Azért jó nézni a Swing című napokban bemutatott mozifilmet, mert olyan, mintha megállt volna benne az idő. Ugyanebből az okból rossz is persze nézni, és ehhez jön, hogy sokszor túlságosan banális és ráadásul még unalmas is. Mégis szerethető, ami fantasztikus teljesítmény amúgy.
A sztori faék egyszerűségű, de sajnos még abból is a milliószor látott változat. Idekopizom a tartalmát, mert az mondjuk sokat sejtet: "Három elkeseredett, különböző korú nőt egy esős éjszakán egymás mellé sodor az élet, akiket aztán egy kiöregedett dizőz felkarol és létrehozza velük élete utolsó nagy művét a Swing Angels nevű énekes haknizenekart. A lányok az ötvenes évek női trióinak stílusában egy transzvesztita bártulajdonos és egy hakniszervező menedzser segítségével körbeturnézzák a Balatont. A zenekarral így vagy úgy, egy újabb lehetőséget kapnak az élettől a továbblépésre. A kérdés, hogyan élnek vele?"
Igen vagy nem, nem is az a kérdés, hanem az, hogy hogyan fér meg egy filmben az Elvált nők klubja, a Szezon, és a Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar, megspékelve igen gyakran felcsendülő swingdalokkal. Furcsán, az egyszer biztos.
A három (nehezen összeillő) karakterből (Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska) ha a fene fenét eszik se jutna eszembe egy formációt csinálni, még akkor se, ha én lennék a nagy Törőcsik Mari. De az általa játszott karakternek eszébe jut, ami ahhoz kell, hogy beindulhasson a nagy turné, amiből megint csak az derül ki, micsoda unalmas favágás ez a showbiznisz.
A színésznők mind szépen énekelnek, de ebben a filmben mintha senki nem lenne jelen, még annak se lehet őszintén örülni, hogy Kulka János transzvesztitát játszik, mert egyszerűen tudjuk, hogy menne ez neki ennél sokkal jobban is. Fazekas Csaba a legjobb indulattal is csak egy tévéfilmet rendezett, ahhoz pedig nem is rövidet, mert a Swinghez a maga 117 percével igen sok türelemre van szükség, nem is beszélve a swingzene átlagon felüli szeretetéről.
Amennyire örültünk Törőcsik Marinak, annyira nem értettük később meg a játékát a filmben, mintha az őszinteség egyedül Csákányi Eszter privilégiuma lett volna a filmben, igaz az ő szerepe legalább cuki volt. Törőcsik Franciskának annyira unalmas lányt kellett játszania, hogy végül egy annyira unalmas lány lett, akire nem is lehet a filmből emlékezni, Ónodi Eszternek meg ott volt az Aglaja erre a szerepre, halálosan felesleges volt most egy korával és a körülményeivel nehezen megbirkózó anyukát hoznia, de a szerep bárgyúságából adódó akadályokat viszonylag jól vette. A jelmezek mondjuk jó drágák voltak, nyilván hogy elemelje a valóságtól az amúgy is ünnepekre (anyukáknak moziba, amúgy inkább tévébe) szánt filmet.
