Nézze meg online az ország újévi filmjét!

Már mindenki számára elérhető az interneten hazánk első közösségi filmje, ami december 30-án debütált az ország több nagyvárosában. A lelkes készítők már akkor felhívták a figyelmet arra, hogy hamarosan elindul a projekthez készült interaktív platform is, melyen a hetven perces filmből kimaradt jelenetek jelentős része is elérhető lesz azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy hogyan töltötte Magyarország az év utolsó napját 2013-ban.

10885204 826796487385551 740284918082929984 n
buekfilm.hu

A szervezők szerint a BÚÉK-nak akkora sikere volt országszerte, hogy másfél nap alatt több mint tízezren nézték meg, az ingyenesen elérhető online platform elindulásától pedig azt várják, hogy ez a szám a többszörösére nő majd. Az oldalon található többek között egy térkép, amelynek pontjaira rákattintva bepillantást nyerhetünk a feltöltők által készített érdekes és változatos témákat feldolgozó anyagokba, de a keresést leszűkíthetjük aszerint is, hogy az év utolsó napjának mely szakaszára vagyunk kíváncsiak. Eszerint követhetjük az 'Indul a nap', az 'Utcai hangulat' a 'Buli' az 'Éjfél' vagy az 'Új év' eseményeit. A videón már nemcsak az előzetest,de a teljes filmet is elérheti, ide kattintva pedig a kimaradt jelenetek között válogathat!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra