Eszünket, lelkünket és olykor megkopottnak látszó műveltségünket mozgatja meg Spiró Györgynek a 70. születésnapjára megjelentetett könyve, a Válogatott esszék 1976-2016. Érdemes vele és a kötetben szereplőkkel eltölteni jó pár délutánt. Egy ragyogó elme beszélget velünk utánozhatatlanul nyugodt hangon.
Nem tudok, de nem is akarok elfogulatlan lenni Spiró Györggyel kapcsolatban. 1983-ban, még középiskolásként olvastam Az Ikszeket, és még a felvételi előtt megvoltak a drámái, a Hannibál, a Kőszegők, meg a Balassi Menyhárt.
Vátesz bőrzakóban
Meghökkentően pontosak voltak az azóta is folyamatosan botrányosnak minősített sorai („Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint...”), amelynek alapján bátran kijelenthetjük, hogy kedvenc magyar írástudónk vátesz is egyben, de hát író is, költő is, ez a dolga. Apropó, írástudó. A 90-es évek közepén, látva a liberális értelmiség töketlenkedését és apró-cseprő árulásait (eufemisztikusan: a kompromisszum robotosai), gyakran előjött bennem a szóvicc: az írástudók fásulása. És most, ahogy olvasom, újraolvasom Spiró esszéit, most fogalmazódott meg bennem, hogy a bőrzakójától és SZTK-keretes szemüvegeitől soha meg nem váló író soha nem fásult el. Mindig megmaradt a töretlenül pesszimista, éleslátó és pontosan fogalmazó művésznek és értelmiséginek. Nem ismer irgalmat és kegyelmet, ha igazat és valódit kell mondania.
A tudatlanokban van az Üzlet
Bizonyság erre rögtön A húsvét visszavétele című, 2004-ben, ha jól emlékszem, először a HVG-ben megjelent esszéje, amely szerencsére bekerült a kötetbe, s amely így kezdődik: „A Passió című filmben elvették a zsidóktól a pészahot, és elvették a keresztényektől a húsvétot, a hívőktől elvették a hitet, a hitetlenektől elvették a történelmet, és a förtelmet tették ezek helyébe.” Erős felütés, de Közép-Kelet-Európa talán egyik legműveltebb írója (lásd a Fogság című regényt) tételesen veszi végig, miért aljas hazugság Mel Gibson filmje, amely Spiró szerint „azoknak szól, akik mind zsidó, mind keresztény, mind muzulmán szempontból pogányok, vagyis tökéletesen tudatlanok. Világszerte egyre többen vannak, ők az abszolút többség, bennük van az Üzlet.”
„Hova sietsz? Ne siess! Addig jó, míg játszol!”
Szigorú, igazságos, pontos. És persze szellemes, de nem kíméli saját magát sem: „...mi Petrivel soha irodalomról nem beszéltünk egymással egy szót sem. Ez jó volt. Hogy van valaki, akivel nem kell hülyeségekről beszélni. Én olvastam az ő verseit, ő nem olvasta, amit én írtam...” – írja a költőről szóló értekezésében.
Hosszan töpreng, hogy vajon mestere, Az Ikszek főhősének, Boguslawskinak is mintául szolgáló Major Tamás, aki társaságban mindig hallgatott, s vele sem beszélgetett, vajon okos és tehetséges ember volt-e. Végezetül arra jut Major elvtárs című dolgozatában, hogy „Hova sietsz? Ne siess! Addig jó, míg játszol!”, mondta Raksányi Gellértnek egy próbán, amikor ő gyorsan le akarta tudni a jelenetét. Pompás mondat. Egyszerű, tömör, az ember lényegéről szól. Mégis tehetséges ember lehetett.”
Be vagyunk a Kéttoronyba zárva
Mondom: nagyon jó kötet a Válogatott esszék, 1979-2006. Vannak benne aktuálisan is kétségbe ejtő elemzések, mint például a Csernobil ma is fenyegető árnyékáról szóló (Ketyegés), meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadás tanulságait boncoló, a szellemességében is hátborzongató címet viselő A Kéttoronyba zárva. De ne hagyják ki egyik írást sem. Van, hogy be lehet habzsolni egy nap többet is, de van, amelyik után muszáj szünetet tartani. Nekem például hosszú pauzára volt szükségem az Auschwitzot túlélő, majd hat évvel később öngyilkosságba menekülő Tadeusz Borowskiról szóló összefoglalók után.
Spiró György: nekem ma ő az a bizonyos európai a fehérek között. Bizonyság rá ez a kötet, és mondjuk a beszéd, amelyet Kertész Imre temetésén mondott el, és amely biztos, hogy egy következő válogatás egyik darabja lesz.
