Elképesztő méretekben pazaroljuk az ételt. Világszinten

Tristram Stuart brit közírót és fenntarthatósági aktivistát kisgyerekkora óta dühíti az ételpazarlás. 30 éve még csak a családi disznókat etette a szomszédok maradékaival, ma már világszinten küzd az elképesztő mennyiségű herdálás ellen. Előadásában a legaggasztóbb pocsékolási szokásainkra irányítja a figyelmet.

A világ szerencsésebbik felén el vagyunk kényeztetve: csak a hibátlan gyümölcs és zöldség esik jól, unalmasnak tartjuk, ha 2-3 napig ugyanazt az ebédet esszük, és tuti, hogy valami mindig ott marad a tányérunkon. Persze olyanok is egyre többen vannak, akik sokkal tudatosabbak ennél, de világszinten mára oda vezet ez tendencia, hogy tonnaszám kerülnek a kukába az állatok és emberek számára még fogyasztható élelmiszerek, miközben milliók éheznek, vagy nem jutnak megfelelő minőségű táplálékhoz.

Tristram Stuart Ted-előadásából kiderül, hol és mennyi élelmiszer megy pocsékba:

Arányok

Hogy elképesztő mennyiségű élelmiszer megy kárba, arról nemcsak, de nem is elsősorban a háztartások tehetnek. Stuart előadásában kilenc zacskó (egy közeli élelmiszerbolt kukájából kihalászott) keksszel szemlélteti, hogyan jutunk el odáig, hogy a megtermelt ennivalónak csak kisebb részéből lesz emberi táplálék.

A kilenc zacskó keksz a farmokon termő összes élelmiszert szimbolizálja. Legalább egy zacskó még a gazdaságokban elvész valamilyen, a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó probléma (nem megfelelő infrastruktúra, elmaradó hűtés, hiányos pasztörizálás, stb.) vagy a zöldség/gyümölcs nem „szabványos” megjelenése miatt. Háromzacskónyi eleve takarmányozási céllal készül, kettő pedig egyszerűen a kukába kerül vagy az élelmiszerboltban (nem kel el időben, nem elég szép a vásárolóknak), vagy otthon (nem fogy el időben, veszít az élvezeti értékéből).

Vagyis kilenc egységnyi termény harmada, mindössze három kerül valójában emberi fogyasztásra. Sokkoló, nem igaz?

Túltermelés

A fejlett országokban óriási mértékű a túltermelés, az e mögött álló mezőgazdasági sikernek azonban nagyon nagy ára van. Lassan elérjük a bolygó teljesítőképességének határát, mert az egyre több termőterület miatt irtjuk az erdőket, folyamatosan égetjük a kőolajat és fogyasztjuk a vizet a még több ennivaló előállításához.

A Föld erőforrásait érintő tendenciákkal a legtöbben tisztában vagyunk, az már viszont nem mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy nem csak az autónkkal, a műanyagpalackokkal és a rengeteg csomagolással növeljük az ökológiai lábnyomunkat, de a mérhetetlen pazarlással és felelőtlen otthoni gazdálkodással is. Világszerte az látszik, hogy minél gazdagabb egy-egy ország, annál jobban túltermel, Amerikában például kétszer annyi étel kerül a boltok polcaira, mint amennyire valóban szükség van.

Sőt, ha azt vizsgáljuk, mennyi emberi fogyasztásra is alkalmas terményt használunk takarmányozásra ahhoz, hogy húshoz és tejtermékhez jussunk, azt látjuk, hogy háromszor-négyszer is az alapvető szükségleteinken túl termelünk. Mindeközben azon aggoldalmaskodunk, hogyan fogjuk tudni kielégíteni a pár évtizeden belül tízmilliárdosra növekvő emberiség élelmiszerigényét, és nem találunk megoldást arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez juttassuk a ma éhezőket.  

Ételpazarlással is amortizáljuk a bolygót
Ételpazarlással is amortizáljuk a bolygótDeagreez / Getty Images Hungary

Hová tűnik a felesleg?

Már a termelőknél nagy a baj, mert gyakran a termés egyharmadát vagy még ennél is többet ki kell hogy dobjanak a szigorú és sokszor értelmetlennek tűnő előírások miatt. Tristram egy gazdát említ, aki rengeteg pénzt fektetett spenóttermesztésbe, de mivel a spenótja között egy kis fű is nőtt, portékája már nem felelt meg az előírásoknak, így kidobják. Éppígy a farmon marad a ránézésre túl kicsi, nem elég formás, „fura” zöldség is, jó esetben állati takarmány lesz az egyébként emberi fogyasztásra is tökéletesen alkalmas ételből. A banántermelők nyakán például szintén nagy mennyiségű áru marad, mert a túl kicsi vagy nem sztenderd színű gyümölcsöt nem veszik át tőlük. Amellett, hogy egyre riasztóbb híreket hallunk a túlhalászatról, az Európában kifogott halak 40-60 százalékát már a tengeren kidobják.

A boltokban megint csak nagyon sok ételt dobnak ki. Lejárt szavatosságú élelmiszer már nem lehet kinn a polcokon, miközben tudjuk, hogy az étel nem egyik pillanatról a másikra romlik meg, a lejárt szavatosságú termékek – minőségellenőrzés után – pár napig még fogyaszthatóak lennének. Ehelyett a kukában kötnek ki, a nem eléggé csábos kinézetű (kisebb, nagyobb, halványabb, szokatlan formájú) termékekkel együtt.

Furcsa jogszabályok

A jogszabályi háttér itthon sem kedvez a takarékos gazdálkodásnak. 2002 óta, közegészségügyi okok miatt már Magyarországon sem takarmányozhatóak ételmaradékokkal a sertések. Igaz, az éttermekben, közintézményekben keletkezett ételmaradékok nem a kukákban végzik, ezekből, elszállításuk után rohasztással termelnek biogázt. A módszer környezetbarátnak tűnhet, hiszen tulajdonképpen fenntartható módon termel energiát, de ha arra gondolunk, hogy a szabályozás miatt Európa sertései import szóját esznek, aminek az előállítása és beszállítása is igen nagy környezeti terhelést jelent, már nem olyan rózsás a kép. Mindeközben szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy ha hőkezelés után jutnának el a maradékok az állatokhoz, kiküszöbölhetőek lennének azok az esetleges fertőzések, amiktől tartva ezeket a rendeleteket hozták.

És mi?

A háztartások is nagyban hozzájárulnak a pazarláshoz. Túlvásárolunk, az ételek egy jó része otthon romlik meg. Túlfőzünk, és rengeteg kész ételt dobunk ki. A tökéletes kinézetű termékeket keressük, hozzájárulva ahhoz, hogy a szépséghibás, de ugyanolyan jó ízű ételek a kukában végezzék. Nem jól tárolunk (például fóliázva és a hűtőben tároljuk tovább a boltban így talált salátát), és nem jól gazdálkodunk a javakkal.  

Ráadásul nemcsak a zöldségek és gyümölcsök, de például a húsok is áldozatul esnek válogatósságunknak. Az állati belsőségeket egyre kevesebben esszük meg, jó esetben kutya-macska tápláléka lesz az egyébként finom és sokféleképpen elkészíthető májból, szívből, veséből, tüdőből stb. 

Megy a kukába. Pedig nagyanyáink korában még bűn volt kidobni az ételt
Megy a kukába. Pedig nagyanyáink korában még bűn volt kidobni az ételtShutterstock

Mi lenne a megoldás?

Háztartásainkban kis odafigyeléssel, menütervezéssel és mértéktartással rengeteget tehetnénk az élelmiszerpazarlás csökkentésére. Merjük megvenni a kisebb, nem tökéletesen kerek almát, a vicces formájú répát, és mindig csak annyit főzzünk, amennyit tényleg megeszünk. Tervezzünk előre, és kalkuláljunk kisebb adagokkal! Keressük a szezonális termékeket, nézzünk szét a közeli lejáratú termékek polcain. Komposztáljunk, gyűjtsük az állatoknak még odaadható konyhai hulladékot! Ha túl sokat vásároltunk, ne várjuk meg, amíg ránk romlik az áru, fagyasszuk le, amit lehet, osszuk meg ismerőseinkkel, szomszédainkkal a friss árut. Ezekkel az apró lépésekkel különösebb erőfeszítés nélkül sokat tehetünk az ételpazarlás ellen. 

Nagyobb léptékben

Stuart előadásában arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a legapróbb otthoni lépéstől a globális akciókig mindenki tud, de kell is hogy tegyen az élelmiszerpazarlás ellen. Angliában már évek óta sikeresen fut a Feeding the 5000 elnevezésű olyan projekt, melynek keretében kidobásra ítélt, de még jó minőségű termékekből főznek olyan közösségi eseményekre, ahol az ételpazarlás problémájára szeretnék irányítani a figyelmet. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek