Ezt a filmet még Jézus sem menti meg

Jól ki lehetnek akadva a franciák (a belgák is), akik most Jézus, mobil, fejvadászok címen dobtak piacra egy másfél órás vígjátékot (persze csak a magyar címe ennyire a szar, az eredeti Les Premiers les Derniers). A kiakadára mondjuk kizárólag abból következtethetek, hogy ebben a filmben iszonyúan próbálkoznak, mégis hetvenhárom perc kell ahhoz, hogy egyáltalán egy kicsit megkedveljük a szereplőket és elfogadjuk a történetet. Röviden ennyiben összefoglalható az inkább színészként tevékenykedő Bouli Lanners (Rozsda és csont, Hosszú jegyesség, Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!) rendezése, de azért meg is magyarázzuk, szerintünk hol rontotta el, hiszen a forgatókönyvet is ő írta. 

A történet szerint egy szerény agykapacitású, testvérpár(nak tűnő kettős) menekül a francia vidéken két öregedő gengszter elől, mert elloptak egy olyan telefont, ami a főgonosznak hűde fontos. Közben a környező faluból lopnak, amit tudnak, hogy ne haljanak éhen, amivel persze magukra haragítják a falu hatalmasságát (akinek annyira jól megy, hogy a felesége takarítónő egy motelben), viszont maguk mellett tudják Jézust, ami azért valljuk be, nem kis előny. Végül aztán összefutnak a szálak, mindenki megtalálja a maga igazságát, és Jézusnak is mennie kell. 

Biztos eljövök a felénél, ha nincs Jean-Paul de Zaetijd operatőr, aki annyira szép képeket adott ezzel a filmmel a világnak (A csendesek című filmben Pohárnok Gergővel, Tóth Orsival és Rába Rolanddal dolgozott együtt), hogy még a lassan beinduló, cseppet sem szellemes 98 perc is viszonylagos nyugalomban telhetett el. 

Lanners negyedik filmjével mintha az Ádám almái magasságaikba akart volna törni, csak nem sikerült ehhez egy elég erős forgatókönyvet összedobnia. Egyszerűen semmiféle kötődés nem alakulhat ki a főszereplőkkel, annyira lassan kerekedik a történet: a félnótások, Willy és Esther (David Murgia és Aurore Broutin) szánalomra méltó sültbolondok mesebeli álmokkal; az öregedő gengszterek, Cochise és Gilou (az amúgy zseniális Albert Dupontel, és maga a film rendezője, Bouli Lanners) érdekes figurák, de ennél nem többek; a többiek meg mind a kezük alá játszanak. 

Sokszor érezni a filmen, hogy nagy színészek feltűnésével (Max von Sydow szerepeltetése) próbálják pótolni a kitaláltnak hitt, mégsem elég jó történetet, meg az is, hogy néha egészen meghatódnak attól, milyen szellemesek, pedig a sajtóvetítésen esküszöm, egyedül én nevettem néha. Mire végre megszerettem a szereplőket, véget is ért az egész, de ez annyira nem is volt nagy baj. Nem állítom, hogy rossz szájízzel mentem haza a moziból, de meglepődni, felszabadultan nevetni és kizökkenni a hétköznapokból nem igazán sikerült vele. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra