Ezt mondd annak, aki még mindig nem hajlandó tenni a klímaváltozás ellen

A klímaváltozás már nem távoli fenyegetés, hanem itt van a nyakunkon – mégis vannak, akik még mindig kifogásokat keresnek, és egy fikarcnyit sem hajlandók változtatni az életükön. Elmondjuk, miket szoktak leginkább felhozni – és azt is, hogy mit lehet rá válaszolni.

Hiába igyekeznek az aktivisták a lehető legnagyobb elánnal mozgósítani a közvéleményt, és tudtára adni a világnak, hogy közös cselekvés nélkül megállíthatatlan a bolygónkat, ezzel minket fenyegető katasztrófa, még mindig vannak kétkedők, akik úgy érzik, érveik is vannak. A Vox írása a leggyakoribb kifogásokból gyűjtött össze egy csokorra valót, és azt is elmondja, mivel cáfoljuk meg ezeket.

„Nem túlzott vészmadárkodás az emberiség kihalását vizionálni?”

Tény, hogy a tudósok nem képesek egzakt előrejelzést adni arról, milyen következményekkel jár az emberi faj számára, ha a globális felmelegedés a mostani iramban folytatódik, de abban biztosak lehetünk, hogy a klímaváltozás következtében létrejövő extrém időjárási körülmények nem lesznek kíméletesek se velünk, se a Föld más élőlényeivel. Már mostanra olyan mennyiségű káros gáz került a légkörbe, amelynek következtében egy generáción belül 1,1 Celsius-fokkal emelkedni fog bolygónk átlaghőmérséklete. Attól függően, hogy miként cselekszünk az következő években, a felmelegedés mértéke plusz 1,5 foktól akár plusz 4 fokig is terjedhet. Ennek a folyamatnak a súlyos következményeit nemcsak az unokáink és a dédunokáink, de már gyerekeink is érezni fogják.

„Nem vagyunk már elkésve?”

Igaz, hogy számos változás már most visszafordíthatatlan, de ha nem cselekszünk, még sokkal rosszabb jövő vár ránk. Minden, amit teszünk, számít, ezért nem szabad tárt karokkal nézned, amint a folyamat egyre jobban elharapódzik.

Mindannyiunk tettei számítanak
Mindannyiunk tettei számítanakRapidEye / Getty Images Hungary

„Ez az egész olyan elkeserítő!”

Ahelyett, hogy a végítélet gondolatán szomorkodsz, gondolj inkább arra, mennyire inspiráló érzés a bolygó, pontosabban saját megmentésünk érdekében cselekedni. A ma élő nemzedékek döntéseinek az egész emberiség jövőjére kiható következményei lesznek, ezért nem mindegy, hogyan veszed ki a részed mindebből.

„Lehetetlenség leállni a szénalapú energiahordozók használatával. Az olajtársaságok az egész világot a markukban tartják.”

A helyzet korántsem olyan reménytelen, mint gondolnád. Németország nemrégiben megdöntötte saját rekordját azzal, hogy az országban egy hét alatt mért áramfogyasztás 65 százalékban megújuló energiaforrásokból származott. Costa Rica már szinte teljes mértékben alternatív energiákat használ, az Egyesült Királyság energiaellátásának több mint a felét adják a megújuló források. Bár a nagy olajvállalatok valóban komoly lobbierőt jelentenek, ők sem képesek szembemenni egy globális szemléletváltással, vezetőiknek pedig egy idő után be kell látniuk, hogy a bolygó jövője fontosabb a bevételeknél.

„Mit számít egy ember a hétmilliárdos bolygón?”

Sok kicsi sokra megy – tartja a mondás. Lehet, hogy egymagadban kevésnek érzed magad a világ problémáinak megoldására, de a magad módján sok mindenben segíthetsz. Ha figyelsz arra, hogy ne legyen egész nap bekapcsolva a légkondicionáló, vagy igyekszel csökkenteni a húsfogyasztásodat, máris hozzájárulsz a pozitív változásokhoz. Minél kisebb ökológiai lábnyomot hagysz magad után, annál jobb jövőt teremtesz a gyerekeid, unokáid számára.

„Az élet a kényelemről és az élvezetek habzsolásáról szól, nem pedig az áldozathozatalról. Mi értelme van kevesebb húst enni és ritkábban utazni repülővel?”

Ezt az érvelést nagyon könnyű megcáfolni. Elég arra gondolni, a szüleink mennyi mindenről mondtak le, hogy bennünket a megfelelő módon felnevelhessenek, milyen anyagi és egyéb áldozatokat hoztak a jövőnk érdekében. Vagy jussanak eszedbe azok az emberek, akik az életüket áldozták a hazájukért vagy az embertársaikért. Az altruizmus természetes emberi magatartás. Egy közös pozitív cél érdekében érdemes lemondani a saját gyarlóságaidról, ha azzal a bolygónak és az emberiségnek segítesz.

„A gazdagoknak és a hatalmon lévőknek kéne cselekedniük, nem nekem.”

Igaz, hogy minél nagyobb házzal, autóval és egyéb ingóságokkal (magánrepülővel, jachttal) rendelkezik valaki, annál nagyobb ökológiai lábnyomot hagy maga után, ezért értelemszerűen nagyobb áldozatot is kell vállalnia a klímakatasztrófa megfékezésének érdekében. Az viszont, hogy mit tekintünk gazdagságnak, csupán a nézőponttól függ. Ha okostelefonod vagy számítógéped képernyőjén olvasod ezeket a sorokat, az azt jelenti, hogy a Föld lakosságának egy jelentős hányadánál sokkal gazdagabb vagy.

Mindenkinek saját magához mérten kell részt vállalnia a Föld jövőjének megóvásában, ez alól pedig te sem húzhatod ki magad. Ez természetesen nem mentesíti a kötelességei alól a vagyonos, ismert, politikai vagy közvéleményformáló hatalommal rendelkező embereket, hiszen az ő kötelességük, hogy példát mutassanak nekünk, és döntéseikkel elősegítsék a változást.

„Mondd meg, mit csináljak, gyorsan megteszem!”

Folyamatosan és lépésenként tehetsz dolgokat, nem pedig hirtelen, egy csapásra. Élj környezettudatos életet, figyelj rá, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyj, beszélj ismerőseiddel a problémáról, illetve kampányolj, hogy az egyes vállalatok és döntéshozók jobban odafigyeljenek a kérdésre.

Kifogások helyett cselekedj!
Kifogások helyett cselekedj!SeppFriedhuber / Getty Images Hungary

„Hiába kampányolok, a döntéshozók oda sem figyelnek rá. Maga a rendszer a hibás.”

A politikusok (elvben) az emberek akaratát képviselik, és rajtunk múlik, hogy hatalomba segítjük-e őket vagy sem. Ha valaki nem képes rá, hogy cselekedjen, a választóknak le kell váltaniuk, illetve kompetens személyt kell állítaniuk a helyére. Ha nem teszel semmit, nem szólalsz fel, ha távol maradsz a szavazástól, azzal csak a hibás rendszer fennmaradását támogatod.

„A klasszikus energiaforrások lecserélése hatalmas károkat okozna a gazdaságnak.”

Azok a gazdasági szakemberek, akik azzal riogatnak, hogy a hagyományos, kőszénalapú energiatermelés megszüntetése egész iparágakat tehet tönkre és felbolygathatja a világgazdaságot, úgy érvelnek, mint azok a vezetők, akik inkább hagyták volna Hitlernek leigázni a világot, mintsem háborúba keverjék a hazájukat. Igaz, hogy rövid távon lennének negatív gazdasági következményei a dekarbonizációnak, de ezek elenyészőek ahhoz a globális katasztrófához képest, amit a klímaváltozás hosszú távon eredményezne.

„A tudósok úgyis időben kitalálnak majd valamit...”

Csupán azért, mert égető szükség van megoldásra, nem biztos, hogy az varázsütésre meg is születik. A tudomány régóta dolgozik rajta, hogy megoldást találjon a klímakatasztrófa elkerülésére, többek között a különféle alternatív energiaforrások fejlesztése révén, de ez nem azt jelenti, hogy tátott szájjal kell várni a csodát. Az „okosok” nem fognak helyetted cselekedni, ha te nem teszed.

Oszd meg másokkal is!
Mustra