotóalbuma is lett.
Till Attila Tillából egyértelműen filmrendező lett. A Tiszta szívvel működik: szórakoztat és elgondolkoztat, az amatőrök is profik benne, közönségfilm pipa.
Az énekes-előadó 57 éves volt.
Ha azt hitte, hogy az elrendezett házasság csak távoli, egzotikus országokban dívik, akkor tévedett. És ha azt hitte, Törökország az, amit Isztambulban lát belőle, akkor is. A Mustangok című film meg is mutatja, mennyire.
A január 20-án kezdődő Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál több mint 30 izgalmas filmet hoz el nekünk. Figyelem! Princípiummentes filmajánló igényeseknek!
Mucsi Zoltán rendezésében játszik Mrožeket Géczi Zoltán és Molnár Gusztáv, de a migránsoknál többről van itt szó.
Mivel a női művészek még mindig túlságosan alulreprezentáltak a művészeti életben, az idén 30 éves londoni galéria kizárólag női művészek munkásságából válogatott jubileumi kiállítására.
Január végétől Mulder és Scully újra paranormális jelenségek után nyomoz. Íme néhány tudnivaló a 90-es évek egyik legnagyobb hatású sci-fi sorozatáról.
Még csak 22 éves, de fotós projektjeinek híre rendre bejárja a világsajtót. Borsi Flórával beszélgettünk.
A Gondolj rám című film Kern András magánszáma, de az ötven felettiek zabálni fogják. Már csak a Presser- és Volkswagen-túladagolás miatt is.
Továbbra is menő az Akvárium, az Aznap és az Ankert. Mutatjuk a Heineken Budapest Nightlife Awards nyerteseit!
És a Néprajzi Múzeum letölthető színezőjéből legalább meg is tudja, mi az.
Manapság olyan könnyen ítélnek meg valakit csak azért, mert raszta, cigány, kigyúrt vagy Downos - a lényeg, hogy eltérjen az átlagtól. Ez a fotósorozat azt mutatja meg, mi van a külső mögött.
Barts Lívia színezőjénél jobbat úgysem talál!
Vajszerűen olvadó hűtőszekrény, felhővel díszített vödörlámpa: a szürreálisan deformált tárgyak vintage bútorokból alakultak át.
Hieronymus Bocsnak bejárása van a kulisszák mögé, bebarangolhatja azokat a helyeket is, amelyek a nagyközönség előtt (még) zárva vannak. Szerencsére van hozzá filmstábja is.