A 40-es férfiak evészavara: a falásroham

Sokan úgy gondolják, hogy az éjszakai falásrohamok és stresszevés általában a nőkre jellemző, kevesen tudják, hogy az érintettek 40%-a férfi.

Amikor már végre azt hinnénk, hogy kinőttünk a fiatalokra jellemző bulimiából és anorexiából, akkor helló, itt a falásroham a 30-asok 40-esek evészavara.

A falásroham attól más, mint a bulimia, hogy a kontrollálatlan magányos falásrohamok után nincs semmilyen kompenzációs viselkedés, mint pl. a hashajtózás, hánytatás, vagy sport. Így a falászavarral rendelkező érintettek csaknem fele elhízik – mondja Dr. Babusa Bernadett. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa

Akkor beszélünk falászavarról, ha a kontrollálatlan falásrohamok minimum 3 hónapig fennállnak, és hetente legalább egyszer jelentkeznek.”

– mondja.

Érzelmi evés

Falászavar esetén az olyan negatív érzelmek dominálnak, mint a harag, düh, frusztráció, miközben a testsúly és az alak miatti szorongás kevésbé jellemző. A népesség mintegy 1-3 százaléka lehet  ebben érintett, a testsúlycsökkentő programok résztvevői között azonban ennél jóval magasabb, 5-8 százalékos a falászavarban szenvedők aránya – emelte ki az egyetemi adjunktus. Életkori és nemi sajátosságok is vannak: míg az anorexia és a bulimia inkább a fiatalabbak és jellemzően a nők evési zavarai, addig a falászavar többnyire a 30-40 éves vagy annál idősebb korosztálynál figyelhető meg, és a klasszikus evészavarokkal szemben itt az érintetteknek majdnem fele férfi.

Egyedül, este. De ez így nem oké.
Egyedül, este. De ez így nem oké.Shutterstock

Társas helyzetben nem lehet felismerni a falászavarban szenvedőket, mert nagyjából ugyanannyit, és ugyanúgy esznek, mint mások. A falásrohamok (amelyet szégyen, undor, tehetetlenség, és düh érzése kísér) éjjel, vagy este jelentkeznek, amikor az érintett egyedül van – ilyenkor az evés hivatott szabályozni a negatív érzelmeket. A falászavarban szenvedőknél ráadásul nem alakul ki teltségérzet az evés során, így olyan szintig képesek túlenni magukat, hogy végül kellemetlen feszültségérzés jelentkezik.

„Az evészavar krónikus betegség, hosszú hónapokig, évekig fennáll, és többnyire akkor kerül a páciens az ellátásba, amikor egyéb, másodlagos zavarok is jelentkeznek” – mondja Dr. Babusa Bernadett.

A falászavar kialakulásának hátterében mind genetikai eredetű biológiai tényezők, mind pszichológiai okok, mint az alacsony önértékelés, szorongás, depresszió, vagy a negatív érzelmekkel való nehéz megküzdési mód, valamint a testet ért folyamatos kritikák állhatnak. Mivel az okok szerteágazóak, a kezelés is komplex módon történik, amelynek része lehet az egyéni vagy csoportos pszichoterápia. Kiemelt cél a negatív érzelmekkel való megküzdés elsajátítása. A testsúlycsökkentő programban való részvétel az esetek többségében elkerülhetetlen. Amennyiben nagyon előtérbe kerül valamilyen társult pszichés probléma, úgy szükség esetén gyógyszeres kezelés is szóba jöhet.

És te mennyit tudsz az evés- és testképzavarokról? Töltsd ki a Dívány tesztjét!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek