A kólánál már tényleg csak a light kóla egészségtelenebb

Azt eddig is tudtuk, hogy csak az iszik cukros üdítőt, aki szeret veszélyesen élni – most az is kiderült, hogy az édesítőszerrel is baj van.

Az amerikaiak 2016-ban összesen közel 11 millió tonna cukrot fogyasztottak, ennek nagy részét cukrozott italok formájában. A legújabb kutatások szerint a hozzáadott cukor – különösen a cukros italokban található fruktóz – károsíthatja az agyat. A Framingham Heart Study (FHS) adatainak felhasználásával készített vizsgálatból kiderült, hogy a cukortartalmú italok rontják a memóriát, kisebb agyi térfogatot és kisebb hippokampuszt (ez az agy memóriáért felelős területe) eredményeznek – olvasható aProfessor Health-ben .

Az sem segít, ha cukros leveket diétás üdítőkre cseréljük le

Megállapították, hogy azoknál, akik napi rendszerességgel diétás szénsavas üdítőt fogyasztanak, majdnem háromszor akkora valószínűséggel alakulhat ki a stroke vagy demencia. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a Journal of Alzheimer's Disease kiadványban megjelent tanulmány adatai csak korrelációt mutatnak, de nem ok-okozati összefüggések. Több kutatásra van még szükség ahhoz, hogy megállapítást nyerjen, hogy a cukros és szénsavas italok ténylegesen hogyan és milyen mértékben károsítják az agyat, a fogyasztásuk elkerülésére tett javaslat ezért nem valamiféle végső megállapítás, de egy nagyon erős ajánlás, amit mindenkinek érdemes fontolóra vennie.

Ez nem túl jó hír a cukros üdítők (gyártói) számára, és sajnos a mesterséges édesítőszerekkel való helyettesítés sem segít. Talán a régi jó víz az, amire az emberi szervezetnek szüksége van

– tette hozzá Sudha Seshadri, aki mindkét tanulmány elkészítésében részt vett. A szintén mindkét kutatásban résztvevő Matthew Pase ezen kívül azt is elmondta, a hozzáadott cukorról már az ovisok is betéve tudják, hogy rossz hatással van az egészségre. A finomított/ hozzáadott cukor nagy mértékben megnöveli a szív- és érrendszeri megbetegedések és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, és a lakosság kóros elhízottságáért is felelőssé tehető. A cukor az emberi agy működésére gyakorolt hosszú távú hatása azonban kevésbé ismert.

Öl, butít, nyomorba dönt

A Journal of Alzheimer's & Dementia című kiadványban tavaly publikált tanulmány szerint a kutatók körülbelül 4 ezer embert vizsgáltak meg MRI segítségével, és kognitív vizsgálatokat is végeztek rajtuk. A vizsgáltak naponta több mint két cukros italt fogyasztottak, vagy hetente háromnál többször ittak szénsavas üdítőt. Azoknál, akik a legtöbb cukros üdítőt, gyümölcsitalt, vagy szénsavas italt fogyasztották, a felgyorsult agyi öregedés jelei mutatkoztak, kisebb lett az agyi térfogatuk, rosszabbul működött az epizodikus memóriájuk, és összezsugorodott agyukban a hippokampusz nevű terület – ezek pedig mind a korai stádiumú Alzheimer-kór tünetei.

A szintén tavaly, a Stroke című szaklapban megjelent második tanulmányban a kutatók 10 éven keresztül követtek nyomon olyan önkénteseket, akik napi rendszerességgel fogyasztottak cukros és/vagy szénsavas üdítőt. A 45 év feletti alanyok körében 2888 agyvérzésen átesett beteg, a 60 év felettiek között 1484 demens volt.

Nem az a legfőbb baj, hogy hizlal.
Nem az a legfőbb baj, hogy hizlal.Shutterstock

Van rosszabb a cukornál, és nem a sátán az

Ebben a vizsgálatban nem találtak egyébként korrelációs összefüggést a cukrosital-bevitel és a stroke vagy demencia között, ami a kutatókat is vastagon meglepte. Azok között ugyanakkor, akik naponta legalább egyszer ittak diétás szénsavas üdítőt, háromszor nagyobb valószínűséggel alakult ki stroke vagy demencia.

Némileg meglepő volt, hogy a diétás szénsavas üdítők fogyasztásának ilyen negatív kimenetele lehet

– mondja Pase. Hozzáteszi, hogy a különböző típusú mesterséges édesítőszerek hatását tekintve a rendelkezésre álló kutatási eredmények korrelációs és nem kauzális jellegűek, kitér továbbá néhány módszertani nehézségre is a szóban forgó együttjárások reprezentativitását, valamint az önbeszámoló-jellegű adatfelvételt illetően. A tudósok az elmúlt években számos hipotézist állítottak fel arra vonatkozóan, hogy az édesítőszerek hogyan lehetnek ilyen ártalmasak, ezek tisztázására azonban még több kutatómunkára van szükség a jövőben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra