Már a felvételin elutasították, mégis Amerika első számú sztárja lett

Balerinának lenni nagyon nehéz. Nem elég a napi sokórányi gyakorlás hosszú éveken át, a tehetség, a jó kapcsolatrendszer, a szorgalom, megfelelő testalkat nélkül szinte lehetetlen eljutni a szakma csúcsára. Misty Copeland nem volt erre predesztinálva, mégis sikerült neki.

Ahhoz, hogy valaki prímabalerina legyen, a szabvány szerint legkésőbb 7 és 10 éves kora között el kell kezdenie balettet tanulnia. Ezután akár tíz évbe is telhet, mire folyamatos edzéssel és gyakorlással profi táncossá faragják a tanárok. Ám hiába az eltökéltség és az iskola, ha a testalkata eleve ellehetetleníti a táncost a pályáról. Egészen az utóbbi évtizedekig a balerinák nem lehettek magasak, sem szélesek: elvárták, hogy 170 centiméter alatt maradjon a testük, mert így biztos, hogy nem magasodtak a férfi táncosok fölé, és az emeléseket is könnyebb kivitelezni. A másik elvárás a vékony, izmos testalkat: a balerinák nem lehetnek sem túl nőiesek, sem túlsúlyosak, és aki hízásra lenne hajlamos, az kénytelen diétázni. Emiatt nem ritka a táplálkozási zavar a táncosok körében – erre a Mariinszkij Színház balett-társulatánál táncoló Oksana Skorik orosz prímabalerina hívta fel a figyelmet 2008-ban.

Az első „szabályellenes” balerina

A rendkívül szigorú szabályokat először nem Misty Copeland törte át, hanem Gloria Govrin. Az 1942-es születésű amerikai táncosnő majdnem 180 centiméteres testmagassága ellenére lett balerina, szólótáncos, később az Eastern Connecticut Ballet művészeti vezetője. Mindezért elsősorban George Balanchine koreográfusnak tartozik hálával, aki nem utasította el Gloriát csupán a magassága miatt, hanem meglátva benne a fantáziát saját koreográfiákat alkotott neki. Hála Gloriának, ma már magasabb táncosnők is karriert építhetnek a balett világában. Ám nemcsak túl magas lehet valaki a tánchoz: túl alacsony, túl széles vagy épp túl nagy mellű is, nem is beszélve a bőrszínről. Rengeteg tehetséges fiút és lányt tanácsoltak már el a balettől ehhez hasonló okok miatt. Egészen addig, amíg Misty Copeland lábujjhegyre nem állt.

Tabuk a porban

Az 1982-es születésű lánynak nem volt felhőtlen gyerekkora. Szülei kétéves korában elváltak, így őt és öt testvérét az édesanyja nevelte egyedül a kaliforniai Bellflowerben. Misty legközelebb csak húsz évvel később, már elismert balerinaként látta viszont az apját. Kislányként azzal töltötte a szabadidejét, hogy Mariah Carey dalaira táncolt, és nagyon sokszor megnézte a Nadia Comaneci tornász életéről szóló filmet. Építette az álmait. 13 évesen végül beiratkozott balettórákra – a táncosnők íratlan kézikönyve szerint már kifejezetten későn.

Először közölték vele, hogy ilyen bőrszínnel és testalkattal soha nem lesz belőle balerina, Cindy Bradley tanár szeme azonban megakadt az ösztönös tehetségen, és heti öt alkalommal foglalkozni kezdett vele. Miközben egy balerinának három évbe telik, mire spicc-cipőt húzhat, a kemény edzéseknek hála Mistynek ez három hónap alatt sikerült. A családi helyzete azonban nem volt fényes, édesanyjával és testvéreivel, időnként mostohaapákkal, motelekben lakott nagyon messze a stúdiótól. A gyakorlásba menekült, létrehozta saját fantáziavilágát, ahová elvonulhatott családja elől, majd idővel balett-tanára otthonába költözött. Bőrszíne ellenére elismerték tehetségét és sikereit, 1998-ban például teljes ösztöndíjat szerzett a San Francisco Ballet nyári kurzusára.

Ekkor meglehetősen nehéz időszak következett, Misty édesanyja ugyanis azt akarta, hogy a lánya vagy hagyja abba a balettet, vagy legalább költözzön haza, miközben ő a balettmesterénél szeretett volna maradni. Csúnya vita kezdődött, és végül azzal végződött, hogy a lány megpróbálta nagykorúsíttatni magát. Miután ez nem sikerült, haza kellett költöznie az édesanyjához. Egészen 18 éves koráig vele élt, ám akkor felvették az American Ballet Theatre balettkarába, és New Yorkba költözhetett.

Misty Giselle szerepében a Metropolitan Opera House színpadán 2015-ben
Misty Giselle szerepében a Metropolitan Opera House színpadán 2015-benFotó: Hiroyuki Ito / Getty Images Hungary

Saját teste sem állíthatta meg

Pár hónap telt csak el gond nélkül az új életben, Misty ugyanis hamar megsérült. Egy orvos aggódni kezdett a csontsűrűsége miatt, és amikor megtudta, hogy a lány még nem menstruál, hormonkezelést ajánlott neki. Ez egyfajta késleltetett pubertást idézett elő, ami kifejezetten nőiessé varázsolta a lány alakját. Teste, amit korábban ideálisnak tartottak, hirtelen alkalmatlanná vált a balettre. Misty szinte nem is tudta, mit kezdjen vele, hiszen mindenre másképp reagált, mint korábban. Egy éven át tartott ez az időszak, kitartással azonban itt is győzelmet aratott, bár úgy érezte, szinte újra kell kezdenie a tanulást.

24 éves korára odáig jutott, hogy szólistává választották – harmadik színes bőrű nőként az amerikai balett történetében. Később az első afroamerikai prímabalerinává léptették elő, sportszermárkák kérték fel reklámanyagaikhoz, szerepet kapott A diótörő és a négy birodalom című filmben, 2015-ben pedig a Time magazin a 100 legbefolyásosabb ember közé sorolta. Mára Amerika leghíresebb balett-táncosaként tartják számon.

A tánc hófehér világa

A balett ötszáz éves történelme alatt alapvetően az európai nemesség exkluzív szórakoztatása volt. A késő középkori olasz és francia királyi táncversenyekből kinőtt művészeti ág táncosai fegyelmezettek, professzionálisak voltak – és fehér bőrűek egy alapvetően fehér díszletekkel operáló színpadon. Egyfajta földöntúliságot, éteri tisztaságot fejeztek ki a légiesen kecses táncosnőkkel és a szinte steril környezettel. Igen hosszú időnek kellett eltelnie addig, amíg ez a szigorú és elitista világ megnyílt, és befogadott olyan táncosokat is, akik tehetségük okán nagyon is a színpadra illettek, de eltértek a balett megkövesedett normáitól. Misty is szembesült ezzel már 13 éves korában, amikor a táncórákon alig találkozott afroamerikai táncossal, amikor nagy mellei miatt úgy tűnt, nem kap szerepeket, vagy amikor fiatal felnőttként be kellett festenie a bőrét, hogy ne lógjon ki annyira a többi táncos közül.

Fekete hattyúk

Az olyan fekete balett-táncosok, mint Janet Collins, Delores Brown vagy Raven Wilkinson az 1950-es években ugyanúgy festeni kényszerültek a bőrüket. Még így is több alkalommal kellett szembenézniük a Ku-Klux-Klan tagjaival, és biztonsági okokból, illetve diszkriminatív döntések nyomán fokozatosan leépítették őket.

Az Alvin Ailey American Dance Theatre vagy a Complexes Contemporary Ballet megnyitották ugyan kapuikat a modern kor előtt, de egyik sem rendelkezik olyan történelmi háttérrel, mint a neves American Ballet Theatre. A rasszizmus a mai napig megnyilvánul a szövegkönyvekben és a szerepek kiosztásában is, de Misty abban hisz, hogy bármilyen bőrszínű ember eltáncolhat bármilyen szerepet, mert mindegyikük színésznő, aki eljátssza azt, amit az adott szerep megkíván, csak használni kell a képzelőerejét. Neki és esetleg a nézőnek is. Erről szól a művészet. 

Felülmúlni a tegnapot

Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója mesélt olyan magyar művészekről, akik szintén áttörték az üvegplafont. 

„Sok művész olyan családból érkezik a szakmába, amelyikben semmi sem utalt rá, hogy a művészvilágban találja majd meg a sikert. Egyvalakiről pedig konkrétan tudok mesélni, aki nagyon kis faluból érkezett még gyerekkorában úgy, hogy nem is tudott arról, mi a színház, mi a balett. Mégis világkarriert futott be: úgy hívják, hogy Némethy Sándor, de említhetném Aradi Mária nevét is. Hatalmas balettmester és sztár lett belőlük, megbecsült és híres emberek. 

A balett világa szinte teljesen zárt, és ahogy minden csúcssportágban vagy csúcsteljesítményt igénylő szakmában, nehéz bekerülni, pláne végigmenni a pályán. Fontos az iskolázottság és a tudás, amit az iskolai évek alatt kell elsajátítani, de ugyanígy hangsúlyos a testalkat, a magasság, a testsúly, az erőnlét, hiszen végig kell tudni táncolni egy nagy balettet, a megfelelő ugrás- és lábemelési magasság, könnyedség, illetve az a fajta művészi véna, amivel rendelkezni kell. Nem elég a technikát tudni, mellette nagyon magas fokon kell művelni a színészetet is, hiszen egy előadás csak akkor teljes egész, ha valaki technikailag és művészileg is átlagon feletti a színpadon. Nincs felső határ, egy művész mindig elő tud állni valamivel, amivel felülmúlja a tegnapot.”

Mustra