Így visz csődbe az optimizmus

Az optimizmus nem befolyásolja jó irányba a gondolkodást, ha vállalkozásról van szó: a derűlátóknak nincs ugyanis reális képük pénzügyi kilátásaikat illetően - írja egy, a European Economic Review-ban megjelent tanulmány.

A kutatás arra kereste a választ, hogy a brit vállalkozásoknak miért csak a fele éli túl az első 5 évet. A Bath-i Egyetem, a London School of Economics and Political Science, és a Cardiff Egyetem kutatói ezért olyan vállalkozókat követtek, akik korábban alkalmazottak voltak, majd ezután vágtak bele valamilyen üzletbe. Az eredmények azt mutatták, hogy az optimista beállítottságúak 30 százalékkal kevesebb bevételre tettek szert, mint kevésbé derűlátó társaik, sőt a számok alapján az optimisták tulajdonképpen jobban tették volna, ha inkább alkalmazottak maradnak.

Az optimisták azok, akik annak ellenére, hogy több munkával kevesebbet keresnek, és magasabb kockázatot vállalnak, mint alkalmazott korukban, hajlamosak azt gondolni, hogy minden jól alakul majd. Bíznak briliánsnak gondolt ötletükben, meg vannak győződve róla, hogy üzleti tervük kiváló, úgy hiszik, minden adott, hogy sikerre vigyék vállalkozásukat - ez a hozzáállás azonban sokszor éppen a kudarcoknak ágyaz meg. 

Különböző tanulmányok következetesen arról számolnak ugyanis be, hogy a brit lakosság 80 százaléka épp ilyen, többségük túlságosan derűlátó. Ez fokozza az ambíciót, kedvez a vállalkozó kedvnek, kitartásra buzdít, ösztönöz, együttműködésre késztet, és általában jó hatással van a teljesítményre, ám a rosszul felmért esélyek hibás döntéseket eredményezhetnek, ami miatt sok vállalkozás befuccsol.

A brit Statisztikai Hivatal szerint 2016-ban például 414.000 új vállalkozást alapítottak, amiből mintegy 328.000 elbukott.

Eredményeink azt mutatják, hogy talán túl sokan vállalkoznak

- mondja dr. Chris Dawson, a Bath-i Egyetem közgazdász professzora.

“A társadalom ünnepli a vállalkozó kedvet és az optimizmust, de attól, hogy ez a két dolog összeáll, a tervek megvalósításának még ki kell állnia a valóság próbáját. Nem azt mondjuk, hogy a pesszimizmus egy kívánatos vonás, de nem árt csínján bánni a nagyra törő álmokkal, ha vállalkozásról van szó - hogy megkíméljük magunkat az esetleges üzleti kudarctól."

A kormányok folyamatosan a vállalkozók gazdasági szerepét méltatják, de nem szabad alábecsülni egy-egy üzleti bukás egyéni, és a társadalomra gyakorolt negatív hatását sem, ami óhatatlanul sok elrugaszkodott ötlet, megalapozatlan terv vége. "A gazdasági döntéshozóknak nem szabadna ezért támogatnia az ilyen eleve halálra ítélt projektek, vagy a túl kockázatosnak ítélt start-upok életre hívását" - sommázza a kutatás tanulságait a professzor.

A hazai vállalkozásokat fenyegető legsúlyosabb nehézség persze valószínűleg nem a magyar társadalom örök és elpusztíthatatlan optimizmusa, mégis érdemes lehet megszívlelnünk a más gazdasági kultúrából származó tanulságokat, és a két véglet közötti, minél racionálisabb döntésekre törekednünk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek