A testmozgás és a táplálkozás nagyon is összefügg!

A rendszeres testmozgás nem csupán karcsúsít minket, de arra is rávesz, hogy egészségesebb ételeket fogyasszunk – állítják kutatók.

Amerikai tudósok egy nemrég készült kutatásban úgy találták, hogy ha sportolni kezdünk, fokozatosan változik meg az étrendünk is, méghozzá a pozitív irányban. A Texasi Egyetem munkatársai szerint már néhány hónap aktív testedzés is arra motivál minket, hogy tudatosabban étkezzünk és egészségesebb táplálkozási szokásokat tegyünk magunkévá. Az International Journal of Obesity folyóiratban megjelent tanulmányt a Study Finds vesézte ki.

Az életmódváltás nagyban motivál minket

Az egyetem táplálkozástudományi szakértői egy több mint kétezer-hatszáz, 18 és 35 év közötti főiskolás hallgató körében végzett vizsgálat alapján vonták le következtetéseiket, akiknek egyike sem sportolt rendszeresen vagy diétázott a kutatás kezdetén. Négy hónappal azután, hogy a résztvevők egy adott edzésterv alapján nekikezdtek az állandó testmozgásnak, a szakemberek újfent megvizsgálták őket, összevetve életmódbeli szokásaikat az előzőleg tapasztaltakkal. Ennek során úgy találták a kutatók, hogy azok, akik korábban főként az ártalmasabb ételeket és italokat (gyorskaját, üdítőket stb.) preferálták, immár tudatosan kerülik azokat, és helyettük inkább több húst, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak.

Az életmódváltás öngerjesztő folyamat
Az életmódváltás öngerjesztő folyamat10'000 Hours / Getty Images Hungary

A vizsgált diákok a saját bevallásuk szerint korábban sohasem mozogtak heti félóránál többet. A kutatás során tizenöt héten keresztül egy szabadon választható gyakorlatokból (szobabiciklizés, futópad stb.) álló, heti háromszor harmincperces aerob edzésen kellett részt venniük tizenöt héten keresztül. Arra viszont egyáltalán nem kérték őket a kutatók, hogy bármiben is változtassanak étkezési szokásaikon. Éppen ezért lepődtek meg igazán a szakemberek, mikor a résztvevők saját maguk álltak át fokozatosan és tudatosan az egészségesebb ételek fogyasztására.

Molly Bray, az intézmény táplálkozástudományi karának vezetője úgy véli, sokan nem is tudjuk, hogy mennyire vágyunk az egészséges életmódra addig, amíg valóban rá nem szánjuk magunkat a változásra. A szakértő szerint a kísérletben részt vevő alanyok többsége úgy gondolta, sosem lesz képes lefogyni és változtatni káros szokásain, míg valóban bele nem vágtak céljaik megvalósításába. Az aktív életmód, mely a rendszeres testmozgás hozadéka, azt az érzést kelti bennünk, hogy törődünk saját magunkkal, tudatosan törekszünk egészségünk megőrzésére, melynek következtében igyekszünk étkezésünkben is követni ezt a pozitív hozzáállást.

Oszd meg másokkal is!
Mustra