Mit akar a modern nő?

Mind arra vágyunk, hogy elismerjenek minket a munkahelyünkön, jól neveljük a gyerekeinket, boldog kapcsolatokat alakítsunk ki magunk körül, és hogy életünk minden területét tökéletes harmóniában tudjuk összeegyeztetni. A modern korban mi nők rengeteg feladatot vállalunk magunkra, amelyek mindegyikét kifogástalanul szeretnénk végezni. Vajon tényleg képesek vagyunk rá? Mit tegyünk, ha mégis hibázunk? Egyáltalán valóban a tökéletesség a cél?

A Startup Safaryra keresztelt konferenciasorozaton Budapest különböző helyszínein, több mint 3000 résztvevővel két napig a startupoké volt a főszerep. Szerte a városban forradalmi ötletek, izgalmas elgondolások és érdekes foglalkozások mutatkoztak be a 21. századi munkák világának jegyében. Mi A jövő jó csajai címet kapott beszélgetést látogattuk meg a Loffice-ban, ahol olyan kivételes nők vallottak munkájukról és a hozzá tartozó szerepkörökről és önfejlesztő feladatokról, akiket méltán tekinthetünk példaképeknek, mégis vallják magukról, hogy ők is hétköznapi nők.

Az Inspire Women nagykövetei, Trokán Nóra színművész, Kraszkó Zita műsorvezető, Erdélyi Nikolett tréner, Csovcsics Kitti tréner és Körmendi Nóra, az Inspire Women Mentorprogram egyik megalkotója mesélt Szijj Andrásnak, a Be Positive Way kitalálójának félelmekről, önbecsülésről, változásról és tudatosságról. Együtt keresik a választ a modern nőt foglalkoztató kérdésekre.  

Mindent elértem, amire vágytam, akkor miért nem vagyok elégedett? 

Körmendi Nóra szerint alapvető, emberi természetünknél fogva mind fejlődni vágyunk, ezzel az igénnyel pedig megvan mindenünk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, de fontos felismernünk, hogy ezt fejlődést nem csak a munkában vagy a családi életben kell elérnünk, hanem önmagunk irányában is, akkor lehetünk csak valójában kiegyensúlyozottak.

Hogyan győzzem le a kudarctól való félelmemet? 

Trokán Nórának is megvannak a maga démonjai, rendezők tömkelegének okozott már fejfájást azzal, hogy amíg nem érez kiforrottnak egy szerepet, nem meri próbálni, nehezen birkózik meg azzal, hogy a természetes próbafolyamatból adódóan eleinte lehet rossz az, amit csinál. Találta már magát a színészek rémálmának kellős közepén is. Egy premieren úgy elfelejtette a szövegét, hogy ki kellett szaladnia a színpadról a takarásban toporgó súgóhoz, de amint visszaért a jelenetbe, az újabb kudarctól való félelem annyira megbénította, hogy a következő sorai sem jutottak eszébe. Azóta tudja, hogy minél előbb túl kell lépni ezen, ahhoz, hogy produktívan tudjunk tovább működni.

Kraszkó Zita vallja, hogy számára az improvizáció a legjobb terápia. Azt tanácsolja, hogy ha félünk attól, hogy a dolgok máshogy történnek, mint ahogyan eltervezzük, barátkozzunk az improvizációval, akár próbáljunk ki gyakorlatokat is.

Ha túl sokat tervezünk, elfelejtjük megélni az életünket

- mondja.

Erdélyi Niki szerint viszont sokszor nehéz különbséget tenni a félelem és izgalom között. Erre a felismerésre egy ismerőse világított rá, akit gyerekkorában az anyukája elvitt a vidámparkba. A hullámvasút előtt nagyon igzagtott lett, de az anyukája félreértette, és megnyugtatta, hogy nem kell félnie - az izgalmat azóta is félelemként kódolja. Ha úgy érezzük, hogy félünk valamitől, vizsgáljuk meg jobban magunkat - javasolja - előfordulhat, hogy egész egyszerűen csak izgatottak vagyunk.

Nem érzem jól magam a bőrömben, vajon változtatnom kéne? 

Erdélyi Niki három éve súlyos balesetet szenvedett. Az orvosok azt mondták, valószínűleg többé nem tud majd járni, ennek ellenére a konferenciára saját lábán érkezett. Hiszi, hogy a balesetet tudat alatt ő maga idézte elő, amiért nem lépett ki abból az életből, amiben nem érezte jól magát.

Fodrász karrierjében egymás után érte el az újabb és újabb sikereket, mégis boldogtalan volt, de nem tudta meghozni a döntést, hogy felhagyjon eddigi munkájával, és azt csinálja, amire valóban vágyik. A balesete döbbentette rá, hogy változtatnia kell. Hiszi, hogy mégsem szabad megvárni, hogy katasztrófa történjen, ahhoz, hogy merjünk lépni. Ismerjük fel, ha nem tesz minket boldoggá az életünk, és változtassunk. “Tudd, hogy csak azáltal, hogy létezel, meg tudod változtatni a világot” - mondja Erdélyi Niki. Azt javasolja, gondoljunk csak arra, hogy elég rámosolyogni reggel a boltban az eladóra, valószínűleg neki már jobb napja lesz.

Csovcsics Kitti úgy gondolja, hogy bár sokszor nem merünk segítséget kérni, egy kis támogatás megkönnyítheti a változást. “Nagyon sokan vagyunk ezen a bolygón, és mindenki máshoz ért, mást tanult, más környezetben nőtt fel. Segítség nélkül járni sem tudnánk. A tanulási folyamat pedig a hibákat is tartalmazza. Ha valamihez nem értünk, csak úgy sajátíthatjuk el, ha segítséget kérünk. Ha pedig elhatároljuk ettől magunkat, nagyon értékes tapasztalatoktól és lehetőségektől zárjuk el magunkat" - mondja Csovcsics Kitti arra utalva, hogy ha változtatni szeretnénk, ne féljünk segítséget kérni.

Hibáztam, akkor én most rossz vagyok? 

Kraszkó Zita szerint a tökéletesség igénye olyan terhet ró ránk, hogy ha felhatalmazást kapunk arra, hogy rosszak is lehetünk, ha elfogadjuk, hogy hibázhatunk, megnyugszunk és felszabadulunk. "Ilyenkor kiderül, hogy milyenek vagyunk valójában - ha nem akarunk megfelelni, ha nem az egónk vezet minket" - mondja.

“Meg kell értenünk, hogy egy több száz éves alappal rendelkező hibakultúrában élünk” - folytatja Erdélyi Niki, aki a kudarctól való félelmünket szintén a tökéletességre való törekvésben látja. Elmondja, hogy a 18. századtól vált divattá, hogy nem szabad hibázni és mindent azonnal kell tudni, ami, lássuk be, lehetetlen. Ha viszont elfogadjuk, hogy hibázni teljesen természetes, sokkal könnyebben megengedjük magunknak. Sőt, a környezetünk is hajlamos úgy tekinteni a hibáinkra, ahogyan mi tesszük.

Hogyan lendüljek át azon a bizonyos rossz passzon? 

Senki sem tökéletes, ezért ezt magunktól se várjuk el, a fejlődésünknek soha nincs vége, és ha ezt elfogadjuk, az életünk is könyebb lesz, tartja Erdélyi Niki. “Soha nem vagyunk készen, hiszen folyamatosan zajlik az élet. Inkább a tudatosságra kell törekedni, arra, hogy ezeket a helyzeteket tudatosan kezeljük. A tudatosságra van egy kedvenc definícióm: az, ami magában foglal mindent, és nem zár ki semmit ítélzekzéssel.” - mondja.

Hiszi, hogy a világnak a jó és a rossz dolgok is részei, ezen nem tudunk változtatni. Az a fontos, hogy mi hogyan reagálunk a minket érő hatásokra. Minden csak nézőpont kérdése, különbözőek vagyunk, többféleképpen látjuk a világot, ezért a saját igazságunkat kell megtalálni. Nincs olyan, hogy tökéletes. Erdélyi Niki szerint, nem szabad túl komolyan vennünk az elénk kerülő akadályokat.“Játszani jöttünk erre a földre" - mondja.

Szerinte sokszor nem csak a világot látjuk borúsan, magunk felett is képesek vagyunk ítélkezni, eldöntjük, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk elég szerethetők. “Ha én úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó, kérdéseket teszek fel, amik több lehetőséget adnak. Ha rossz vagyok, tényleg nem lehetek más csak rossz? Ilyenkor nagyon szeretem azt a kérdést is, hogy mi a jó bennem, amit eddig még nem vettem észre? Nem tudsz magad felett ítélkezni, mert találnod kell magadban valami jót”- tanácsolja azokra a bizonyos rossz napokra Erdélyi Niki.

Kraszkó Zita azzal a gondolattal búcsúzott, hogy a kérdés mindig az, hogy mit kezdünk azzal a helyzettel, amibe kerültünk, de az biztos, hogy ha szeretjük önmagunkat, minden sokkal könnyebben fog menni.