Egy II. világháborús légitámadás során bombarepesz talált el egy norvég nőt. Astrid túlélte az agysérülést, de egy igencsak kellemetlen következménytől nem tudott szabadulni: német akcentusa lett, ami a két ország ellenséges viszonyát tekintve nem volt éppen előnyös. Azóta az ún. idegen akcentus szindróma közel száz esetét dokumentálták. Valóban létezik ez a különös kórkép?

A lélektan klasszikus esetei a terület iránt érdeklődők százezreit ejtik újra meg újra ámulatba. Történelmi jelentőségük abban áll, hogy a pszichológia alapkérdéseit helyezték egészen új megvilágításba. A válaszok keresése pedig korántsem ért véget: a technológia fejlődésével és a tudásunk gyarapodásával az egykor kapott adatok értelmezése napjainkban is élénken zajló folyamat. Mivel gazdagodott a tudomány egy baleset, egy betegség vagy egy gyilkosság szörnyű története által? Sorozatunkban a pszichológia leghíresebb esettanulmányait mutatjuk be.

Soha nem tette ki a lábát Norvégiából, mégis mindenki németnek nézte

Astrid 1941-ben bekövetkezett sérüléséről pár évvel ezelőtt közölt izgalmas összefoglalót a The Atlantic című újság. A norvég nő két évvel a támadást követően találkozott Georg Herman Monrad-Krohn neurológussal, aki vizsgálni kezdte a furcsa tüneteket. Astrid hiába beszélt továbbra is folyékonyan norvégul, azt olyan erős német akcentussal tette, hogy az mindenkinek rögtön feltűnt, így az emberek meglehetősen elutasítóan viselkedtek vele, például az üzletekben sem akarták kiszolgálni, mert azt hitték, hogy német.

Nem ő volt az első, akinél megfigyelték a jelenséget

Már 1907-ben feljegyeztek egy esetet, amikor egy párizsi férfi sztrókot kapott, és attól fogva elzászi akcentussal beszélte a franciát. Astrid története abban különbözött ettől, hogy azt Monrad-Krohn részletesen megörökítette, az állapotot pedig diszprozódiának nevezte el. A diszprozódia azt jelenti, hogy a beszéd hangtani elemei, a dallama, az intonációja, a ritmusa, a hangsúlyai megváltoznak egy tipikus anyanyelvi beszélőhöz képest. Ennek a tünetegyüttesnek a leírására 1982-ben Harry Whitaker megalkotta az idegen akcentus szindróma kifejezést. A szindróma létezéséről mára több mint száz esettanulmányban olvashatunk. 

Fejsérülés következtében néha máshogy kezdenek el beszélni az emberek
Fejsérülés következtében néha máshogy kezdenek el beszélni az emberekFotó: Ladida / Getty Images Hungary

Az idegen akcentus szindróma okai

Az idegen akcentus szindrómát a motoros afázia (mozgási nehézségekből adódó beszédzavar) egyik formájaként tartják számon. Az eddigi kutatások szerint nincs összefüggésben azzal, hogy milyen nyelveken tud az illető. A britek esetében leggyakrabban holland, skót vagy francia, a japánoknál pedig koreai akcentust figyeltek meg a tudósok. Bár pontos mechanizmusai máig tisztázatlanok, a tünetegyüttes két fő okból jöhet létre.

  1. Neurogén ok: amikor valamilyen agysérülés (pl. sztrók, fejet ért ütés, baleset) történik. Ez az elterjedtebb, általában a középső agyi artériánál és az alsó homloki tekervényben (gyrus frontalis inferiorban) található Broca-féle motoros beszédközpontban támad zavar. Így volt ezzel például az a tazmán nő is, aki az őt ért autóbaleset másnapján francia akcentussal ébredt.
  2. Pszichogén ok: amikor valamilyen pszichiátriai zavar (pl. skizofrénia, mánia) következtében jön létre az akcentus, sokszor pszichotikus állapotú személyeknél, tehát azoknál, akiknél a valósággal való kapcsolat megszakad, és lelki működésük a saját belső világuk mentén szerveződik. Ezt figyelték meg például annál az afroamerikai nőnél, akit azután szállítottak kórházba, miután rátámadt az édesanyja főbérlőjére. Azzal vádolta a lakás tulajdonosát, hogy az vudubabák segítségével elátkozta őt. A nőt később skizofréniával diagnosztizálták, miközben a személyzetnek egy furcsa sajátosság is feltűnt: a kliens brit akcentussal kezdte el beszélni az angolt, „th” hang helyett „f”, „w” helyett „wh”, „ai” helyett pedig „ei” hangokat ejtett.

Csak mi gondoljuk azt, hogy létezik?

Lyndsey Nickels beszédkutató a The Conversation nevű lap hasábjain magyarázta el, szerinte miért nem létezik az idegen akcentus szindróma. Többnyire a magánhangzók kiejtésén múlik, hogy akcentust észlelünk-e a beszélt nyelv esetén. A magánhangzók artikulációja pedig nagyon érzékeny folyamat, amelyhez a nyelv, az ajkak, a gége, az állkapocs megfelelő irányítása szükséges. Amikor ezt nem tudja valaki jól koordinálni, az rögtön hallatszik (például ittas állapotban elkent lesz az illető beszéde).

Agysérülések és pszichotikus állapotok hatására pontosan ez történik: zavar támad a folyamatban, a személy beszéde megváltozik, amit sokszor azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy tördelve ejti ki a szavakat, minden egyes szótagot túlhangsúlyozva. Nickels szerint a hangképzés nehézségei csak a hallgatóságot emlékeztetik egy adott akcentusra, de a valóságban nincs erről szó. 

Lehetséges, hogy az idegen akcentus szindróma csak a hallgatóság torzítása?
Lehetséges, hogy az idegen akcentus szindróma csak a hallgatóság torzítása?Fotó: Shutterstock

Érdekelnek más esettanulmányok?

Mindössze nyolc hónapos volt David Reimer, amikor egy rutin körülmetélés során elvesztette a péniszét. A korszak egyik híres orvosa ekkor különös javaslattal állt elő: műtéti úton női nemi szerveket alakít ki a babának, a szülők pedig neveljék kislánynak a gyereket, mintha mi sem történt volna. A kis David ikertestvérével két lábon járó tudományos kísérletté vált. Szomorú sorsáról alábbi cikkünkben olvashatsz.

Mustra