Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) kutatóinak a tengerfenékhez rögzített eszközzel sikerült felvenniük, hogyan hívogatja fajtársait egy hím példány. A rendkívüli esetről a The Guardian számolt be.
Éveket vártak a ritka pillanatra
A tengerbiológusok a Bering-tengerben, Alaszka északnyugati partjainál öt különböző helyszínen, nyolc éven keresztül figyelték a cetek kommunikációját, és ez idő alatt négy példány egyedi dallamait sikerült rögzíteni.
A fajból jelenleg mindössze kb. 30 példány van életben, ugyanis a csendes-óceáni északi simabálna lassú mozgása miatt a bálnavadászok kedvelt célpontja. Más fajok, mint például a hosszúszárnyú vagy a grönlandi bálna énekét már ismerték a kutatók, és amikor 2010-ben ezektől eltérő hangmintákat sikerült rögzíteni, vizuális bizonyítékok hiányában a NOAA biológusai nem tudták bálnához kötni a hangokat. Hét évvel később viszont sikerült valós idejű hangokat rögzíteni, így derült ki, hogy egy hím simabálnától származik az ének, ami egyébként így hangzik:
A csendes-óceáni északi simabálnák sokféle hangot adnak ki, és más fajokhoz képest az énekük nem túl kifinomult. „Akkor nevezzük ezeket a hangokat éneknek, ha rendszeresen ismétlődő ritmikus egységek sorozatát lehet felismerni bennük” – magyarázza Jessica Crance, a NOAA tengerbiológusa.
A távoli Bering-tengeren a simabálnák kutatása nem egyszerű, hiszen vannak olyan nyarak is, amikor a NOAA kutatói egyáltalán nem találkoznak velük. A 2017-ben látott példány egy fiatal hím volt, de például anyát a borjával legutóbb csak 2004-ben láttak. Lehetséges, hogy a rögzített énekkel a hím egy nőstényt próbált elcsábítani, de egy 30 fővel rendelkező állományban nem könnyű párt találni.
