Világom

Világom cikkek

Magyar grófnő volt az első és egyetlen albán királyné

A történelem során sok kislány ábrándozott arról, hogy – mint a mesében – a királyfi meglátja, beleszeret, és világraszóló lakodalom után boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A magyar grófnő, Apponyi Geraldine életében mindez megtörtént – majd meseszerű életét alaposan megtépázta a 20. század viharos történelme.

Ökológiai válság közeleg: kifakulnak a pillangók

Brazília trópusi erdeiben és a szomszédos eukaliptusz-ültetvényeken vizsgált pillangóközösségekben a színes fajok aránya visszaesett és a barna-szürke fajok kerültek előtérbe. A felmérést a Koppenhágai Egyetem és a Rio Grande do Sul-i Szövetségi Egyetem kutatói vezették.

Ilyen szürreális volt a Világifjúsági találkozó 1962-ben Helsinkiben

A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség által szervezett baloldali Világifjúsági és diáktalálkozó, vagyis a VIT 1947 és 2017 között lehetőséget adott a szocialista fiatalok határokon átívelő összejövetelére – és nem mellesleg az ideológia propagálására. Helsinki 1962-ben adott otthont az eseménynek, az eseményt pedig a Csinibaba is halhatatlanná tette.

Ebben az országban több mint háromszor annyi nyelvet beszélnek, mint Európában összesen

Európa egyik legnagyobb különlegessége a tengerentúliak szemében, hogy viszonylag kis területen rengeteg kultúrát, ennek megfelelően pedig rengeteg nyelvet ismerhetnek meg. Valóban, a kontinensen mintegy 250 nyelvvel találkozhat az erre tévedő turista. De van egy ország, ahol még ennél is többet – több mint háromszorosát – beszélnek, és még csak nem is a világ legnagyobb államáról van szó.

Fény derült a világ egyik legnagyobb régészeti rejtélyére: ezt a titkot őrizték a 900 éves szobrok

Évszázadok óta foglalkoztatják a tudósokat a Húsvét-sziget kőszobrai, a monumentális moaik, amelyek a Csendes-óceán egyik legelszigeteltebb pontján őrzik a múlt titkait. Most úgy tűnik, sikerült megfejteni, miért és hogyan emelték ezeket az ikonikus alakokat: a kutatók szerint a szobrok valójában vízforrásokat jelöltek, és kulcsszerepet játszottak a szigetlakók túlélésében.

Ezen a meseszép szigeten maximum 400 fő tartózkodhat egyszerre: meglepő az ok

Az Ausztráliához tartozó Lord Howe-sziget a világ egyik legszigorúbban védett turisztikai célpontja. A mindössze 11 kilométer hosszú szigetet a trópusi erdők, a vulkanikus hegyek és a különleges élővilág teszi a természetjárók igazi álomhelyszínévé. Van azonban egy szigorú szabály: egyszerre legfeljebb 400 látogatót engednek be, így a sziget soha nem válik zsúfolt turistaközponttá.

Itt töltöttük a teleket a szocializmusban

Akkoriban még az évszak is más volt: igazi, kemény fagyok jöttek, sűrű, puha pelyhekben hullott a hó, és tényleg nehéz volt eljutni még országon belül is valahova, nemhogy a határon túlra. Ha mégis sikerült, akkor nem Ausztria, Olaszország vagy Franciaország volt az úticél, hanem Csehszlovákia. Igen, akkor még így hívták.

Ezeréves falu tűnhet el: hatalmas veszély fenyegeti lakóit

A Himalája egyik elszigetelt, távoli völgyében, a nepáli Limi-völgyben áll Til falu, amely több mint ezer éve ad otthont a helyieknek. Azonban a település most egy hatalmas veszéllyel néz szembe: az egyre gyakoribb hegyekből érkező árvizek, a hirtelen lezúduló víztömegek és a talajt meggyengítő földcsuszamlások miatt a lakók attól tartanak, hogy hamarosan végleg el kell hagyniuk otthonaikat.