Mintha az apámmal élnék! – Szülői minták hatása a párválasztásra

Nem törvényszerű, de amikor a párkapcsolatok kerülnek szóba, akkor gyakran előjön, hogy milyen hasonlóságok vannak a partner és az azonos nemű szülő között.

John Gottman pszichológus és kutató szerint a párválasztás kétféle lehet: hormonális vagy pedig bevésődés eredménye. Mit jelent ez pontosan? Az elmélete szerint már 18 hónapos korra kialakulhat egyfajta preferencia egy bizonyos szülői típus iránt, ami többféle tényezőtől is függ, de főleg attól, hogy mennyi szeretetet és intimitást kaptunk (vagy épp nem kaptunk) a szüleinktől. 

Ez a bevésődés nemcsak a párválasztást befolyásolhatja, de felnőttkori kötődési stílusokat is. Bartholomew és Horowitz munkássága alapján pedig négyféle kötődési stílust különböztetünk meg:  biztonságos, szorongó-aggodalmaskodó, elutasító-elkerülő és bizalmatlan-elkerülő. Lássuk ezeknek a jellemzőit!

Biztonságos kötődés

  • Képes arra, hogy bízzon másokban, és benne is meg lehet bízni.
  • Nem fél a magánytól.
  • Képes intim kapcsolatot kialakítani.
  • Pozitívan látja saját magát és a kapcsolatait is.
Nem feltétlenül baj, ha hasonlítanak
Nem feltétlenül baj, ha hasonlítanakJuice Images / Getty Images Hungary

Szorongó-aggodalmaskodó kötődés

  • Ideges és bizonytalan a kapcsolataiban.
  • Folyamatos visszacsatolásra van szüksége, hogy biztonságban érezze magát.
  • Szenved a magánytól.
  • Fél a visszautasítástól.
  • Szeret birtokolni, irányítani; jellemző a féltékenység.
  • Viharos kapcsolatai vannak.

Elutasító-elkerülő kötődés

  • Független, önálló, kerüli az intimitást, ami esetleg sérülékennyé teheti.
  • Érzelmileg és fizikailag is igényli a szabadságot.
  • Életének más területei gyakran elsőbbséget élveznek a párkapcsolatokkal szemben.
  • Gondjai vannak az elköteleződéssel.

Bizalmatlan-elkerülő kötődés

  • Gyakori, ha az illető valamilyen veszteséget szenvedett el vagy bántalmazták.
  • Belső konfliktusa van saját magával, mert igényelné, de közben elutasítja az intimitást.
  • Nehezen fejezi ki az érzéseit.
  • Fél megbízni másokban.
  • Bizonytalan a kapcsolataiban.
  • Gondjai vannak az elköteleződéssel.

Az, hogy gyerekként a szüleink mennyire voltak válaszkészek, és hogy reagáltak a szükségleteinkre, olyan mély hatással lehet ránk, hogy tudat alatt befolyásolhatják a későbbi párválasztásunkat. A bevésődés és a kötődés részben megmagyarázza, hogy miért vonzódunk olyan emberekhez, akik valamelyik vagy akár mindkét szülő tulajdonságait hordozzák.

A legtöbb embernél a kötődési stílusok különböző mértékben keverednek, és változnak is az évek során. De vajon ki lehet-e törni a negatív tapasztalatokból? Igen, de nagyfokú tudatosságot, elszántságot és adott esetben szakmai segítséget is igényel. Akik azonban képesek megtörni ezt a láncot, azok számára az egészséges, biztonságos és szerető kapcsolat könnyen valósággá válhat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek