A Viszkis már túl van saját mélyrepülésén

Járjatok be egy hullámvasutat

- indította el a beszélgetést Fabricius Gábor, a Budapest Zeitgeistegyik alapítója péntek este a Teslában, és így is lett: az est folyamán voltunk fent is és lent is. Ott Anna moderátor kérdései -  és az azokra kapott intim válaszok - ugyanis rendesen megdolgoztak minket, a közönségben ülőket is. Ennek megfelelően volt felszabadult nevetés, mély hallgatás, összenézés, és belső kérdésfelvetés:

mi éppen hol járunk, pokoljáráson innen vagy túl?

"Nagyon sokat ültem, lehetne az, hogy inkább állva adok interjút?"

- viccelődött a Viszkisként elhíresült Ambrus Attila, aki 13 évet ült börtönben, így ha valaki, hát ő jól tudja milyen az, amikor a saját döntéseid miatt kerülsz a gödör aljára. Az egykori bűnöző, aki a kilencvenes években amolyan modern Robin Hoodként élt a köztudatban - bár ő a lopott pénzt saját magára és aktuális barátnőjére költötte - megjárta a damaszkuszi utat, és csak a szerencsének köszönhette, hogy a rendőrök nem a halálára koccintottak elfogásának estéjén.

"73 rendőrt léptettek elő, szerintem még a takarítónő is kapott valami plecsnit, de én nem igazán értettem soha ezt a túlzott elismerést, mármint nem az a munkájuk, hogy elfogjanak olyanokat, mint amilyen én voltam? A pék is megsüti a kenyeret, mégsem jutalmazzák meg érte.'

- fejtegette Ambrus Attila, hogy vajon a rendőrök joggal kaptak-e vállveregetést, amiért végre sikerült rákattintaniuk a bilincset. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Viszkis saját műfajának profi művelője volt, aki mindent megtett annak érdekében, hogy minimalizálja a kockázatot, és aki gyakorlatilag sportot űzött a rendőrök szívatásából. Ambrus - bár elismerte, hogy amit csinált, azt jól csinálta -, de többször is hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem büszke a múltjának erre a részére, és ugyan soha nem állt szándékába erőszakot alkalmazni, azért ne felestjük el azt sem, hogy fegyvert fogott a hivatali alkalmazottakra.

Ez nem egy bankrabló tanfolyam, aki erre jött, el is hagyhatja a termet.

- mondta poénkodva arra utalva, hogy nem fog részleteket elárulni a trükkjeiről, azt viszont elmesélte, hogy nem kevés tudatosság volt a rablásai mögött, sőt, több könyvet is elolvasott mielőtt az első rajtaütésbe belevágott, de szerinte a szerencsének is köszönhette, hogy hat éven keresztül sikeresen "privatizálta" - persze a saját szabályai szerint - a főváros bankjait, postáit, utazási irodáit. 

A mélypont számára egyértelműen az volt, amikor a rendőrség által körbezárt zuglói rejtekhelyén rájött, hogy a lakást vagy egy fekete hullazsákban, vagy bilincsben fogja elhagyni. Három opciója volt: tűzharcba keveredik a rendőrökkel, akik szitává lövik, feladja magát, vagy ő végez magával.

Azt éreztem, hogy eljött az a pillanat, amikor számot kell adnom a bűneimről, és azt kell mondanom, hogy eddig és ne tovább.

Valószínűleg akkor senki nem gondolta volna, hogy az a Viszkis, aki 30 alkalommal rabolt, és világéletében a bűnözésből élt, annyira komolyan veszi a magának tett ígéretet, hogy 13 év börtön után sikeresen visszailleszkedik a társadalomba.

Ez nem lehetett számára könnyű feladat, hiszen jóformán bűnözéssel töltötte az egész fiatal korát, sőt, állítja, hogy már gyereknek is égetnivalóan rossz volt. "A szabályok rám nem vonatkoztak, hozzám kellett igazodniuk másoknak." -  mesélte és történetei alapján tényleg mindent megtett, hogy kibújjon a szabályok alól, vagy áthágja azokat. Először egyébként hangszerlopás miatt ült, a lebukás pedig egészen banális okból történt, ugyanis arra a zenekarra akarta rásózni a lopott holmit, amelyet korábban kiraboltak a haverjával. Ambrus Attila szerint megérdemelte a börtönbüntetéseit, a tetteiért kizárólag ő a felelős, de abban is biztos, hogy fiatalkori döntései összefüggnek azzal, hogy anya nélkül kellett felnőnie, ez bevallása szerint a nőkhöz fűződő viszonyára is jó ideig rányomta a bélyegét.

De nemcsak neki akadtak gondjai a normakövetéssel...

Meg úgy egyáltalán az egész világgal, hanem a másik két beszélgetőtársának is. Pajor Tamás az egykori Neurotic zenekar énekese például azzal a rock ’n’ roll életérzéssel lázadt a kommunista, ötlettelen magyar valóság ellen, amibe általában belehalnak az emberek. 

Úgy éreztem, hogy minden ami a világban van, azt meg kell tagadni, csak a totális lázadás lehet az igaz életforma. Ezért én a narkotikumok világát, a permanens bulizást választottam

- emlékezett vissza az egykori frontember, és szerinte igazi rock' n 'roll volt az, amit ők toltak, bár kicsit azért álságosnak tartja a lázadásukat, tekintve, hogy zenésztársai mind burzsoá, értelmiségi szülők csemetéi voltak, akikkel módszeresen ásták a saját sírgödrüket. Nem meglepő, hogy Ott Anna kérdésére nem tudta megnevezni életének legdruvább mélypontját, hiszen akkoriban több is volt belőle, például ezek közé tartozott az is, amikor a junkie életmódjuk miatt párjával egymás után két gyermeküket is elvesztették.

"Simán kiderülhet, hogy most vagyok a legmélyebben"

Ezt már Peer Krisztián mondta, és esetében egyelőre kérdéses, hogy szakmai visszatérése után képes lesz-e magát a felszínen tartani, vagy élete legnagyobb vesztesége visszataszítja olyan mélységekbe, ahol egyszer már járt. Új, 42 című kötetével ugyanis a tragikus hirtelenséggel elhunyt barátnőjének állít emléket, aki hozzásegítette ahhoz, hogy újra visszatérjen a versíráshoz, és hogy belekóstoljon abba a polgári létbe, amit a szabályok elutasítása ellenére annyira kívánt. "Korábban három napra láttam előre, míg Zsófival lettek közép és hosszútávú terveink" - mesélte Peer, aki 2002-ben megjelent Hoztam valakit magammal című verseskötetével robbant be az irodalmi köztudatba, majd nem sokkal később egyfajta lázadásként,15 évre elhallgatott.

Ez idő alatt leginkább színházi darabokat jegyzett, rengeteget ivott, 2011-ben a Sirály nevű kultúrkocsmában lakott és nyolcmilliós banki tartozást halmozott föl. Bevallása szerint normaszegőként nem azok közé tartozik, akik nem tudják hol vannak a határok, ő ugyanis nagyon is érzékeli őket, mégis valami belső késztetés folytán rendszeresen átslisszol alattuk. 

"A barátaim miatt sem tehetném meg, hogy visszaesek"

- szögezte le az egykori Viszkis, amikor arról kérdezték, hogy nem voltak-e kibbillenései az elmúlt időszakban, vagyis nehéz volt-e szakítani a bűnöző múltjával. Azt mondta, ez már nem opció számára, elég neki az, hogy a mai napig felismerik, és bár többnyire pozitív reakciót vált ki az emberekből, akadnak azért jócskán olyanok is, akik még mindig a bankrablót látják benne.

"Az előítélet komoly társadalmi probléma itthon" - fogalmazott, de ennek ellenére soha nem gondolt arra, hogy megváltoztassa a nevét, egyrészt mert úgy érzi, régi tettei is a csomagjához tartoznak, másrészt pedig együtt tud élni azzal a skatulyával, amibe tizenpár évvel ezelőtt belekerült.

Úgy véli, most jó helyen van, békében él önmagával, de szerinte nem azért sikerült az életmódváltozást véghez vinnie, mert annyira jók a hazai reintegrációs programok, hanem mert kint olyan barátok vártak rá, akik bíztak benne.

És valószínűleg az is sokat segített, hogy már a börtönben is az új jövőjére készült: leérettségizett, kerámiakészítéssel foglalkozott, amit ma is űz, angolul tanult és haditudósítónak készült.

Istenkeresés

Ambrussal ellentétben Pajor Tamásnak - mint az általában a kemény függőknél lenni szokott - konkrétabb kapaszkodóra volt szükség ahhoz, hogy ne csak fel bírjon állni, de talpon is tudjon maradni. "A Biblia megszólított belül, én pedig meg tudtam szólítani Istent" - mesélt arról az 1987-es évről, amikor a vallás felé fordult. Korábbi életéhez képest ekkor drasztikus fordulat állt be nála: a punk lázadó a Hit Gyülekezetének tagja lett, majd újra egymásra találtak korábbi párjával, aki tőle függetlenül szintén akkoriban tért meg, és akitől később három gyermeke született.

A három életút között, érthető módon izgalmas különbözőségeket lehetett felfedezni, mint például azt, hogy ki honnan merített erőt a felálláshoz, de abban is eltértek, miként viszonyulnak a régebbi énjükhöz, hiszen míg Ambrus és Peer nem tagadják meg fiatalabb önmagukat, sőt békében élnek vele, addig Pajor elhatárolódik korábbi életvitelétől, énjének egy részétől, megtérésére pedig megmenekülésként gondol - ami valahol érthető, hiszen vele ellentétben sok kedves barátja nem élte túl azokat az éveket.

Érdekes volt, hogy egyikük sem említette az önirónia és a humor fontosságát, pedig a közönség sorai között végigsöprő nevetéshullámok alapján egyikük sincs híján ezeknek a túléléshez, újrakezdéshez nagyon is fontos adalékanyagoknak. Szerintük egyébként kár illúziókat kergetnünk boldogságkeresés címén, mert ahogy Peer Krisztián fogalmazott - a boldogság ritka csúcspont az életben, így például számára nem is annak elérése, hanem inkább a tartós boldogtalanság állapotának elkerülése a cél.