6+1 méltán híres ember, akik idén töltik az ötvenet

GettyImages-1086103692

Celebek helyett olyan hírességeket gyűjtöttünk össze, akiknek munkássága tömegek életéhez ad valódi minőséget. Ők mind idén lesznek 50 évesek.

Másként ismertek, mint az aktuálisan legjobban kereső filmsztárok vagy a legtöbb toplistás dallal büszkélkedő énekesek, mégsem kisebb a hatásuk mindennapjainkra, sőt. Listánk tagjai idén ünneplik 50. születésnapjukat, a névsorban ugyanakkor egy olyan ember neve is helyet követelt, aki már nem lehet köztünk, viszont öröksége nagyon is élő a magyar sport mindennapjaiban.

Sundar Pichai

Az indiai Csennaiból nagyon messzire jutott Pichai Sundararajan (nyitóképünkön), akit ma a Google, illetve annak anyavállalata, az Alphabet vezérigazgatójaként ismerünk. Családi otthonukban még testvérével kellett osztoznia a nappalin, mint hálószobán, mérnök édesapja azonban már ekkor nagyon fontosnak tartotta, hogy megfelelő oktatásban részesülhessen. Technológiai érdeklődésére és különlegesen jó memóriájára hamar felfigyeltek, mindennek köszönhetően a fiú Indiából az amerikai Stanfordba mehetett mérnöknek tanulni.

Egyetemi évei után rövid ideig a McKinsey-nél dolgozott, majd 2004-ben csatlakozott a Google csapatához, 

részben az ő munkájának köszönhetjük a Chrome böngészőt, melyben valószínűleg sokan olvassák most ez a cikket is.

A Twitter és a Microsoft sem tudta elcsábítani a Google-től, ahol karrierje abszolút csúcspontjára jutott. 

50 éves híresség: China Miéville
50 éves híresség: China MiévilleDavid Levenson / Getty Images Hungary

China Miéville

Az író Norwich-ban született, majd Cambridge-ben tanult tovább, szociálantropológusi diplomát szerezve. A Harvard ösztöndíját is elnyerte, és doktori címet is szerzett, de politikusként is aktív. Több mint tíz évig volt a Munkáspárt tagja Nagy-Britanniában, jelenleg az International Socialist Organization tagja.

Életművét Neil Gaimanéhez hasonlítják, a valódi hírnevet nem tudományos munkái vagy politikusi munkássága, hanem fantasyszerzői tevékenysége hozta meg számára.

Számos díjat kapott már regényeiért, közte egy Hugo- és három Arthur C. Clarke-díjat is. Saját műfaját weird fictionnek szereti nevezni, törekszik arra, hogy kétszer ugyanabban a műfajban ne írjon, ezért kalandregényt, noir detektívregény, fantasyt és westernt is írt már.

Brian Wood

képregényrajongóknak biztosan nem szükséges bemutatni Brian Woodot, aki valódi példája annak, hogy a tehetség mindig utat tör magának. Mindössze 19 éves volt, amikor gyakorlatilag hátizsákkal és pénz nélkül költözött New Yorkba, ahol egy gördeszkaboltban kezdett el dolgozni.

Később hozzájutott egy kisebb örökséghez, ami segített helyzetén, de még ekkor is biciklis futárként dolgozott.

Később illusztrátorként végzett, és startupoknál tevékenykedett, majd a kétezres évektől képregényeken és videójátékokon kezdett el dolgozni. A Marveltől a DC-ig minden jelentős képregény-univerzum igénybe vette tehetségét.

Evan Williams

Farmon nőtt fel, mindig is saját vállalkozásról álmodozott Williams, aki az egyetemet félbehagyva kezdett el internetes vállalkozásokon dolgozni. Ő hozta létre a blogger.com oldalt, melyet később a Google felvásárolt. Ekkor Williams otthagyta a céget, és Jack Dorsey, valamint Biz Stone társaságában létrehozta a Twittert. Mára már nem része a cég vezetésének: Medium néven egy nyílt platformot hozott lére, melyen a felhasználók ötleteket oszthatnak meg egymással.

Hajdu Szabolcs

A rendező, forgatókönyvíró és színész Debrecenben született, Simó Sándor osztályába járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de végül nem szerzett diplomát. Gyerekként éveken át tornázott, ezzel kapcsolatos élményeit feldolgozta a Fehér tenyér című filmjében

Két kisfilm után a Macerás ügyek volt első nagyjátékfilmje, mellyel 2000-ben azonnal megkapta a Magyar Filmszemle legjobb első filmnek járó elismerését. Ezt követően is rendre a legrangosabb elismeréseket kapták filmjei a filmszemléken: a Tamara, a Fehér tenyér, a Bibliotheque Pascal is. Az Ernelláék Farkaséknál című filmmel elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját is.

Szabó T. Anna

A költőnő nyelvész-tudós családba született Kolozsváron: budapesti egyetemi évei alatt kezdett el publikálni. Verseskötetei mellett prózában is alkot, illetve műfordítóként is ismert. James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker műveit is fordította, és saját verseit is számos idegen nyelvre lefordították már. Férje Dragomán György író.

A rajongók Benedek Tiborra emlékeznek
A rajongók Benedek Tiborra emlékeznekLaszlo Balogh - Pool / Getty Images Hungary

Benedek Tibor

Furcsa leírni, hogy ötvenéves lenne: Benedek Tibor személyében olyan ember távozott túl korán betegség miatt, akinek megítélésénél egységesebb nagyon ritka esetben létezik. 

A vízilabdázóként, majd edzőként is szakmai sikert szakmai sikerre halmozó Benedekről egy pályatársának sincs egy rossz szava sem.

Három olimpiai arany, világbajnoki, Európa-bajnoki és világkupa-érmek minden létező színben, 2013 és 2016 között a válogatott szövetségi kapitányi tisztje, továbbá az utánpótlásrendszer megújítása. 2018-ban tudta meg, hogy beteg, de ameddig tehette, még dolgozott.  

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra