18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Szeretkezős pornó nőktől nőknek

2017 van, és sokakat még mindig elemi szinten döbbent meg a tény, hogy a nők képesek a saját jószántukból, a maguk örömére pornót nézni: pedig csak Magyarországon Mérő Vera a témával foglalkozó Pornográcia című alapkönyve is már öt éves. Közben pedig olyan álszemérmesek vagyunk, hogy a legfiatalabb generáció megfelelő szexuális edukáció híján a szex-szerelem-gyengédség témakörben kb. minden elképzelését filmekből meríti, és ebben a romkomoktól egészen a leghardcore-abb pornóig mindent felhasznál. Egy kamasznak hamarabb van fogalma a double penetrationről, mint hogy túlesne az első csókon, és minimum Twilight-szerűnek képzeli a szerelmet, mint hogy ő maga egyáltalán belekezdene egy kapcsolatba.

shutterstock 159241046

Pornó vagy nem pornó, ez itt a kérdés

Önmagában a pornó-kérdés sok problémát felvet, kezdve azzal, hogy a feministák egy része elítéli már a létezését is. Szerintem viszont badarság volna azt feltételezni, hogy a pornót mint műfajt bármiféle tiltással el lehetne törölni: pornó van, volt és lesz, amíg az ember olyan, amilyen.

Természetesen mint minden szexmunkában, itt is extra nagy a kockázati tényező, leginkább a nők számára. Éppen ezért átlátható szabályozásra van szükség, hogy a résztvevők megvédhessék a jogaikat. Ehhez pedig fontos az is, hogy változzon a szexmunkáról alkotott képünk és véleményünk.

Ez egyébként el is kezdődött: elég csak a napokban itthon elítélt producerre gondolni, aki s&m pornó ürügyén durván bántalmazta a színésznőit, vagy a pornósztár Stoya esetére, aki mellett kiállt a fél világ, amikor kiderült, hogy expasija, a szintén pornós James Deen bántalmazta. Mintha kezdenénk felfogni, hogy az "aki kurvának állt..." szólás miért sántít: azért, mert ez is egy munka. Ha például autószerelő volnék, és valaki előzetes megbeszélés vagy fizetség nélkül, netán erőszakkal arra kényszerítene, hogy szereljem meg az autóját, mindenki egy emberként lenne felháborodva. Ugye, milyen egyszerű?

Ehhez a véleményváltozáshoz hozzátartozik a legfiatalabb generáció pornóhoz való teljesen más, sokkal szabadabb viszonyulása is. Mi már sokkal inkább szégyenérzet nélkül beszélünk róla, vannak gyakorlatilag bálványként kezelt sztárjaink, és egyre inkább elvárjuk a minőséget is.

Vizuális pasik, bonyolultabb nők

A másik probléma a pornóval kapcsolatban, hogy használata egészen ijesztő méreteket tud ölteni, és esetenként komoly problémákhoz is vezethet (a témában Philip Zimbardo remek könyve, a Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak? a legajánlottabb). A túlhasználat kapcsán a nők talán könnyebb helyzetben vannak: ezt mondja a tudomány is, de a környezetemben is az tapasztalható, hogy ez a műfaj a nőkre kevésbé hat direkten, ezért könnyebben “le is tudnak állni” vele, azonban épp emiatt a nőknek másfajta is a pornóigénye, mint a férfiaké.

Az egyik legalapvetőbb sztereotípia a női szexualitással kapcsolatban, hogy “agyban dől el”, ami részben igaz is, hiszen egy nőnek összetettebb ingerekre van szüksége a szexuális izgalomhoz, mint egy férfinak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nőket hidegen hagyná a vizualitás. Épp ellenkezőleg, hiszen ez is egyike a számunkra olyan fontos bejövő információnak. A többi pedig, ami izgatólag hathat (atmoszféra, szerelem, gyengédség, vagy mindezek illúziója) megteremthető és elképzelhető. Igen, a nők számára a szex az agyban dől el: éppen ezért lehet fontos szerepe benne egy jó pornónak is.

Macsó műfaj

A klasszikus értelemben vett pornó műfajával viszont az a legnagyobb probléma, hogy (a szexipar nagy részéhez hasonlóan), férfiak dominálják, akik férfiaknak adnak el termékeket, csak az ő igényeiket figyelembe véve. Ez hatalmas torzuláshoz vezetett a pornófilmek területén, amik ráadásul a média és világháló ingergazdagsága miatt egyre harsányabbak és figyelemfelkeltőbbek kívánnak lenni, így egy részük már brutálisan durva. A pornót a nők többsége nem amiatt tartja vállalhatatlannak, mert prűd picsák, hanem amiatt, mert nem szívesen azonosulnak egy olyan műfajjal, aminek a termékei nagy százalékban megalázzák a nőket, akik egy aktus során csak a résztvevő férfiak kielégítésére szolgálhatnak, mely aktusnak akkor van vége, amikor a férfiak elmentek, és úgy, ahogy ők szeretnék. Így talán nem is olyan érthetetlen, hogy a Pornhub.com netes pornószolgáltató 2014-es felmérése szerint a nők elsőként a homoszexuális tartalmakra gerjednek, legyen szó akár női, akár férfi változatról: ebben nemcsak a titkos fantáziák játszanak szerepet, hanem az is, hogy egy homoszexuális aktusban sokkal jellemzőbb, hogy egyenlő félként kezelik egymást a résztvevők.

A nők vágynak az erotikára, ezt sokféle módon kinyilvánítják, sőt kezdik is a saját két – egyébként igen határozott – kezükbe venni az irányítást pornó előállítása terén is. Egyre több a női producer és rendező, egyre több a kifejezetten nők számára készült pornófilm. Hiszen miért ne élvezhetnék a nők is a pornót? Nem hülyék és nem vakok, és végre egy olyan társadalomban élünk, hogy egy nő számára sem szégyen bevallani: a szex remek dolog.

shutterstock 115994308

Miben más a női pornó?

Nagyon szeretném, ha nem létezne kitetten az a kifejezés, hogy női pornó, és örülök, amikor nem valami külön menüpontban találom meg ezeket a filmeket, hanem bedobva a többi erotikus tartalom közé: mert jó lenne, ha a női nézők igényeinek térnyerésével együtt a “férfi” pornó is szelídülne. Nem csak azért, mert én sem szívesen nézek olyan színésznőket, akik láthatóan nem élvezik, amit csinálnak, de amiatt is, mert a pornónak fontos felelőssége van a gyerekek edukálásában. Tetszik nem tetszik, ha egy gyerek csak olyan pornóhoz jut hozzá (márpedig ha fejre állunk is, hozzájut), amiben nem létezik gyengédség, teljesen más lesz a szexuális nyelve, mint azoké, akik még anno "do it yourself" módon fedezték fel, mi is az a testiség.

A női pornó ebben más: sokkal inkább kelti valódi intimitás látszatát. A szereplők általában kevésbé harsányak, “pornósak”, mint a férfiaknak készült pornóban, lágyabbak a fények, hosszabb az előjáték, intimebbek az érintések és jobban ügyelnek a történetre is. Persze azért találkoztam már olyan női pornóval, ahol a történet teljesen hiányzott, sőt a hangok is zenével voltak tompítva, de olyannal is, ahol épp ellenkezőleg, egészen pofásra írt történetbe ágyazódtak az erotikus jelentek (szóval nem "a jön a pizzafutár - hopp, leszopom" kategória). Ez nyilván amiatt van, mert egy nő sokkal, de sokkal kevésbé tud felizgulni, miután kínjában szétröhögte magát valami bugyuta bevezetésen, és csak a vizuális inger maradt a számára. Kifejezetten ügyelnek arra is, hogy a női és a férfi  szereplők egyenlő felekként jelenjenek meg az aktusban: jó tudni, hogy van egy olyan alternatíva a világhálón, amit a kamasz gyerekeim megtalálhatnak, és azt mondhatják: "Ja, hogy ilyen szeretkezni és nem dugni? Hát ez tök király!"

A nőknek igényeik vannak, és nem félnek kimondani

Érdekes, hogy mennyire megváltozott a pornó elfogadottabbá válásával a pornósztárok reputációja is: a lányoknak is vannak kedvenc pornósztárjai, mind férfi, mind női kategórában, akik általában sokkal természetesebbek és vagányabbak, mint akár csak az egy generációval feljebb lévő pornósztárok. Ez biztos, hogy megkönnyíti az egész ipar átalakulását is: ma már nem egy zárt világ, aminek a kulisszáin belül bármi történhet, hanem olyan ismert nevek vannak benne, akik félceleb státuszban nyugodtan beszélhetnek és beszélnek is a nemek közti egyenlő bánásmódtól kezdve a szexuális felvilágosításon át bármilyen témáig úgy, hogy komolyan is veszik őket.

DIY pornó

A másik fontos újítás a pornó történelmében, ami lassan de biztosan átalakítja-formálja a piacot (a producerek legnagyobb bánatára): a privát pornóblogok. Emlékezzünk csak arra, amikor a divatblogok felforgatták a divatvilágot: hasonló hatással van a pornóiparra az, hogy tömegével jelenik meg szép, minőségi és hiteles tartalom a interneten teljesen ingyen olyan egyedülállók, párok, sőt házaspárok szorgos közreműködésével, akik szeretik a szexet, és szívesen osztják meg a szexuális életük részleteit követőikkel. Ez egyrészt izgalmas, felvértezve a voyeurizmus minden előnyével, másrészt pedig az az utánozhatatlan könnyedség és őszinteség lengi körbe, hogy itt aztán tényleg mindenki élvezi, amit csinál, nem használják ki a szereplőket, és még csak nem is a profit a feltétlen cél, hanem a felszabadult öröm. (Persze ez nem jelenti, hogy mindenki kizárólag a saját gyönyörűségére csinálja: privát blogokon és tumblr-oldalakon is előfordulnak fizetős tartalmak, ez abszolút bloggazda-függő).

Az intim az új szexi

Ezek a blogok néha még sokkal inkább zavarbaejtők is, mint egy-egy pornófilm: a nyílt szexualitás az őszinte személyességgel és intimitással együtt egészen lebilincselő élményt alkot, amire ugyanúgy rá lehet kattanni, mint a mainstream pornóra. Nem véletlen, hogy ezeknek az oldalaknak óriási követő- és rajongótábora van: mivel ezek valódi emberek közt létrejött valódi aktusokat mutatnak be, nyilván sokkal valóságosabbak is: Ezek a filmek nem többször leforgatott, ügyesen megvágott produktumok irreális szexuális teljesítményekkel, hanem reális lefolyású, reális hosszúságú aktusok  Sokkal kiegyenlítettebbek is, hiszen egy pár azért általában oda szokott figyelni egymásra: és kifejezetten jót tesz a férfi-női testképnek is valóságos emberek valóságosan mozgó testét nézni valós fényviszonyok között (a különféle pózokról nem is beszélve).

Azt hiszem, a nők igényeinek figyelembevétele és térnyerése a pornópiacon, legyen szó akár profi, akár amatőr tartalomról, elkerülhetetlenül fontos, és nagyon üdvös. Már csak amiatt is, mert az emberiség egyik fele nő, és a szexuális aktusokban nagyjából ilyen arányban képviseltetik is magukat...

Oszd meg másokkal is!
Mustra