Én voltam - megszólalnak a szexuális zaklatók

Terjed az interneten az "it was me" hashtag, amelyet olyan fiúk és férfiak posztolnak, akiket a "me too" kampány szembesített azzal, hogy valaha átléptek egy határt. Emellett felütötte a fejét egy másik hashtag is, az "i will" ami egyfajta ígéret a posztoló részéről, hogy a jövőben tenni fog a nemek egyenjogúságáért, és azért hogy a nőknek ne kelljen ennyi szexuális abúzust elszenvedniük.

Harvey Weinstein amerikai filmproducer molesztálási botránya tovább dagad, hiszen nemcsak egyre több színésznő pakol ki a producerről és egyéb munkahelyi visszaélésekről, hanem globálisan is több olyan nő hallatja a hangját, akik valaha szexuális abúzust szenvedtek el.

Ez pedig főleg Alyssa Milano színésznő  me too vagyis "én is" felhívásának köszönhető, amelynek az volt a célja, hogy a szexuális zaklatás áldozatai ne hallgassanak többé, hanem a nyilvánosság erejével próbálják meg felhívni a figyelmet arra, milyen gyakori visszaélés ez a munkahelyeken, amelynek főleg nők az áldozatai. Ahogy azt mi is megírtuk, a felhívásra nagyon rövid időn belül, rengeteg ember reagált, egyetlen éjszaka alatt elárasztották a Twittert és a Facebookot a 'me too' vagyis "én is" hashtaggel ellátott posztok. Nők ezrei jelezték, hogy valamikor a múltban szexuális zaklatást kellett átélniük, sőt egyre többen írták meg a social média felületeiken a saját történetüket is.

Ezek a történetek a beszólásoktól kezdve a nemi erőszakig terjednek, érintve sok olyan szürke zónát, amelyek eddig nemcsak nálunk, de nagyon máshol is kibeszéletlenek maradtak, a mély hallgatás miatt pedig az "udvarlás" kategóriájába kerültek. Sok nő számol be arról, hogy egészen a 'me too"felhívásig azt gondolta, ami velük történt, az valahol normális, hiszen számos nő, lány él át hasonlót, mégsem jelezte senkinek. 

Itthon először egy krétakörös színésznő, Sárosdi Lilla mesélte el történetét, majd meg is nevezte azt a rendezőt, aki annak idején orális szexre akarta kényszeríteni egy kocsiban. Az egykori színigazgató és egyetemi tanár tagad, és rágalmazási perrel fenyegeti a színésznőt. Közben a színésznőt a sok támogató üzenet mellett támadások is érik a Facebook-oldalán, a legfrissebb ez a levél, amit privát üzenetben kapott:

Míg nemzetközi szinten egyre erősebb a közvélemény támogató hozzáállása - már ami a megszólaló áldozatokat illeti - addig Magyarországon, ahol a nők egyenjogúsága minden aktuális hatalomnak marginális téma, és ahol az áldozathibáztatás szinte a kultúra része, ott Sárosdi története is megosztotta a közvéleményt. Hont András a HVG legújabb számában a következőket írta az eset kapcsán:

“Sárosdi Lilla maga szállt be a rendező autójába. Elfogadom, amit erről mond, hogy a megszeppentségtől és a meghatottságtól eszébe sem jutott, hogy bármi baj érheti, és hogy a rendező a tudatlanságát használta ki. Akkor viszont ez a baj, erről kell beszélni, hogy egy mégiscsak felnőtt nő nem is mérlegeli, hogy egy idősebb úr miért viszi kocsikázni.“ 

Bombera Krisztina nem is bírta ki szó nélkül a cikkben megjelenteket, és egy Facebook posztban fejtette ki, mit gondol Hont írásáról, és az áldozathibáztató közgondolkodásról:

Arról viszont kell beszélni, ami a cikkben az egyetlen, amiben Hont Andrásnak igaza van: azokról is kell beszélnünk, minden olyan nőről (és néha férfiről) akiknek az úgymond "csillogás" szakmákon kívül szintén nem áll hatalmában mérlegelni. Ápolónőktől mérnökökön és bírónőkön keresztül bárkiről. Tom Hanks a minap azt mondta: egyszer 40 nővel beszélgetett - a legkülönbözőbb szakmákból - arról, hogy érte-e őket valaha zaklatás feljebbvalójuk részéről. Hanks azt mondta: a nők 100 %-a válaszolt igennel.

Az írástudók felelőssége óriási, az áldozatok védelme kötelességünk, hibáztatásuk megengedhetetlen. -írja a műsorvezető.

 A " minek ment oda" jellegű hozzászólásokon nem kell csodálkozni,  hiszen a nőjogi szervezetek tapasztalatai szerint ez az áldozathibáztató attitűd megjelenik a rendőri szerveknél, az orvosi, pszichológiai kivizsgálásokon, a gyámhatóságon, a szociális ellátórendszer különböző területein és a bírósági tárgyalásokon is, vagyis pont azokon a helyeken, ahonnan normál esetben segítséget, támogatást, igazságos eljárást kéne kapniuk az áldozatoknak.

Talán az sem véletlen, hogy nálunk még nem igazán terjedt el az 'i will' hashtaggel operáló felhívás, amelyet olyanok posztolnak, akiknek elegük van a nemek közötti egyenlőtlenségből, és abból, hogy a nőkre még mindig szexuális prédaként lehet tekinteni.

Katalizátorként működik

A 'me too' felhívás során előbukkanó történetek katalizátorként működve újabb lányokat  erősítenek meg abban, hogy az évek óta elhallgatott történeteik valós sérelmek, míg sok férfi nem érti, hogyhogy most lesz mindenkinek saját története, mi ez az új "me too divat", míg megint másokban megfogalmazódik, hogy egyszer, vagy akár többször ők is átléptek egy határt. Hiszen ahol áldozatok vannak, elkövetőknek is lenniük kell.

Mint ahogy megírta ezt egy magyar fiú is a saját Facebook oldalán: 

Sajnos itthon nem sok hasonlót látni, viszont a The New Yorker arról ír, hogy Amerikában egyre több poszt jelenik meg 'it was me' hashtag alatt, amelyeket olyan férfiak osztanak meg, akik valaha zaklattak nőket, vagy 'me too' felhívásra reagáló nők történetei szembesítették őket azzal, hogy amiről ők azt gondolták "belefér", az korántsem volt úgy.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek