Miért hiszünk jobban másoknak, mint a saját szemünknek?

Tegyük fel, hogy egy vizuális észlelést mérő feladatban veszel részt. Azt kell megállapítanod, hogy három különböző hosszúságú vonal közül melyik ugyanakkora, mint a másik kártyán szereplő sztenderd vonal. Ha nincsenek látási problémáid, ez gond nélkül megy. De mi történik, ha előtted mindenki más ugyanazt a rossz választ mondja?

Akkor is a helyes választ mondanád, ha a többiek teljes meggyőződéssel a B választ tartanák jónak?
Akkor is a helyes választ mondanád, ha a többiek teljes meggyőződéssel a B választ tartanák jónak?Fotó: Pinterest

A II. világháborút követően a szociálpszichológusokat rendkívüli módon foglalkoztatta, hogy milyen lélektani tényezők miatt jöhetett létre a náci Németország által eltervezett és szisztematikusan kivitelezett népirtás, aminek összesen mintegy 10 millió ember esett áldozatul. Azt a hipotézist, hogy az elkövetők egytől egyig a velejéig gonoszak volnának, viszonylag hamar elvetették. Sokan inkább a konformizmus jelenségében keresték a választ: abban a mindannyiunkban mélyen ott lakozó vágyban, hogy ne lógjunk ki a sorból, ne szegüljünk ellen, igazodjunk a normákhoz, ha kell, a meggyőződéseink megváltoztatása révén is.  

Ennek az emberi sajátosságnak az egyik legszemléletesebb példáját Solomon Asch lengyel származású amerikai pszichológus kutatássorozata adta. Az úttörő tanulmány bebizonyította, hogy kellő csoportnyomás hatására még azokat a dolgokat is képesek vagyunk megkérdőjelezni, amiket a saját szemünkkel látunk.

Mi történt a kísérletben?

A résztvevők azt a feladatot kapták, hogy három vonal közül válasszák ki azt, amelynek a hosszúsága megegyezik egy másik kártyán bemutatott vonaléval. Amikor a személyek egyedül végzik ezt a feladatot, szinte kivétel nélkül helyesen döntenek, hiszen egy nagyon egyszerű kérdésről van szó. Amikor azonban 5 beépített személy ugyanazt a rossz választ adja, a legtöbb ember elbizonytalanodik. 

Mennyien igazodnak a rossz válaszhoz? 

A próbák 37 százalékában az emberek a többség által mondott, ám hamis megoldás mellett tették le a voksukat. A kísérlet eredményei szerint a résztvevők 76 százaléka minimum egyszer konform viselkedést mutatott, azaz igazodott a beépített személyek választásához. Csupán 24 százalék volt az, aki az összes próba során meg tudta őrizni a függetlenségét, kitartott a véleménye mellett akkor is, amikor a körülötte lévő színészek más válaszokat adtak. 

Miért teszik ezt? 

Bizonyos helyzetekben az emberek őszintén elhiszik azt, hogy a csoportnak van igaza (információs konformizmus), míg más esetekben csak úgy csinálnak, mintha egyetértenének, mert szeretnék elkerülni a véleménykülönbségből fakadó kényelmetlenséget, a társak elmarasztalását, a konfrontáció feszültségét (normatív konformizmus). 

Mitől függ, hogy mennyire vagyunk konformisták? 

  • A vizsgálatok során kiderült, hogy a konformizmus szempontjából nem is annyira a csoport mérete számít, hanem az egységessége: tehát az a fontos, hogy mindenki ugyanazt a rossz választ sulykolja. Ha már a vizsgált személyen kívül egy személy más véleményt fejez ki, akkor a konformizmus 6 százalékra csökken, függetlenül attól, hogy a másik jó választ mondott-e. Bár az embereknek általában szimpatikus a másik ellenszegülő, de azt többnyire letagadják, hogy a saját őszinte válaszukban szerepet játszott volna a másik megszólalása. 
  • Lényeges tényező továbbá a feladat nehézsége is: ha nagyon kicsik a különbségek a vonalak között, akkor szinte mindenki hajlamos hinni a csoportnak, míg ha a többiek égbekiáltóan rossz válaszokat adnak, akkor kevesebben értenek velük egyet. 
  • Izgalmas változata volt a kísérletnek az is, amikor a személyeknek nem kellett hangosan kimondani a válaszukat, hanem egy papírra írhatták le. Mivel ebben a helyzetben nem kell szembenézni a csoport reakciójával, így lényegesen többen adtak helyes válaszokat. 
  • Természetesen a konformizmus összefügg személyiségbeli jellemzőkkel is: az alacsony önértékelésű, szorongó emberek valószínűbben igazodnak mások véleményéhez, csakúgy mint az alacsony státuszú csoporttagok. 
Merj különbözni másoktól!
Merj különbözni másoktól!Fotó: Ellerslie77 / Getty Images Hungary

Állj ki önmagadért és másokért!

Előfordult már veled, hogy egy előadáson sértő vicceket engedett meg magának az oktató, mégis mindenki nevetett a teremben? Voltál már olyan gólyatáborban, csapatépítésen, ahol tulajdonképpen nem akartál részt venni az ivós vagy pajzán játékokban, mégsem szóltál semmit? Ilyenkor általában kiderül, hogy másnak is komoly problémái voltak a helyzettel, csak mindenki azt hitte, hogy egyedül van a véleményével. Ezért is fontos, hogy megtanuljunk kiállni az értékeink mellett: ha békés eszközökkel, de határozottan tudjuk kifejezni a nemtetszésünket, mások is csatlakozhatnak hozzánk. 

Érdekelnek más kísérletek?

1968. április 4-én lelőtték az afroamerikai polgárjogi mozgalom vezetőjét, ifjabb Martin Luther Kinget. A merénylet másnapján egy 36 éves iowai tanárnő sietős léptekkel indult a munkahelyére: vakmerő gyakorlatot talált ki harmadik osztályos diákjai számára. Bízott abban, hogy a rasszizmusról szóló leckét egy életre megtanulják a gyerekek. Hogy mi történt ezután? Alábbi cikkünkből kiderül.

Mustra