Miért válnak láthatatlanná az ötvenes nők?

„A sürgető vágy, hogy kolostorba vonuljak, egy csütörtöki reggelen tört rám.” Ezzel az izgalmas mondattal veszi kezdetét Érsek Kriszta belső utazása Mörk Leonóra új, Ködkirálynő című regényében. Az elvonulás mozzanata azonban a kinyílás lelki folyamatával társul, a főhős története pedig egy egész nőgeneráció sorsának visszásságait ragadja meg humoros és érzékeny formában.

Mörk Leonóra nemrég megjelent kötete sokakat érintő, de a közbeszédben kevés figyelmet kapó kérdések köré szerveződik. Az ötvenedik születésnapja előtt álló főszereplő, a tolmács és nyelvtanár Kriszta a mai korban egyre tipikusabbnak tekinthető életközépi válságba kerül: egyetlen gyermeke Londonban él, a házassága évek óta már csak papíron létezik, kontrolláló édesanyja pedig Kriszta édesapjának halálát követően még inkább „elszabadul”.

Amikor a munkahelye is megszűnik, a nő úgy dönt, szakít eddigi életével, Türingiába megy, ahol elkezd lefordítani egy mesekötetet. Ezt követően nemcsak a 18. századi szerző életével kapcsolatban jut nemvárt felfedezésekre, hanem saját magáról is új dolgokat tanul meg.

Az én édesanyám is lehetne

Érsek Kriszta karaktere nemcsak rokonszenves, de rendkívül ismerős is lehet az olvasók számára, feltéve, ha középosztálybeli, magasan iskolázott emberekről van szó. Kriszta problémáiban ugyanis ötvenes nők ezrei osztoznak: mindazok, akiknek évtizedek után gajra ment a házassága, akiknek a gyermeke nemcsak a családi fészket, de az országot is elhagyta, akik próbálnak határokat szabni idősödő szüleikkel szemben, sokszor sikertelenül. A főhős egy olyan köztes nőgeneráció képviselője, aki átmenetet képez az emancipált webdizájner lánya és a teljes sminkben rózsákat metsző, uralkodó édesanyja között. A lányának már nincs szüksége rá a mindennapokban, az anyja viszont örökké ugráltatná. Ebben a kettős szorításban merül fel a kérdés: hogyan tovább? Túl vagyok-e már mindenen? Mi az, ami vár még rám az életben? 

Részlet a Ködkirálynő c. regényből (Jaffa Kiadó)

[...]– Esküszöm, néha félek tőle – vallottam be. – Ha nem vigyáz, olyanokat mond, hogy „az art directorral mi menedzseljük a projektet”, „az ügyféloldali összekötőnk elismerte a szakmai kompetenciánkat”, „folyamatos együttműködés lett belőle, nem one off dolog”, „ez a feladat soft skilleket igényel”, „nem értem, miért van szükség erre a fajta extra validációra”. – A barátnőmnek már az ügyféloldali összekötőtől cigányútra ment a falat, annyira nevetett, az extra validációtól pedig majdnem megfulladt szegény. Türelmesen megvártam, amíg kiköhögi magát, aztán felvetettem: – Szerinted normális, ha két diplomával a zsebemben egy szót sem értek abból, amit a lányom magyaráz?
– Két bölcsészdiplomával! – emelte fel magyarázólag az ujját Zita. – Egyébként meg egyszerűen beszorultunk a gyermekeink és a szüleink közé, mint az a cucc, hogy is hívják, ami elválasztja a két csigolyát.
– Porckorong?
– Az, az! Mi vagyunk a porckorong korosztály! Két oldalról nyomnak minket! [...]

Mennyit ér a nő, ha ötvenéves?

Egy olyan társadalomban, ahol tombol a fiatalságkultusz, ahol egy nő legfőbb értéke máig a szépsége, kevés figyelem jut a középkorú nők számára. Egy-két kivételtől eltekintve a középkorú nők alulreprezentáltak a médiában, a divat- és filmiparban, az őket érintő témákról (pl. menopauza, párkeresés, megélhetés) pedig összességében kevesebb szó esik. A nők szűkre szabott szocializációja nemcsak azért problémás, mert fenntartja a nemek közötti hatalmi különbségeket, hanem mert sok nő egészen kicsi korától azt tanulja meg, hogy az emberi kapcsolatai és a gondoskodó énje alapján határozza meg önmagát.

Ennek megfelelően komoly identitásválságot eredményezhet, ha valakinek fogamzási nehézségei lesznek, nincsen hosszú távú partnere, vagy egyszer csak a gyerekek kiröppenése és az unokák megérkezése közötti légüres térben találja magát. Kriszta életében azért jelen vannak olyan protektív faktorok, amik segítik mentális egészségének megőrzésében: például több lábon áll (munkahelyének hirtelen elvesztése sem jelent financiális fenyegetést), három nyelven folyékonyan beszél, vannak barátai és érdeklődési köre. Ettől függetlenül az életszakaszváltás számára is krízishelyzetet eredményez, aminek hatására egy GPS-hez hasonló újratervezést hajt végre, hogy újrakalibrálja azokat az irányokat, amerre haladni fog. 

A női sorsközösségben rejlő erő

Az elemzésekben sokáig vita tárgyát képezte, hogy mi minősül női irodalomnak: elég, ha egy alkotás szerzője nő? Vagy a főhős is nő legyen, illetve a mű által feldolgozott témák kapcsolódjanak a nők által megélt tapasztalatokhoz? A Ködkirálynő egyik legnagyobb érdeme abban rejlik, hogy a nőtörténet szempontjából fontos műfajokkal dolgozik, ezeket építi egymásra. Krisztát elbűvölik az 1700-as évek második felében élő Charlotte Goldhahn meséi, aki a Grimm fivéreket megelőzve csodás szövegeket írt, mégsem került be az irodalmi kánonba. A Charlotte életével foglalkozó részek olyan formában íródtak, amelyek a Jane Austen nevével fémjelzett regényírói hagyományt emelik be a kötetbe.

Érdemes megjegyeznünk azt is, hogy a regény mint műfaj, indulásakor kifejezetten női műfajnak minősült, más kérdés, hogy később férfiak lettek igazán híresek általa. Mindenesetre a Ködkirálynőben olvasmányos módon szövődik össze a mesevilág és Charlotte történetének leírása a 21. század elbeszélőjének szűrőjén keresztül, aki sokszor a lánya nézőpontját is bevonja a szövegbe. Ezzel megteremtődik az egymást követő nőgenerációk közötti sorsközösség, ami erőt adhat a mai kor embere számára is. 

Azért nem hiányozhat a szerelem sem

Az író annyiban sem szakít a hagyományokkal, hogy a szerelem mindegyik idősíkban kiemelt téma lesz, még női rivalizáció tárgyát is képezi a vágyott férfi megszerzése. Azonban az egyetlen lelki társ, a nagy Ő koncepciójának dagályosságát végül az a reménykeltő gondolat váltja fel, hogy az élet több lehetőséget tartogat az ember számára a boldogságra, ha van bátorsága a veszteségei után ismét kinyílni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek