Így tenyésztették a nácik a tökéletes embert a háború idején

A második világháború során a németek elhatározták, hogy kitenyésztik a tökéletes génekkel rendelkező, felsőbbrendű embert. Elképesztő sors várt a Lebensborn program során született gyerekekre – kevesen tudják, de az Abba barna hajú énekesnője is közéjük tartozott.

Az 1930–40-es években a németek nem csupán a zsidók és az általuk nemkívánatosnak tartott emberek elpusztítását tűzték ki célul: a halálba küldöttek helyét egy tökéletes árja faj tagjaival töltötték volna fel. A Lebensborn (Életforrás) elnevezésű társaságot Heinrich Himmler – az SS vezetője, Hitler után a második a hatalmi rangsorban – hívta életre. Elképzelése szerint szőke, kék szemű, tökéletes testi felépítésű, engedelmes, kezdettől igazi árjának nevelt gyermekek népesítették volna be az országot. A terv megvalósításához tiszta vérű német katonákat és német vagy szintén világos bőrű norvég nőket párosított, vagy lehetővé tette tiszta vérű nők gyermekének befogadását.

Norvégia a világháborút megelőzősen, de főleg közben az egyik legszegényebb országok közt szerepelt, tehát a nők kapva kaptak bármilyen lehetőségen, ami kiutat jelentett az éhezésből. Anyagi segítséget kaptak, elköltözhettek, vagy ha maradtak, akkor is segítették őket gyermekük gondozásában. Tegyük hozzá, hogy az akkor még törvénytelen abortusz miatt sok leányanya örült, hogy a megszülető gyermeket jó helyen, a németek „gondoskodó kezei” közt helyezheti el. A kismamák csak azt tudták, hogy a Lebensborn-gyerekekkel jól bánnak, minőségi tápszerrel etetik őket, oktatásukról is gondoskodnak, sőt az az anya, aki a legtöbb tökéletes babát szüli, még kitüntetést is kap. Azt már nem árulták el nekik, hogy a gyerekeket el is szakítják tőlük…

Emberek vagy tenyészállatok?

A megfelelően tiszta vérű árja férfiak – többnyire SS-katonák – és nők együttléteiből születtek a tökéletesebbnél tökéletesebb babák. Hogy az aktust – és egyáltalán a programban való részvételt – rájuk kényszerítették-e, és ha igen, milyen eszközökkel, nem tudni. Az 1930-as években Németországban nyolcezer ilyen gyermek született, Norvégiában pedig tizenkétezer. A babák számára mind a két országban, majd a terjeszkedést követően Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Lengyelországban és Luxemburgban is Lebensborn-otthonokat építettek, ahol szakképzett személyzet vigyázott rájuk. Naponta kétszer fürdették és napoztatták őket, elegendő időt tölthettek a szabad levegőn, sokat kaptak enni, miközben körülöttük az emberek éheztek. Sok tökéletesként fogant és nevelt gyerek ma is él, de nem mindig lehet nyomon követni sorsukat. Egyikük azonban világhírűvé vált: a svéd ABBA együttesben éneklő Anni-Frid Lyngstad a náci programban született és nőtt fel.

Egy Lebensborn-baba keresztelője 1936-ból
Egy Lebensborn-baba keresztelője 1936-bólFotó: o.Ang / Wikimedia Commons

Teljes őrület

Himmler terve bevált, az árja gyerekek szép számban jöttek a világra. De ez sem volt elég. A vezér utasítására gyermekeket raboltak el szüleiktől, hogy a program részévé tehessék őket. 1939-től nemcsak Németországban, de egész Kelet-Európában retteghettek a lengyel, orosz, román, lett, norvég vagy észt anyák, hogy kitépik a kezeik közül szőke, kék szemű gyermekeiket. Amelyik csemete nem felelt meg a program számára, vagy már volt akkora, hogy hiányolja eredeti családját, a gázkamrákban végezte. Az életben maradókat német családoknál helyezték el, és megkezdték ideológiai átnevelésüket. Minden korábbi adatukat törölték: új nevet és személyiséget kényszerítettek rájuk. Bár a feljegyzéseket a háború végén megsemmisítették, nagyjából húszezer gyermekről tudunk, akiket a Lebensborn-program keretében raboltak el.

Himmler elve így hangzott: „Kötelességünk elválasztani ezeket a gyermekeket az eredeti környezetüktől, és vagy beolvasztjuk őket a mi vérünkbe, vagy elpusztítjuk őket.”

Látogatók az első Lebensborn-otthonban Norvégiában, 1941-ben
Látogatók az első Lebensborn-otthonban Norvégiában, 1941-benFotó: National Archives from Norway / Wikimedia Commons

A háború után jött a bosszú

A háború véget ért. Az erőszakos módszerekkel kiválasztott vagy elrabolt gyermekek ott cseperedtek a lakóházakban, esetleg szüleik otthonában. Az elfojtott gyűlölet és keserűség, ami immár szabadon áramlott a nácik és azok kegyeltjei felé, őket is elérte. Norvégiában nagyon sok náci apától származó gyermeket nem engedtek tanulni, dolgozni, kiközösítették, zaklatták, pszichiátriai intézetbe záratták, megerőszakolták, megverték, megölték őket, a programban részt vevő anyákat nyilvánosan megszégyenítették, megverték, elüldözték, vagy a gyermekükkel együtt elpusztították. Maga a norvég kormány is igyekezett más országokba – Németországba, Brazíliába, Ausztráliába – küldeni a rájuk maradt „tökéletes” gyerekeket, akik nem értették, miért lettek hirtelen megvetettek és eldobandók. A külföldre száműzött gyerekek árvaházakban végezték, ahol folyamatosan bántalmazták őket, de a szerencsésebbek svéd családokhoz kerültek, és esélyt kaptak a normális életre. Anni-Frid Lyngstad, akinek apja német katona volt, édesanyja pedig norvég, szintén a svédek között talált menedéket.

1949: Az ötéves fiúcska Gunnar, még a Lebensborn-program keretén belül született. A férfi, aki fogja, Lawrence Martin, a Denver Post szerkesztője, aki látogatóban volt a több mint ezer hontalanná vált „tökéletes” német gyermeket nevelő intézetben
1949: Az ötéves fiúcska Gunnar, még a Lebensborn-program keretén belül született. A férfi, aki fogja, Lawrence Martin, a Denver Post szerkesztője, aki látogatóban volt a több mint ezer hontalanná vált „tökéletes” német gyermeket nevelő intézetbenFotó: The Denver Post / Getty Images Hungary

Ők is áldozatok

A kegyetlen bánásmód, az üldöztetés nyomai nem tűntek el. 2008-ban a Lebensborn-program egykori résztvevői közül több mint százötvenen pert indítottak az Emberi Jogok Európai Bíróságánál a norvég kormány ellen: azt követelték, hogy a kormány ismerje el bűnrészességét a Lebensborn-gyermekekkel szembeni embertelen bánásmódot illetően. A keresetet elutasították, mivel Norvégia csak 1953-ban írta alá az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Az áldozatok azzal érveltek, hogy a zaklatások, megszégyenítések – többek között genetikailag és mentálisan is hibásnak bélyegezték őket – még hosszú éveken át, 1953 után is folytatódtak. A norvég kormány végül fejenként 8 000 angol fontot adományozott az egykori áldozatoknak.

Az egykori Lebensborn-gyerekek egy része tartja a kapcsolatot. 2006-ban harminc egykori „tökéletes” gyermek találkozott Wernigerode városában, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, kutassanak barátaik, családtagjaik után, és beszélgessenek arról, milyen nehézségeket jelent elfogadni azt, hogy szüleik részt vettek a náci programban, hogy elszakították őket családjuktól, és hazugságok hálójából kénytelenek kibogozni saját identitásukat. 

Mustra