Nincs gyereked, szóval ráérsz, nem?!

Az egyedülállók sem örülnek, ha igáslóként tekintenek rájuk

Egy brit tanulmány szerint a 28 és 40 év közötti gyermektelen nők kétharmada úgy érzi, hogy több munkaórát dolgozik mint a családos munkatársai. De Magyarországon is hasonló eredményekre jutott egy felmérés: ez alapján a gyermektelen nők 55 százaléka jelezte, hogy gyakrabban kényszerülnek hétvégi munkára, és a feletteseik sokkal inkább elvárják tőlük a túlórát mint a családos kollégáiktól. Személyes tapasztalatokat gyűjtöttünk gyermektelen munkavállalók részéről, és egy kicsit külföldre is kitekintettük.

A gyerektelenek és az egyedülállók hajlamosak egymás haját húzogatni

Ez gyorsan kiderült, miután arra kértem egy posztban a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldal követőit, hogy jelentkezzenek azok, akik úgy érzik, hogy egyedülállóként indokolatlanul több terhet kell viselniük munkahelyükön mint a családos kollégáiknak.

A statisztikai adatokra alapozott posztom alatt azonnal egymásnak ugrottak a gyerektelenek és a gyerekesek, holott nem ez volt a cél, sőt én is kaptam rendesen. Többen úgy gondolták, hogy felesleges a kérdés (még akkor is, ha a jelenséget már többen kutatják), ugyanis teljesen normális, ha az egyedülállóknak több munkát kell vállalni. Mások úgy fogalmaztak: “természetes, hogy a közösség tagjai olykor áldozatot vállalnak egy jól működő társadalomért”, megint csak mások pedig azt sérelmezték, hogy ez nemcsak nőket érintő probléma, mégis rájuk akarom kihegyezni a készülő cikket.

Való igaz, a jelenség érintheti a férfiakat is. Ettől függetlenül ez a cikk tényleg a nőkről szól, abból az egyszerű okból, hogy a nemzetközi és a hazai statisztikák szerint a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenség negatív következményei őket sújtják. Bővebben kifejtve: a nők jóval kevesebbet keresnek ugyanazon munkakörben mint a férfiak, miközben az egyenlőtlenül eloszló otthoni munkavégzésnek köszönhetően egy órával még többet is dolgoznak. Ráadásul egy gyerek születése után csak számukra nagy kihívás visszatérni a munkaerőpiacra, ahol aztán ők azok, akik többet szenvednek a munkahelyi megkülönböztetésektől is, nem beszélve az üvegplafon és a ragacsos padló jelenségről, melyek szintén az ők karrierlehetőségeiket nehezítik, vagy határolják be.

 Üvegplafon és ragacsos padló

Előbbi azt jelenti, hogy a nők karrierje megtorpan, mintha egy nem látható, de nehezen áttörhető fal, mint külső gátló tényező akadályozza őket az előrelépésben, utóbbi pedig arra a jelenséget írják le, hgy a gazdaságilag aktív nők többsége alacsony presztízsű, kevés fizetéssel járó munkahelyeken kényszerül elhelyezkedni, az előrejutásra pedig nincs lehetőségük.

Létező jelenségről van szó

Hazai felmérések is igazolják, hogy a gyermektelen nők gyakrabban kényszerülnek hétvégi munkára, és a munkáltatók jobban elvárják tőlük a túlórát mint a családos kollégáktól. De ez nem magyar sajátosság, a jelenség szerte a világon létezik, csak egyes helyeken beszélnek, könyveket, tanulmányokat írnak róla, sőt, megoldásokat keresnek rá. Persze nem meglepő, hogy ez itthon - ahol a vezető politikusaink nőügyekkel nem foglalkoznak, de legalább megmondják, hogy mi a dolgunk - nem képezi közbeszéd tárgyát. Mint ahogy azon sem, hogy a tradíciók és a vallási értékek fontosságát hangsúlyozó államvezetés számára a klasszikus értelemben vett családok gyarapítása a cél. Ezért az utóbbi években valóban sokat is tettek, legalábbis rengeteget pénzt nyomtak és nyomnak a családtámogatásba, sőt a kormány 2018-tól új intézkedésekre készül, azt remélve tőlük, hogy azok 2030-ra pozitív demográfiai változásokat hoznak.

Ha az ország korfáját nézzük, tényleg nem árt foglalkozniuk a népesedéspolitikával - az azonban már más kérdés, hogy a motiválásra szánt támogatások és családokat célzó intézkedések elérik-e a kívánt hatást. Mert lehetséges, hogy inkább kezdeni kéne végre valamit azzal is, amit a nemzetközi tendenciák igazolnak: vagyis hogy az elavult foglalkoztatáskultúra, a rugalmatlan munkahelyek csökkentik a nők gyermekvállalási kedvét, és hogy európai összehasonlításban azokban az országokban születik több gyerek, ahol megvalósul a nők egyenlősége, munkahelyi és szociális, illetve jogbiztonsága. Ezekben pedig volna hova fejlődnünk, az egyes nemzetközi statisztikák szerint mindenképp, de a magyar nők panaszai is erre mutatnak.

Az egyedülállóknak például a munkahelyi túlhajtással vannak problémáik

Az elégedetlenkedőknek pedig nem az eseti besegítésekkel, önként vállalt túlórákkal, kisegítésekkel, rájuk eső hétvégékkel van leginkább problémájuk, hanem azzal, amikor egyes munkáltatók számára evidencia, hogy az egyedülálló alkalmazottakat mindig és minden körülmények között be lehet rántani.

"Nem azzal van a gond, ha valaki beugrik a kollégája helyett, mert lebetegedett a gyerek. Emberség is van a világon. De amikor a világ legtermészetesebb dolga, hogy a másik munkáját megcsinálod INGYEN, mert neked úgy sincs családod, az durva. Nekem volt ilyen. Hónapokig ment, mert egy balek voltam. Még ki is lett mondva: Majd te megcsinálod. Úgysincs mit csinálnod hétvégén. Nincs családod." - írja az egyik levélíró.

Az érem két oldala

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nők közép- vagy akár felsővezetői posztra kerülését (főleg Magyarországon) leginkább a családra hivatkozva szokták megfúrni. A munkáltatók gyakori érvelése, hogy olyan vezetőt szeretnének, aki teljes figyelemmel tudja irányítani a feladatait, a beosztottakat, és inkább túlórázik ha szükséges, mint hogy rohanna az óvodába. Még szerencse, hogy mára kiderült, mindez remekül orvosolható atipikus foglalkoztatással és azzal, hogy a másik szülő is ugyanannyi részt vállal a háztartási és a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokból.

Egy másik levélíróm pont középvezető egy állami cégnél, és hosszú levelében taglalja, mik zavarják a témában. Például a “maradj te túlórázni, hiszen te ráérsz” attitűd, amivel a gyerekteleneket többlet munkára bírják, vagy az olyan pozitív jutalmak, mint a munkaidő kedvezmény, a plusz szabadnapok, amik ugye kizárólag azoknak járnak, akik házasok, vagy gyerekük van.

“Náluk, ha gyerek van, előny is van. Őket nem lehet hétvégente behívni, mert gyerekük van. Nem lehet őket vidékre elvinni dolgozni, mert gyerekük van. Nincs a napi 8 óra után bent maradás, menni kell a gyerekért, vár otthon a gyerek (...) Beteg a gyerek? Ezen kívül minden ünnepnapot megelőző napokon, például karácsony, húsvét, vagy bármilyen hosszabb hétvége előtt (amikor a boltok zárva lesznek 2 napig ) elmehetnek hamarabb. Csak úgy, mert milyen kedves gesztus, hiszen nekem nincs gyerekem, nekem biztosan nem kell bevásárolni menni, én nem szeretek pihenni, nem szeretek otthon lenni. (...)”- írja levelében.

A probléma érthető, de a magyar törvények szerint sajnos teljesen jogszerű

Dr. Makó Klaudia szerint a Munka Törvénykönyve a családi állapotot külön is nevesíti, mint védett tulajdonságot, jogszabályai alapján az egyedülállókra, gyermektelenekre munkaidő-kedvezmények tényleg nem vonatkoznak, ezért a munkáltató a jogszabályi kötelezettségének tesz eleget, amikor nem őket osztja be az éjszakai, hétvégi, stb. munkavégzésre, hanem azt, aki ilyen védettséget nem élvez. Ez önmagában tehát nem diszkrimináció, hiszen pont a törvényi előírásnak felel meg.

Mit lehet tenni visszaélés esetén?

Dr. Olasz Balázs a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy egyenlő bánásmód sérelme miatt az érintett munkavállaló az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat és munkaügyi pert kezdeményezhet és/vagy – amennyiben annak feltételei fennállnak – személyiségi jogi igényt is érvényesíthet (pl. sérelemdíj). A munkavállaló számára kedvez az ún. „fordított bizonyítás” szabálya.

Visszaélésnek minősül viszont például, amikor a munkáltató a meglévő állandó munkaerőhiányt túlórával kompenzálja, amit alapvetően nem tehetne meg, hiszen a túlóra "rendkívüli munkavégzést" jelent, így rendkívülinek is kellene lennie. De Dr. Olasz Balázs szerint közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, amikor a munkáltató létszámcsökkentést hajt végre, és bár látszólag megfelel az eljárása az egyenlő bánásmód követelményének, azonban az intézkedés pl. 90%-ban mégis nőket vagy egyedülállókat érint.

Lilla évek óta úgy érzi, hogy hátrányba kerül egyes esetekben csak azért, mert nincs gyereke:

"Egy biztosítótársaságnál dolgoztam évekig, ahol az volt a szokás az év végi nagy hajrában csak a gyermekkel rendelkező nők, és csak ők mehettek szabira minden évben a két ünnep között. Nem, nem váltásban mehettünk, még csak szóba sem jöhetett. (Ha esetleg még volt "szabad" lehetőség a létszámban, akit nélkülözni lehet, akkor jöttek a vidékiek, hogy hazamehessenek karácsonyra.) A gyermektelen nőknek és férfiaknak (ha budapestiek) esélyük sem volt. Nem elég, hogy nem pihenhetsz a szeretteiddel, még a sok munka stressze is igen demoralizáló tud lenni egy közösségre nézve."

Az, hogy a cég politikája bántja Lilla igazságérzetét, szintén érthető, de jogilag ez sem támadhat. Arra viszont rámutat - és ez sajnos a magyar törvénykezéssel kapcsolatban gyakran kiderül -, hogy attól, mert valami jogszerű, még nem jelenti azt, hogy mindenki számára igazságos is.

Nincs gyereked: ráérsz, nem?!

További létjogosultságot ad az egyedülállók túlterhelésére az az általános feltételezés (és nemcsak nálunk, hanem szerte a világon), miszerint egy egyedülállónak kevesebb a problémája, a munkahelyen kívüli kötelessége, így jobban elvárható tőlük, hogy eldobjanak mindent a munka kedvéért. Eric Klinenberg a New York-i Egyetem szociológiával foglalkozó munkatársa a téma kutatójaként például több ezer egyedülállóval készített interjút, ezekből pedig kiderül, hogy a vezetők tényleg úgy tekintenek rájuk, mint azokra az alkalmazottakra, akiket az esti vagy hétvégi munkára simán be lehet fogni. De Klinenberg szerint az sem ritka, hogy a szingliktől a vezetőik megtagadták a fizetésemelést, mert úgy gondolták, hogy egyedülállóként nincs akkora szükségük rá mint a családos kollégáknak.

Eric Klinenberg
Eric KlinenbergNeilson Barnard / Getty Images Hungary

Bella DePaulo, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem tanára is ír a jelenségről, és tanulmányaiban a szinglik köré épített negatív sztereotípiákra, megbélyegzésükre és a negatív diszkriminációjukra helyezi a hangsúlyt, amikkel az egyedülálló emberek gyakran találkoznak mindennapjaik során. Szerinte sok munkavállaló abban a hitben él, hogy a gyermektelenek/egyedülállók (nők és férfiak egyaránt) magányosak és elszigeteltek, akiknek nincs más dolguk a munkán kívül. Pedig a szakember szerint manapság sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szinglik aktív közösségi életet élnek és szoros kapcsolatot ápolnak a barátaikkal, akik az életükben gyakran egyfajta családszerepet töltenek be, még ha nem is a hagyományos értelemben. Vagyis, ahogy a gyerek futballmeccse valid érv lehet, hogy valaki hamarabb elmenjen a munkából, úgy annak is jogosnak kéne lenni, amikor a gyerektelen esetenként a saját magánéleti programjára apellál. Ideje elfogadni, hogy a magányos, szomorú szingli kép idejétmúlt, és a mai valósághoz már nem sok köze van.

Ugyanakkor a Facebook ügyvezető igazgatója, Sheryl Sandberg Lean In című könyvében azt is írja, hogy nemcsak a munkaadóknak kell szakítaniuk a beidegződésekkel, hanem maguknak a munkavállalóknak is, akik igyekeznek megfelelni a beléjük nevelt társadalmi elvárásoknak, melyek szerint nekik kutya kötelességük többet vállalni, mint a családos kollégáiknak.

"Mert ha valakinek nincs családja, az biztosan soha semmit nem csinál. Vagy esetleg nem pihenne, csinálna programot, mert minek az neki. Évekkel ezelőtt volt, de ma is feldühít, ha eszembe jut. A gyerekes-nem gyerekes dolog az ünnepeknél szokott kicsúcsosodni. Az olyan munkahelyen, ahol karácsonykor, húsvétkor is be kell menni, egyértelmű, hogy a gyerektelent osztják be dolgozni. Én meg kiakadtam, mert már nagyon idősek voltak a nagyszüleim. Velük akartam karácsonyozni, mert úgy voltam vele, az az utolsó is lehet. Nem hatott meg, hogy a kolléganő meg a gyerekeivel akart. Van olyan ismerős, akit évek óta minden ünnepre betesznek. De az összesre, szó szerint, mert nincs családja. Tudják, nem fog akadékoskodni, mert mivel nincs családja, senki nem tartaná el, ha ki lenne rúgva" - írja az egyik hozzászóló arra utalva, hogy az egyedülálló munkavállalók gyakrabban vannak kitéve az elbocsátásoknak is. Ami egyáltalán nem mindegy, egyedülállóként vagy családosként éri az embert: tény, hogy többe kerül szingliként az élet, mint  ha van valaki, akivel el tudják osztani a lakás fenntartása és a háztartás költségeit, és  betegség esetén is biztonsági hálót jelent egy társ jelenléte, míg egyedülállóként ugyanez a munka elvesztésével, egzisztenciális krízissel is járhat.

Néma gyereknek anyja se...

"Szerintem figyelni kéne az alkalmazottakra, vagy legalább a kollégáknak egymásra annyiban, hogy amennyiben lehetőség van erre, egymás közt elosztják a munkát. Én például szívesen vállalok többet magamtól is, de mikor érzem, hogy itt a vég, nyugodtan fordulhatok a kollégáimhoz. Most szerencsém van, mert jó a csapat és a főnökök, de sajnos kevés munkahelyről lehet ezt elmondani" - olvasható egy újabb levélben, ami felvázol egy lehetséges megoldást is.

A szakemberek is úgy gondolják, hogy a változáshoz nemcsak a munkaadók nyitottságára van szükség, hanem az is elengedhetetlen, hogy az egyedülálló munkavállalók hallassák a hangjukat, vagyis meghatározzák a fő problémáikat, és javaslatokkal álljanak elő. Ez egyelőre nem nagyon jellemző, ugyanis legtöbben féltik a munkájukat, nem mernek felszólalni, pedig ma bátrabban megtehetik mint bármikor máskor, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy már nem egy marginalizált csoportról beszélünk. Olyannyira nem, hogy egy 2014-es Pew Report tanulmány eredményei szerint az USA-ban négy fiatal felnőttből egy 50-es koráig nem fog megházasodni, míg az Eurostat 2016-os statisztikái szerint az Európai Unióban a háztartások legáltalánosabb típusát az egyedülállók teszik ki. Magyarország egyébként nemzetközi összehasonlításban nem lóg ki a sorból: a KSH szerint az európai átlag alatt vagyunk, és a listát Finnország, Észtország és Németország vezeti, ahol a 30–59-es korosztály 17-20 százaléka egyedülálló, nálunk „csak” 12 százalékuk.

Ez pedig az jelenti, hogy a munkáltatóknak világszerte egyre inkább foglalkozniuk kell az egyedülállók panaszaival, ajánlásaival.

A megoldás pedig szinte ugyanaz, mint a dolgozni vágyó kisgyerekes anyák esetében, vagyis a családbarát, rugalmas foglalkoztatás és a társadalmi szemléletmódváltás. A foglalkoztatási kultúra megreformálására nálunk is óriási szükség volna, hiszen Magyarország ezen a téren (is) elmarad az EU más, elsősorban északi és nyugati tagállamaitól. Még annak ellenére is, hogy a részmunkaidő, távmunka és egyéb családbarát lehetőségek (munkaóra csúsztatás, munkakör összevonás stb.) alkalmazására a munkaadóknak jogilag lehetőségük lenne, és hogy a női munkavállalók körében kifejezetten magas is volna erre az igény, függetlenül attól, hogy valaki családos-e vagy sem. A jelenségnek tehát a megoldása biztosan nem a gyermekesek és a gyermektelenek közötti csatározással fog megoldódni, hanem a magyar társadalom, és a benne élő nők jobb érdekérvényesítő képességével, az egyenlő esélyek és jogok biztosításával, és nem utolsó sorban a foglalkoztatási kultúra fejlődésével.

Írj nekünk!

Természetesen szeretnénk, ha a másik oldal, vagyis a gyermekesek is elmondanák a véleményüket, ezért ha szeretnél hozzászólni a témához, akkor írj nekünk az irokaszerknek@divany.hu emailcímre vagy kommenteld a cikket a Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek