Minden függő számára létfontosságúak a keretek. Miért? Mert biztonságot, stabilitást adnak. A felépülésre vágyónak kell, hogy legyen főleg a felépülés legelején egy szigorú napirendje. Tudja mit, és miért és mikor fog csinálni, mivel a függők könnyen szétesnek. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő új cikkének mottója, amely Sakyong Mipham buddhista szerzetestől származik így szól: a "csak még egyet" a szenvedés körét egyben tartó tényező.
Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 15 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.
Minden mindegy, majd lesz valami
Miért is ennyire fontosak ezek a keretek? Ennek az az oka, hogy a szerhasználó életét a parttalanság jellemzi. A választott szer vagy szerek szép lassan, fokozatosan átveszik a függő korábbi napirendje és értékrendje felett az irányítást. Jóval később már a szerhasználat köré szerveződik az élet, a munka, a szabadidő egyaránt. Ekkor már az egyetlen, ami keretet szab az életének, az a szer megszerzésére irányuló törekvés, valamint annak a használata, és a használat következményei. Lassan beépülnek új viselkedési szokások. Egyre gázosabb dolgokba megy bele az illető. Ami egyik nap még megvetendő bűn, az nemsokára már a normát jelenti.
A határok folyamatosan tolódnak ki, ezekre hozok pár kliensemtől:
“Eleinte mindig megvártam, amíg a gyerekek lefekszenek és csak akkor kezdtem el inni. Később már a gyerek jelenlétében is ittam… Sokáig fogadkoztam, hogy ha már ittam, nem fogok SOHA vezetni. Az utolsó időben volt, hogy ittasan vittem a gyereket az iskolába, illetve előfordult, hogy részegen mentem érte. Meg is magyaráztam magamnak, hogy jobban vezetek, ha van bennem valami, akkor lenne baj mindenkinek, ha nem lenne bennem semmi. Akkor lennék csak igazán veszélyes másokra a forgalomban…”
“Eleinte még hűséges voltam a páromhoz, aztán a későbbiekben már napi szinten használtam kokaint és jártam prostituáltakhoz. A legkülönfélébb hazugságokkal próbáltam fedezni a használatomat.”
Keret lehet például a kocsma nyitásához való igazodás is, valamint a drog és alkohol használatához igazított napirend, amikor a napi rutin már a használat köré szerveződik.
“Mikor nyit már ki az a kurva italbolt???"
“A napok összefolytak, fogalmam sem volt, hogy szerda van vagy szombat. Végülis tök mindegy volt. Az éjjel-nappali mindig nyitva volt, szert minden nap kellett többször használni, dolgozni meg amúgy se dolgoztam, drogot venni meg minden nap jöttek hozzám. Hajnalig fenn voltam, későn keltem. Ami biztos keret volt az életemben, az a felkelés utáni azonnali droghasználat volt. Be kellett indítani a motort…”
“Semmi sem úgy van, ahogyan eltervezem, mindig minden csúszik, azt sem tudom, milyen nap van általában. Nem dolgozom, nem kell korán kelnem. Nem viszem a gyereket az iskolába, mert nem nálam van, nem nevelem. Egy a fontos, hogy meglegyen a cucc. És ilyenkor, csakis ilyenkor pontos szoktam lenni, de a díler, ahogyan a dílerek általában, mindig késik…”
“Eltervezem, hogy mennyit fogok használni aznap, ami már egy óra múlva megdől… Miért ne használjak egy kicsit? Csak egy kicsit... Naponta köpöm szembe magam, naponta árulom el magam. Naponta találok arra újabb igaznak látszó, ám hamis ürügyet, hogy miért is ne változtassak. Gyáva vagyok, az az igazság...”
“Eleinte csak apróbb dolgokat loptunk, majd egyre súlyosabb dolgokba mentünk bele. Most a letöltős ítéletemre várok…”
“Sosem gondoltam volna, hogy egyszer megütök egy nőt. Részegen később mégis többször megtettem…”
Önfegyelem
Egy anonim gyűlésen hallottam egy megosztásban, és ez nekem nagyon tetszik: “a keretek, a határok betartása és az önfegyelem az, ami tisztán tart…”
Először a drogrehabilitációmban szembesültem azzal, mennyire tervszerűnek kell lenni. Keretek kellenek. Szigorú napirend szerint, ami biztonságot ad a korábbi szétfolyósság helyett. Minden nap meg van tervezve, és ez a reggeli napindító csoporton át is van beszélve. Mindenki egyenként elmondja, mit fog csinálni aznap a felelősségei és a heti terv alapján és azt szigorúan tartani kell.
Csak lestem eleinte, hogy ezek a súlyos drog és alkoholfüggők, akik közt lazán ki lehetne osztani száz évet, úgy viselkednek, mintha kis angyalkák lennének.
A napindítón egészen apró részletekig fel vannak sorolva az aznapi tevékenységek, még az is, hogy este fürdeni kell. Amit ezekből idősebb terápiásként elfelejt mondani valaki, azt aznap már nem csinálhatja. Mondok példákat: ha nem mondom reggel, hogy telefonálni akarok a családnak, akkor nem telefonálhatok. Majd holnap, ha nem felejtem el bemondani a napindítón.
Ha nem mondom, hogy mosni akarok, nem tudok mosni. És hát más nem fog mosni helyettem. Ha nem teszek ki sót az ebédlőasztalra konyhásként, nem tudják a többiek megsózni az ételüket. Népszerű vagyok…Ha elaludt a konyhás, nem volt időben kinn a konyhán, elmaradt az aznapi reggeli. Ha nem jeleztem, hogy levelet szeretnék írni, nem írhattam. Ha nem szóltunk időben, hogy hétvégén milyen filmet akartunk nézni, elmaradt az egész héten várt tévézés.
Vannak-e benn titkaim?
Én például, amikor reggelente mentem kenyérért, egy ideig rendszeresen vettem magamnak dugi pénzből Túró Rudit, egészen addig, amíg elkezdett zavarni, és akkor elmondtam csoporton. Egy laikusnak apróságnak tűnik, mégis nagy jelentősége van.
Az is önfegyelemre tanít, mennyire tudom kinn, adaptáción megtartani a benti kereteket. Képes vagyok-e kinn is csak kettő kávét inni, mint benn és nem menni át a piros lámpánál? Meg tudom csinálni, hogy nem telefonálok kinn titokban? Képes vagyok-e beismerni, ha megszegem a szabályokat? Mennyire veszem észre, ha elcsúszok? Hazudok-e magamnak akkor? Beszélek-e ezekről a késztetéseimről, érzéseimről? Ezek nagyon fontos dolgok.
Ha ezeket képes vagyok elsajátítani és az elveket is magamévá tenni, akkor kevésbé leszek a későbbiekben kinn megengedő magammal szemben. Hiszen a fő kérdés, a cél az, hogy képes legyek akkor is tartania a kereteket, ha már nem vagyok benn az intézetben vagy a kórházban. “Lazítok-e vagy sem? Úgyse látja senki… Úgyse tudja majd meg senki…”
A nagybetűs életben
A legfontosabb szabály számomra a “ne használj” elve, ami azt jelenti, hogy bármi is történhet, nem veszem be az első adagot, mert láthatom mások példáján, hogy bármennyire nehéz érzések is jönnek, azok el is múlnak, nem kell rájuk használnom. A rehabiliátáció utáni életben is ki kellett alakítanom egy szigorú napi rutint, ami megvédett a káosztól. Ennek volt egy gyakorlati és egy lelki oldala is.
Gyakorlati oldal:
- Rendszeresen tisztálkodom. Lehet, hogy furán hangzik most, de még evvel is gondjaim voltak eleinte a rehabon. A használatom vége felé nem vittem túlzásba se a fürdést, se az evést. Tisztán tartom a lakást, a környezetemet. Szeretem, ha rend van körülöttem. Aki visszaeső félben van, elkezd igénytelenné válni magával kapcsolatosan, kezdi elhagyni magát, ezt nem engedhetem meg magamnak.
- Gondosan vezetem a naptáramat. Rendszeresen eszem, igyekszem minőségit, figyelni arra, hogy elég zöldség - gyümölcs is legyen benne. Figyelek a súlyomra, tudom, hogy mennyire szarul érint és mennyire tudom utálni magam, ha elhízom.
- Igényes vagyok az öltözködésben.
- Időben elmegyek az orvoshoz, ha bajom van, megjelenek a szűrővizsgálatokon.
- Rendszeresen sportolok.
- Kulturálódás, ebből nem adok le. Kellenek örömforrások a józansághoz.
Lelki oldal
- Mennyire érzem magaménak a társadalom normáit? Mennyire vonatkoznak rám a jogszabályok?
- Jár-e több nekem?
- Szánok-e elég énidőt magamra?
- Nem fér már bele a tisztességtelenség. A felépülésem elején hotelban dolgoztam, ahol alap volt a szobák kiadása feketén, a kamu számlák kiállítása. Egyre nehezebben tudtam ebben működni, kiléptem, mert éreztem, hogy nagyon destruktív rám nézve annak ellenére, hogy nagyon jól kerestem vele. Még volt egy aktív felfüggesztett börtönbüntetésem, féltem, hogy valami ilyesmi miatt megdőljek és börtönbe kelljen mennem több év tisztasággal a hátam mögött. Most minden forintommal el tudok számolni.
- Igyekszem tartani az adott szavam.
- Pontos vagyok.
- Van hetirendem, amiben szerepel a függőséggel való törődés, a társakkal való találkozás, illetve a gyűlésekre járás formájában.
- Igyekszem nem halogatni, rám nézve életveszélyes.
- Igyekszem nem túlvállalni magam.
- Igyekszem megbecsülni a pénzt, korábban képtelen voltam beosztón élni, vagy nem volt, vagy hirtelen volt több, mint elég, de gyorsan el is ment drogra.
- Igyekszem nem hordozni a sérelmeimet.
- Nem lopok, nem csalok, nem hazudok. Korábban a hazudozás, kavarás volt a lételemem. Kerülöm az illegális dolgokat, már nem hiányzik a csengőfrász.
- Tanulom a nemet mondást. Ha magamnak nemet mondok, az először nagyon szar érzés, ám utána örömmel tölt el, hogy képes voltam rá, és ez nagyban növeli az önértékelésemet, utána tudok büszke lenni magamra..
- A nap végén csinálok egy napi leltárt. Mit és hogyan csináltam aznap? Hogyan voltam jó magamhoz? Kinek és hogyan ártottam? Képes voltam/vagyok-e azt jóvátenni? Meg tudtam-e magamnak vagy másnak bocsátani? Mit nem végeztem el?
Befejezésül a legfontosabb, hogy érezzem, tudjam, nekem mi fér bele. Ha ezek a dolgok működnek, nagy eséllyel tartósan józan tudok maradni.
