Emberkísérlet: iszapba borultam, hogy szebb legyek

Élménybeszámoló és teszt Adrienne Feller készítményekkel. Kaptunk krémeket, olajokat is és tényleg megszépültünk!

Ketten voltunk olyan szerencsések az irodában, hogy egy-egy zsáknyi, a bőrtípusunkhoz igazított Adrienne Feller termékkel indulhattunk neki az ősznek: Brigi és Margó is fiatalabb és kevesebb bőrhibával tarkított arcbőrre vágyott, de bőrtípusuk teljesen különböző. Míg Briginek érzékeny, vékony, vízhiányos, pirosodásra hajlamos a bőre, Margó a tág pórusokkal és pattanásokkal küzdött. Na meg persze ráncokkal, helyenként zsíros, máshol száraz bőrrel. Hogy mire mentek/mentünk 5 hét alatt, alább megtudhatjátok - és bátrak vagyunk, úgyhogy saját képekkel is illusztráljuk a folyamatot!

Brigi

Több szempontból is megörültem, amikor az ősz közepén jött a lehetőség, hogy krémeket tesztelhetek: egyrészt éppen másztam kifelé az első komolyabb őszi náthából, ami nyilván a gyerekeknél kezdődött, tehát jó néhány álmatlan éjszaka volt mögöttem, másrészt az évszakváltás és a fűtésszezon is jól betett az alapjáraton kombinált bőrömnek, mert apró pici piros szárazságfoltok jelentek meg az arcomon.

Egy-egy  irodában, tömény száraz levegőjű környezetben töltött nap után sokszor elkapott az "azonnal újra kell krémeznem az arcomat érzés", meg egyébként is olyan nyúzottnak tűnt a bőröm, mint amikor a barack elkezd fonnyadni.

Oké, hát vannak már ráncaim is, nagy nevetősek is, meg mérgesek is, de mondjuk kevés olyan nem photoshoppolt anyukát ismerek, akinek nincsenek, meg egyébként ki is vagyok ezekkel békülve, csak nem bántam volna, ha egy kicsit halványabban látszanak.

Ebben a bőrállapotban november 2-án kezdtem tesztelni az Adrienne Feller készítményeket, a leírt probléma alapján kaptam egy tápláló krémet, arcolajat, arcpermetet, egy radírt és egy mélytisztító maszkot.

Brigi termékei
Brigi termékei

Tehát így adódott, hogy november eleje óta minden napomat azzal kezdem, hogy mosakodás után néhány csepp Rose De Luxe arcolajat masszírozok a bőrömbe, és az csak egy dolog, hogy az ígéret alapján ezzel  sejtszíntű regenerálást és bőrfeszesítést érhetek el, de közben ez a rózsás illatú, folyékony aranyhoz hasonlító szérum egészen jól fel tudja dobni a reggeleimet.

Ez után következik a Rose de Luxe tápláló krém, amit alapvetően jó erősen bele kell masszírozni a bőrbe, de az én arcom olyan hihetetlenül gyorsan szívta magába az első pár napban, hogy csak minimális ujjgyakorlatra volt szükség. Ez a leírás alapján alapvetően egy éjszakai krém, de az én leharcolt bőröm jól elbírta napközben is. A sűrű krém damaszkuszi rózsa illóolajat és sheavajat is tartalmaz, és van még benne egy titkos elixír is, amit erdei vadvirágokból nyertek ki.

A Flora Aromazen arcpermet az ajánlás szerint tonizáló hatású, amely frissíti, regenerálja az érzékeny, dehidratált bőrt, na ez volt az, amit biztos, ami biztos alapon bedobtam a táskámba, hogy ha úgy alakul, bármikor tudjak fújni belőle, és az első időszakban hasznát is vettem napközben is.

Meglepetésemre azonban egyre kevesebb szükségem volt rá, ugyanis már az első héten kevésbé fogyott el a nedvesség a bőrömből napközben. És akkor még nem is jutottam el a mélytisztító maszkig, ugyanis vártam a nyugalmas pillanatot, amíg elcsendesedik a lakás, nem akartam riogatni a szeretteimet.

Aztán egyik este felkentem a sötét, zöldes szürkés állagú Hungarian spring maszkot, amiben úgy néztem ki, mintha arccal borultam volna a Balaton aljára, csak az érzés volt sokkal kellemesebb a bőrömnek.

Dzsungelharc vagy szépségápolás?
Dzsungelharc vagy szépségápolás?

A maszk küldetése az, hogy jól kitisztítsa a szennyeződéseket az bőrből és új energiákkal töltse fel azt. Az útmutatóban megadott 15 percig hagytam az arcomon, ami már az ötödik percben elkezdte becuppantani az anyagot. Mire letelt a hatóidő, világos zöldre váltott a maszkom színe, és egészen átlátszottak a pórusaim. Miután lemostam a termálvíz és gyógyiszap tartalmú, erősen zsályás illatú pakolást, következett a varázslat: a bőröm egyenletesen sima lett, minden korábbi feszülés, húzódás megszűnt, és maradt a csodálatos puhaság.

Az érzést csak fokozta az aromazen hidratáló permet és a már korábban magasztalt rózsa arcolaj. Úgy mentem aludni, mintha valami pihepuha bársony kendő fedte volna be a bőrömet.

A maszkot hetente kétszer kellett volna használnom, de bevallom, inkább csak heti egy lett ebből, viszont a korábbi kellemetlen feszülés és dehidratáltság egyre csak csökkent. És én ugyan már két hét után éreztem, hogy elindult valami változás, húsz nappal a kísérlet megkezdése után kaptam dicséretet a kollégáktól, és nem kérdezték, hanem állították, hogy milyen szépen kisimult a bőröm. 

Mi lett a vége?

Brigi előtte és utána: látványos a különbség!
Brigi előtte és utána: látványos a különbség!

Ráncaim még mindig vannak, de sokkal halványabbak, de nekem az a fontosabb, hogy már nem feszül a bőröm, nincs tele kis piros foltokkal a nap végére és az alapozót is teljesen elhagyhattam.

Ezeket a termékeket használtam:

Rose de Luxe tápláló krém, 50 ml, 14.732 Ft

Rose de Luxe arcolaj, 15 ml, 18.542 Ft

Aromazen Flora arcpermet, 50 ml, 8890 Ft

Hungarian spring mélytisztító maszk, 50 ml, 11.176 Ft

Hungarian spring arcradír, mini termék, 1524 Ft egy tasak, ebből 4 darabot kaptam.

Egy hónap használat után a tápláló krém még csak félig fogyott el, a maszk szintén, az arcolajnak és az arcpermetnek is csak a negyede hiányzik. Úgy saccolom, hogy ha az eddigi rutint követem, akkor még legalább egy hónapig kitartanak az új kis barátaim. Az én teljes kis pakkom körülbelül 59 ezer forintba került, de ezekből intenzíven a krémet, a maszkot és az arcolajat használom, tehát a többi csak hab a tortán.

Margó

"35 éves korom ellenére időről-időre elborítanak a ragyák, főleg az állam vonalában és a homlokomnál, a pórusaim tágak, a t-vonalam zsíros, mint az istennyila – és közben száraz is, de tényleg!" – így kezdtem a bemutatkozást Felleréknél, és még hozzátettem, hogy rosaceára hajlamos a bőröm és ha ez nem lenne elég, elkezdtem ráncosodni is. Szóval van baj, középéleti vagy kapunyitási válság, fene tudja, ezen nem lehet segíteni, de a bőrömön talán igen. Annál is jobb eséllyel, mert eddig kimerült abban a napi rutinom, hogy reggel sminkeltem, este a kulimászt lemostam szappannal, aztán egy olcsó, drogériás vizes alapú hidratálóval enyhítettem a bőröm húzódásán. 

Engem (ahogy Brigit is) eléggé meglepett, hogy arcolajat találtam a csomagban, hisz eddig azt hittem, ez a lehető legrosszabb az amúgy is zsíros bőrnek. Az eredmények azt mutatják, hogy nem, az olaj eléggé rendbetette a helyzetet. A használati utasítás alapján úgy kellett használnom a termékeket, hogy: este lemosom az arcom (akár szappannal, mint eddig, és ez már szimpatikus volt, hogy nem kell tejekkel meg micellás vízzel bénázni), permetezek rá egy kis Aromazen Herbát, és a nedves bőrbe masszírozom az Aminea arcolajat. Reggel, ha húzódik a bőröm, hidratálókrémet teszek rá, napközben esetleg, ha van kedvem, fújkálom a permettel. Hetente egyszer arcradírozok, kétszer felteszem az iszapos maszkot.

A csomag és egy aprómajom (csak dekor)
A csomag és egy aprómajom (csak dekor)

Követtem is az utasításokat és legnagyobb meglepetésemre kábé a második napon lángolni kezdett a képem és vöröses színt öltött: beszéltem Feller Adrienne-nel, akit eléggé meglepett a reakcióm, de gyorsan segíett. Mivel a leggyanúsabb nekem furcsa mód a teljesen ártalmatlannak tűnő Madeleine hidratálókrém volt, így azt helyettesítettük egy Rose de Luxe krémmel, amivel már nem volt gondom.

Egyébként nem lep meg, hogy így reagáltam a természetes anyagokból álló kenőcsökre, hisz világ életemben kőolajos, fene tudja, milyen adalékokkal teli drogériás hidratálókat használtam, kábé olyan lehetett ez a kúra az arcomnak, mint amikor egy fast food függő elkezd paleózni, azt is bio alapanyagokkal. Szóval úgy egy hétig berzenkedett a bőröm a minőségi termékektől, de azért kicsit kétségbe voltam esve, hogy mi lesz ennek a vége, ha a ragyáim mellé még egyéb gyulladás is társul.

A gyulladás egyébként hamar eltűnt, kitartóan folytattam a kúrát (na jó, az arcradírt elhagytam néha, mert úgy éreztem, nagyon dörzsöl) és határozottan szebb lett a bőröm. A pórusaim a harmadik hét tájékára eléggé összementek, a vörösség és a zsírosság is elmúlt. Imádom az arcmaszkot, szerintem annak biztos van köze ehhez a szuper eredményhez és jó móka feltenni. 

Azt azért hozzá kell tennem, hogy a szebb arcbőrért nem csak kívülről kéne tenni, hanem belülről is: például nem ártana, ha letenném a cigit, nem innék alkoholt és jobban odafigyelnék a táplálkozásra, illetve a stresszt is próbálnám csökkenteni. Feller Adrienne azt ajánlotta még nekem, hogy reggelente, ha van rá érkezésem, igyek fél deci, frissen facsart citrom levével ízesített vizet, napközben egy májtisztító teát, este pedig egy kamillateát. Na, ezt nyilván nem tartottam be – sajnos –, úgyhogy majd még próbálkozom ezzel (de csak karácsony után), hátha még szebb lesz az eredmény!

Mi lett a vége?

Margó előtte/utána: eltűnt a csillogás! És ez most jó.
Margó előtte/utána: eltűnt a csillogás! És ez most jó.

A pórusaim összébb mentek, a ragyáim teljesen eltűntek! A zsírosodásnak is vége, most már inkább száraz a bőröm, de ez sokkal kevésbé zavar, mint a zsíros csillogás, főleg, mert ezen könnyebb hidratálással segíteni és nem csillog-villog a fejem. Kicsit kipihentebbé is vált az arcom.

Összességében nagyon elégedett vagyok a termékek hatásával, és ha nem is fiatalodtam 10 évet, már ki merek menni smink nélkül is az utcára. A legfeltűnőbb újdonság tényleg a bőröm simasága, puhasága, mattsága és a pattanások nem léte, nagyon bejönnek ezek a változások, szóval azt hiszem, függő lettem. Most már csak a bőröm lassú megereszkedésével kéne valamit kezdeni, meg az egészségesebb életmóddal.

Ezeket a termékeket használtam:

Medeleine hidratálóbalzsam (de ezt nem sokáig): 9144 Ft

Madeleine helyett kaptam végül Rose de Luxe hidratáló krémet, mini kiszerelésben, ami 1270 Ft

Hungarian spring mélytisztító maszk, 50 ml, 11.176 Ft

Hungarian spring arcradír, mini termék, 1 tasak 1524 Ft, 4 darabot kaptunk

Aromazen Herba arcpermet, 50 ml, 8890 Ft

Aromazen Aminea arcolaj, 15 ml, 15.240 Ft

Amit ezek közül valóban rendszeresen használtam és azok értéke: nagyon szeretem a maszkot, a Rose de Luxe krémet és az arcolajat, valószínűleg ezzel a szentháromsággal fogom folytatni az arcápolást. Ezeknek az 5 hét alatt körülbelül a fele fogyott el (a mini krémnek persze már hűlt helye), a három termék együtt 39 ezer forint körülre jönne ki és úgy saccolom, 10-12 hétre lenne elég.

Oszd meg másokkal is!
Mustra