Miért mélyül el a hangunk felnőttkorunkra?

Egy folyamat, amit a férfiak érthetnek igazán, ám ettől még a nők is átesnek rajta, csak kisebb mértékben. Hogy lesz a kedves gyerekhangból a felnőttkori, mély orgánum?

A beszédhang úgy keletkezik, hogy a tüdőből érkező levegő megrezegteti a gégében elhelyezkedő hangszálainkat. Nagyrészt ezen hangszálak hosszúságától és vastagságától (no és feszességétől, a hangrés szélességétől, illetve a gége méretétől) függ, mély vagy magas hang hagyja el a szánkat. A férfiak mély hangja a nőkénél hosszabb hangszálaiknak köszönhető, no és persze a mutálásnak, ami az amúgy is hirtelen növekedéssel, kamaszkori változásokkal küzdő serdülők életét alaposan próbára teheti.

Eltérő növekedés

Amikor megszületünk, hangszálaink (kettő van belőlük) nemtől függetlenül körülbelül két milliméteresek. Nem is nagyon lehet különbséget tenni a fiú- vagy a lánybabák sírása között: egyformán éles és magas a hang. Ahogy aztán gyerekkorunkban növekedni kezdünk, a gégénk, hangszálaink is folyamatosan alakulnak. Itt már megtaláljuk a nemek szerinti eltérést: a lányok hangszalagjai évente csak 0,4 millimétert nőnek, míg a fiúkéi 0,7 millimétert. Ez azonban még nem elég ahhoz a jelentős különbséghez, ami férfi és nő beszédhangja között kialakul. Szükséges hozzá a kamaszkori mutálás, ami a fiúk esetében a magas tesztoszteronszintnek köszönhető, és akár egy egész oktávnyi mélyülést is jelenthet. Ebben az életkorban türemkedik elő jól láthatóan a növekvő ádámcsutka is, aminek mérete egyenesen arányos a hang mélységével.

Hangunk gyerekkorunktól folyamatosan változik
Hangunk gyerekkorunktól folyamatosan változikFotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

Amikor nyikorog a hang

Az a 6-12 hónap, amíg a kamasz fiúnál beáll a végső hangmélység, bizony embert próbáló lehet. Ahogy mélyül a hang, úgy időnként el is csuklik, ráadásul minden különösebb magyarázat nélkül néha a test visszavált a gyerekhangra, vagy nyikorgó zaj tör elő belőle beszéd helyett – jellemzően a legkínosabb szituációkban. Eltart egy darabig, míg a serdülő ifjak megtanulják szabályozni hangképző izmaikat, és túllendülnek a mutálás időszakán. Azokban az esetekben, amikor ugráló hangjuk miatt megszégyenítik őket, vagy a mutálás valamiért 17 éves korig sem kezdődik meg, sérülhet az önbizalom, csökkenhet a magabiztosság. Az amúgy sem beszédes fiúk akár később is szótlanok maradhatnak, mert nem szeretik „lányos” hangjukat, így még jobban elszigetelődhetnek. Ha ez nagyon zavaróan hat, a mutálás elhúzódik, akkor ajánlott egy fül-orr-gégészeti kivizsgálás, de egy beszédtanár is hathatós segítséget nyújthat. 

A lányok hangja is mélyebb lesz – egyre inkább

11 és 16 éves kor között a lányok hangja ugyanúgy lemélyül, mint a fiúké, csupán a mértéke más: az egy oktáv helyett általában egy terc figyelhető meg. A gége pajzsporca, azaz az ádámcsutka – ami a tévhitekkel ellentétben nőknek éppúgy van, mint férfiaknak – is nőhet, sőt, akár látszódhat is, ha nem is olyan hangsúlyosan, mint a fiúknál. Ez persze ugyanúgy zavarba hozhatja a lányokat, ők is élhetnek át kisebbrendűségi érzéseket. A mély női hang azonban egyre kevésbé gúnyolnivaló. Ahogy telnek az évtizedek, a megfigyelések szerint úgy mélyül a nők hangja is a korábbi generációkéhoz képest. A kilencvenes években Cecilia Pemberton, az University of South Australia kutatója fiatal ausztrál nők hangját elemezte, majd összevetette őket az 1940-es években rögzített női hangfelvételekkel. Kiderült, hogy ötven év alatt átlagosan 23 Hertzcel csökkent a nők hangmagassága – függetlenül a dohányzástól, a hormonális fogamzásgátlástól vagy épp az iskolázottságtól. A kutatók azt feltételezik, hogy ez a társadalmi szerepek változásával van összefüggésben. Minél dominánsabbá válik egy nő, annál mélyebbé válik a hangja is, és viszont: minél mélyebb valaki hangja, annál nagyobb tekintélyt kapcsolunk hozzá. Így van ez az állatvilágban és az emberek között is.

Nem minden férfinak mély a hangja, ahogy nem minden nőnek magas
Nem minden férfinak mély a hangja, ahogy nem minden nőnek magasFotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Minél mélyebb egy férfi hangja, annál erősebbek az izmai?

Előfeltételezésekből a férfiak hangjával kapcsolatban sincs hiány. Tőlük azt várják, hogy minél mélyebb, határozottabb hangon beszéljenek, s ez nemcsak a párkeresésben, de a munkaerőpiacon is hasznukra válik. Miután a kutatók 792 vállalatvezető férfi hangját megvizsgálták, arra jutottak, hogy minél mélyebb az adott férfi hangja, annál több pénzt keres, és annál tovább képes megmaradni vezetői pozíciójában. 

A mély hanghoz ráadásul nagyobb testi erőt is társítunk. Egy amerikai kutatás során a résztvevők csupán a hang alapján becsülték meg, hogy az adott férfi milyen erős lehet. Meglepő módon az alanyok az esetek felében jól tippeltek, a kutatók pedig azóta is azon tanakodnak, a hangnak vajon melyik tulajdonsága közvetíti ezt az információt. Vajon megérezzük a tesztoszteron magasabb szintjét?

Hang és hűtlenség

A hangmagasságból más következtetéseket is levonunk, többnyire akaratlanul. Például megpróbáljuk megítélni belőle, hogy az adott partner vajon hűséges típus-e. Egy 120 egyetemista bevonásával készült felmérésből az derült ki, hogy a mélyebb hangú férfiakat nagyobb eséllyel vádolják hűtlenséggel, mint magasabb hangú társaikat. A férfiak azonban ellenkezőleg ítéltek: minél magasabb volt a hallott női hang, annál inkább csalfának feltételezték tulajdonosát. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nem állíthatunk fel szabályokat, vonhatunk le valódi következtetéseket csupán a feltételezéseinkből. Egy magasabb hangú férfi nem feltétlenül hűséges, gyenge és alulfizetett, ahogy egy mély hangú nő sem feltétlenül domináns és hűséges. Hasonlóan a testmagassággal kapcsolatos előítéletekhez, itt is gyakran tévútra vezethetnek minket a sztereotípiák.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.