Mennyit kell(ett volna) aludnod, hogy ne legyél zombi?

Topon kell lenned a munkában? Aludj 7-8 órát, hogy a lehető legjobb formában légy – javasolják az eddigi legnagyobb alváskutatás készítői.

A kanadai Western University neurológusai  40 000 fő alvási szokásait vizsgálták. 2017-ben 3 napon keresztül monitorozták a kísérlet résztvevőinek alvási szokásait, majd letesztelték agyi funkcióikat és a kognitív képességeiket is. Rögzítették továbbá mindennapos szokásaikat, például azt, hogy milyen gyógyszereket szednek rendszeresen, sőt társadalmi helyzetüket is feljegyezték - írja a StudyFinds.

Eddig csak laboratóriumi körülmények között kutatták az alvást, de mi azt szerettük volna megtudni, hogy hogyan működik mindez a valóságban,

vagyis általában mennyit alszanak az emberek, és ez milyen hatással van az agyukra” – mondja Adrian Owen, az intézmény professzora.

Kiderült, hogy nemtől és kortól függetlenül mindenkinek ugyanannyi szunyókálás az ideális, ez pedig 7-8 óra alvást jelent éjszaka – ami egyébként teljességgel megegyezik azzal, amit az orvosok évek óta javasolnak.

Az alváshiány leépít

A túlalvás sem jó, de a kognitív teszteken messze azok teljesítettek a legrosszabbul, akik mindössze 4 órákat aludtak: teszteredményeik alapján 9 évvel tűntek idősebbnek saját koruknál, romlott a koncentrációs képességük, kevésbé tudtak jól érvelni, a kognitív rugalmasságot meghatározó értékeik is rosszabbodtak, és ha mindez nem lenne elég, gyengébb volt a rövid távú verbális memóriájuk is – a kevés alvás ez utóbbira volt a leginkább romboló hatással.

„Mindannyian tapasztaljuk magunkon, hogy mennyire nem vagyunk jól, ha nem alusszuk ki magunkat rendesen. Pláne több, egymást követő, kevés óra alvással töltött éjszaka után érezhetjük, hogy nem vagyunk 100 százalékosak. Gyengül az immunrendszerünk, az egész testünkön érezzük, hogy fáradtak vagyunk, nyúzottnak nézünk ki, ingerlékenyebbek, feszültebbek vagyunk, és kevésbé vagyunk képben, mint amikor sikerül teljesen kipihenni magunkat.

Különösen a mindennapos, de komplexebb feladatok elvégzésénél érzékelhető, hogy sutábbak vagyunk, mint amilyenek egyébként lennénk: nehezebben megy mondjuk, egy amúgy nem túl bonyolultan működő háztartási gép beprogramozása, de nagyon nem szerencsés az sem, ha ilyen állapotban kezdjük el például kiszámolni a befizetendő adónkat” – mondja Conor Wild, a tanulmány első szerzője.

Ezek persze még csak a kezdeti eredmények, Owen és Wild folyamatosan dolgozza fel a bejövő adatokat, hogy még pontosabban meg tudják határozni, miként hat a különböző életkörülményekkel rendelkező emberekre, hogy mennyit és milyen minőségben alszanak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra