Vékony az egyensúly a félelem és a lázadás között, viszont egy szempillantás alatt felborulhat, ha kellő számú ember áll ki a szabadsága mellett. 1956. október 23-án a nép nemet mondott a szovjet megszállásra és nyíltan szembeszállt a sztálinista terrorral. Más önkényuralmi rendszerekben azonban puha vattaként veszi körbe az embereket a közöny, melyet különbékéjük megóvása érdekében növesztenek. Mégis mi kell ahhoz, hogy az emberek megrázzák magukat és elűzzék a diktátorokat?

A hatalomnak való ellenszegülés jelensége egyidős az emberiséggel, s már a bibliai eredettörténetben is központi szerepet játszik. Az első emberpár ugyanis az isteni akarattal dacolva szakítja le azt a bizonyos almát a tudás fájáról, s büntetésként űzetik ki a paradicsomból. Erre a mozzanatra utalhatnak Erich Fromm filozófus, szociálpszichológus szavai is, amikor hangsúlyozza, hogy:  

az emberi történelem az engedetlenséggel kezdődik, amely egyúttal a szabadság és az értelem fejlődésének kezdete is.

De az ember, mely legősibb narratíváiban hordozza a lázadás témáját, olykor a legzsarnokibb rendszereket is szótlanul tűri, s gyakran akkor sem tesz semmit, amikor a közösség legkiszolgáltatottabb tagjait bántják a hatalmasok. Talán a büntetéstől fél, talán reflexből elfordítja a tekintetét, talán már rég elvesztette hitét a jövőben.

Lehet, hogy a történelem az engedetlenséggel kezdődik, de a beletörődéssel ér véget? Mi kell ahhoz, hogy az emberek fellázadjanak egy diktatúra ellen?

1. A tanult tehetetlenség eltompítja a lelket

Az egyik legszomorúbb pszichológiai kísérlet máig Martin Seligman nevéhez fűződik. A vizsgálatban kutyák egy csoportját ketrecekbe zárták és bármit tettek a négylábúak, nem tudták megszüntetni az őket érő áramütéseket. A tehetetlenség élménye annyira meghatározó volt az ebek számára, hogy később már akkor sem cselekedtek, amikor egy válaszfal átugrásával könnyen elkerülhették volna a további negatív ingereket. Ehelyett beletörődve tűrték a szenvedést.

A tanult tehetetlenség az emberi tudat számára is hatalmasra növeszthet olyan falakat, melyeket egyébként át lehetne ugrani, közös erővel le lehetne dönteni. Viszont sokan azt tanulták meg, hogy ők úgysem tudnak változtatni a világ dolgain, rajtuk nem múlik semmi. Így tehetetlenségükben inkább a lelküket teszik immunissá az igazságtalanságra, s egyre erőszakosabb dolgokat is eltűrnek. Ha néha dühösek is, hamar lecseng bennük ez a természeténél fogva lobbanékony érzelem, s pár nap múlva ismét róni kezdik a mindennapi boldogulás és a fogyasztás végtelenül ismétlődő köreit.

Pedig a felháborodás érzése a kulcs ahhoz, hogy az emberek cselekedni akarjanak: hogy ne csak személyes sértettségből, az őket közvetlenül érintő kérdésekben érezzenek haragot, hanem elvi alapokon tudjanak felháborodni mindazokért, akiket megaláznak, üldöznek, vagy éppen cserben hagynak egy ország vezetői. Már Friedrich Nietzsche is úgy gondolta, hogy tulajdonképpen ez a szabadság. Szerinte a szabadság ugyanis egyet jelent azzal a felelősséggel, amit valaki önmagáért és másokért akar vállalni. Bár a szabadság elől lehet menekülni és szorongani tőle, vágya mégis erősen él az emberekben.  

Egy forradalom kirobbantásának első trükkje tehát az, hogy az emberek elhiggyék, hogy lehetséges, legyenek mélyen elkötelezettek a jövőjük iránt, s bízzanak Bálint György író soraiban:

Szokatlan és nem várt helyzetekben bontakozik ki a legfé­nyesebben az emberi méltóság.

2. A következetes kisebbség hatalma

Egy amerikai szociálpszichológus Bibb Latané arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy miként lehet befolyásolni az embereket. Elmélete szerint a másokra gyakorolt hatás erőssége pusztán az üzeneteket kibocsátó források számától, erejétől és közeliségétől függ.

Ez azt jelenti, hogy ha a csapból is ugyanaz az információ folyik sulykolásszerűen ismételve, melyet ráadásul tekintélyszemélyek, vezetők, szakértők is megerősítenek, az hatással lesz az emberekre. A téri közelség miatt ez a hatás várhatóan nagyobb lesz, mint a más országokból vagy földrészekről érkező üzenetek, melyek akár el sem jutnak, vagy nem eredeti formájukban jutnak el a lakossághoz.  

Ezzel szemben azonban a francia Serge Moscovici azt képviselte, hogy egy világos mondanivalóval rendelkező, következetes kisebbség igenis meg tudja győzni a többséget. A következő kutatással támasztotta alá álláspontját.  

A kísérletben résztvevőknek diaképek színét kellett megállapítani. Ezek mindegyike egyértelműen kék volt, de az intenzitásuk változatosságot mutatott. A próbák elenyésző, mindössze 0,25 százalékában fordult elő tévesztés. Azonban amikor két beépített személy elkezdett következetesen zöld színeket tulajdonítani az összes képnek, megváltozott a helyzet. A kísérleti személyek zöld válaszainak aránya 8,42 százalékra ugrott, s minden harmadik ember legalább egyszer hibás választ adott.

Később Nemeth és munkatársai tovább finomították ezeket a következtetéseket és kimutatták, hogy az üzenetek merev szajkózása őrültségnek, vagy dogmatizmusnak hathat. Azonban ha valaki rugalmasan, de hosszú időn keresztül és a helyzetek sokféleségében is kitartóan képviseli az értékeit, mások azt fogják feltételezni róla, hogy a viselkedése mögött erős meggyőződés áll. Ez a hitelesség pedig arra késztetheti az embereket, hogy ők is felülvizsgálják eddigi álláspontjukat. 

A tanult tehetetlenség és a problémák elbagatellizálása egyaránt a változás útjában állhat.
A tanult tehetetlenség és a problémák elbagatellizálása egyaránt a változás útjában állhat.Fotó: Shutterstock

3. A nyilvános kiállás ereje

Moscovici szerint a kisebbségi meggyőzés nagy előnye, hogy az emberek személyes véleményére hat. Ez azt jelenti, hogy az egyének mélyen átérzik, igaznak fogadják el és magukévá teszik a kisebbségi álláspontot. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy nyilvánosan is fel merik vállalni a véleményüket, hiszen tarthatnak ennek következményeitől. Hallgatásuk azonban mindig a fennálló rendszer hatalmát erősíti, ezért Martin Luther King egyenesen a következőre figyelmeztetett:

Amikor mindennek vége, nem az ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem a barátaink hallgatására.

4. Az átpártoló ember drága kincs

Moscovici kísérlete során arra a következtetésre jutott, hogy a kisebbségi hatás sok esetben mindent vagy semmit jelleggel működik, tehát vagy mindenkit sikerül meggyőzni, vagy senkit sem. Annyi azonban bizonyos, hogy amikor a többségi vagy hatalmon levő csoportból elkezdenek átpártolni emberek a bátor kisebbséghez, hihetetlen lendületet kaphatnak az események. 

5. A vezetőket meglepetésként érheti a lázadás

James Quinlivan az International Security c. folyóiratban megjelent cikkében írja le a coup-proofing, azaz a puccs elleni túlbiztosítás jelenségét. Ez azt jelenti, hogy a vezetők a kontroll megőrzése érdekében a számukra megbízható embereket, családtagokat és régi barátokat juttatnak hatalmi pozíciókba. Mivel a maffiaszerűen működő belső hatalmi körben egy idő után csak bólogató jánosok kapnak helyet, a paranoia és a sebezhetetlenség illúziójának váltakozó állapotaiban a hatalmi elit egyre inkább elszakadhat a köreiken kívül eső emberek által megélt valóságtól.

6. Az ellenállás legyen menő, avagy kell egy fecsegő poszáta

Minden sikeres mozgalmat egy kicsit el is kell tudni adni: olyan jelképeket, dalokat, hangulatot kreálni, ami vonzó az emberek számára. Az is szerencsés, ha az ellenállás tükrözni tudja a korszellemet és a legújabb trendeket is magába tudja foglalni.

Bár a változásokat mindig közösségek kitartó munkája éri el, mégis szükség van hősökre, akik hitelesen szimbolizálnak egy társadalmi ügyet és akikkel az emberek azonosulni tudnak. Bennük sokszor azért is lehet hinni, mert annyira különböznek a diktátortól. Az éhezők viadala trilógiában például Katniss Everdeen lázad fel Panem kegyetlensége és elnyomása ellen, s képezi Snow elnök tökéletes ellenpólusát. Mindez azt is jelenti, hogy sokféle ember lehet hős alapanyag, ha helyén van a szíve. Mint ahogyan a kis hobbitok is felnőttek a feladathoz és megmentették a világot. 

Minden forradalomnak vannak hősei, de igazán a közösség ereje számít.
Minden forradalomnak vannak hősei, de igazán a közösség ereje számít.Fotó: Shutterstock

7. A szeretet és a nevetés segít legyőzni a zsarnokot

Maria Stephan és Erica Chenoweth nagy hatású tanulmányukban 32 olyan kampányt vizsgáltak, melyet 1900 és 2006 között indítottak az emberek társadalmi változások eléréséért. Azt találták, hogy míg az erőszakos, fegyverrel zajló megmozdulások 26 százaléka volt sikeres, addig az erőszakmentes, kreatív vagy olykor vicces kampányok 53 százaléka járt pozitív eredménnyel.  

Srdja Popovic szerb aktivista szerint a humoros kampányok azért olyan hatékonyak, mert éppen azt a félelmet oldják, amin a diktátor hatalma alapul. Ezek általában nagyon menő akciók, amik könnyen terjednek az interneten, s robbanásszerű nézettségeket eredményeznek az adott országban és külföldön egyaránt, ezzel sok ezer támogatót az ügy mellé állítva. Ráadásul sokkal nehezebb reagálni rájuk, s ilyenkor a rendőrség rendszerint nevetségessé teszi magát.

Például a szibériai Barnaulban legó embereket, plüss mackókat és kinder meglepetésfigurákat állítottak ki mini transzparensekkel a hóba, hogy tüntessenek a korrupció és a választási csalások ellen. A rendőrség arra hivatkozva tiltotta be a “demonstrációt”, hogy a játékfigurák nem orosz állampolgárok, mégcsak nem is emberek, így nem lehet gyülekezési joguk.

Ugyanakkor egy forradalom nem csak játék és nevetés, különösen, ha fegyveres felkelésbe torkollik. Egy mindenkori diktatúrában viszont eljöhet az a pont, amikor a kommunikáció teljesen ellehetetlenül és az embereknek dönteniük kell: vagy vállalják egy forradalom veszélyeit, vagy továbbra is tétlenül nézik sok százezer ember leszakadását és kirekesztését.

Mustra