Alice – Carrol. Micimackó – Milne. Óz – Baum... és így tovább. Kedvenc mesekönyveink íróinak neveit álmunkból felriasztva is tudjuk, ám azzal sokan nincsenek tisztában, hogy kiknek köszönhetjük a feledhetetlen illusztrációkat – amelyek nélkül talán nem is lehetnének teljesek ezek az ifjúsági regények. Ismerkedjen meg öt korszakalkotó mesekönyv stílusteremtő illusztrátorával – akik nélkül még Walt Disney is sötétben tapogatózott volna.
Alice Csodaországban - Sir John Tenniel, 1820-1914
Sir John Tenniel, az Alice-könyvek eredeti illusztrátora éppen olyan fontos művésznek számít Angliában, mint mondjuk Charles Dickens – ezt pedig hűen tükrözi, hogy Viktoria királynő lovagi címmel tüntette ki. Grafikus humoristaként, politikai karikaturistaként és könyvillusztrátorként volt ismert, a kor egyik legfontosabb társasági, irodalmi és politiai hetilapjának a Punchnak készített eredeti grafikái pedig ma már egész vagyonokat érnek. Bár Lewis Carrol eredetileg úgy tervezte, hogy ő maga készíti el a rajzokat az Alice könyvekhez – és meg is rajzolt vagy ötven vázlatot -, egy barátja javaslatára profi grafikus után nézett. Tenniel szürreális, egyszerre játékos és rémisztő rajzai azonnal megfogták a szerzőt. Carrol olyan nagyra tartotta az elkészült illusztrációkat, hogy az Alice Csodaországban első kétezer kinyomtatott példányát nem is engedte a polcokra kerülni, mert úgy érezte: az olcsó papír rengeteget von le a rajzok művészi értékéből. Az egyetlen, aki csalódott volt, maga a mese hősnője, az “igazi” Alice volt, hiszen míg Lewis Carrol vázlatain még hasonlított önmagára, Tenniel nem sötéthajú, frufrus kislányként, hanem szőke, loknis kishölgyként álmodta őt Csoda- és Tükörországba.
Micimackó – E. H. Shepard, 1875-1947
A Ernest Shepard szívmelengető Micimackó rajzai mindannyiunk számára olyanok, mint mondjuk felidézni az édesanyánk hangját, amint mesét olvasott. És bár manapság a gyerekek közül sokan már a Disney-rajzokra assziciálnak, ha szóba kerül Füles, Malacka, vagy Kanga, tudnivaló, hogy a filmstúdió is Shepard eredeti rajzai alapján dolgozott. A londoni illusztrátor huszonöt éves korára elismert művész volt: akárcsak Tenniel, ő is Anglia egyik legkelendőbb hetilapjának, a Punchnak készített grafikákat. Milne – a Micimackó szerzője – a lap lelkes olvasójaként jól ismerte Shepard munkáit. Elsőként az “Amikor még kicsik voltunk” című verseskötete illusztrálására kérte fel, majd az eredménnyel maradéktalanul megelégedvén leszerződtette mackórajzolásra. Érdekesség, hogy bár a szerző fiának, Christopher Robinnak (magyarul ugyebár Róbert Gida) valóban volt egy Winnie (Mici) nevű mackója, de könyv híressé vált medvefigurájának modellje nem ő, hanem Shepard kisfiának plüssmacija, Growler (Morgó) volt. A rajzok valódi legendává emelték őt: kilencven éves korában 300 Micimackó vázlatot állítottak ki a londoni Victoria Albert Múzeumban, Milne pedig arra kérte őt: sírkövébe vésse bele Malacka és Mackó sziluettjét. Shepard viszont nem rajongott túlságosan az ötletért: mint mondta, “Ez a csacsi öreg medve elhomályosítja az összes többi munkámat.”
Mary Poppins – Mary Shepard, 1909-2000
Nem beszélve arról, hogy mennyi megrendelést nem vállalhatott el, amiért Micimackó egyre népszerűbb lett, így újabb és újabb folytatások igényelték Ernest Shepard áldozatos munkáját. Többek között ezért kellett elutasítania el Pamela Travers felkérését, hogy készítsen illusztrációkat a Mary Poppins - magyarul Csudálatos Mary – című könyvéhez. A sors iróniája, hogy az elutasító üzenet egy házi készítésű karácsonyi képeslap kíséretében érkezett meg az írónőhöz, amelyet Ernest Shepard huszonéves lánya, Mary rajzolt. Travers azonnal tollat ragadott, és méltatva a fiatal tehetség rajzainak “boldog tökéletlenségét”, leszerződtette őt a Mary Poppins könyvek illusztrátoraként. A csoda dajka képének megformálását egy holland fababa segítette, kunkori orral, és apró, kék szemekkel, különféle balett-pozíciókba állított lábfejekkel, öltözéke pedig a harmincas évek divatját idézte. Bár a híres Disney-film feldolgozás inkább az Edward-kori stílusra hajazott, Mary Shepard rajzai komoly hatással voltak a díszlet és jelmeztervezőkre, így neve a stáblistán is helyet kapott.
Óz, a csodák csodája – W.W. Denslow, 1856-1915
William Wallace Denslow, vagy ahogy önmagát nevezte, I. Denslow király a megannyi folytatást megélt Óz könyvek közül mindössze egyet illusztrált – ennek ellenére úgy meggazdagodott a jogdíjakból, hogy saját szigetet vásárolt magának. Bár számos művészeti akadémián végzett rövid kurzusokat, autodidakta illusztrátornak vallotta magát. Legszívesebben politikai témájú rajzokon dolgozott – sokak szerint az Ózhoz készült munkái is hemzsegnek a politikai utalásoktól. Denslow a Chicagoi Sajtó Klubban találkozott Frank Baummal, az Óz könyvek szerzőjével, ám barátságuk röviddel az első könyv publikálása után megszakadt, Denslow ugyanis jogdíjat követelt a kötet 1902-es színpadi adaptációjáért. A szerző elhatározta: soha többé nem dolgozik vele – ennek ellenére a későbbi Óz könyvek illusztrációin egyértelműen visszaköszönnek Denslow műveinek stílusjegyei.
A kis herceg – Antoine de Saint-Exupéry, 1900-1944
Antoine de Saint-Exupéry nem bízta a véletlenre: számára nem is volt kérdéses, hogy ő maga illusztrálja regényét, a kis herceget. A francia arisztokrata, író, költő és felderítő pilóta elegáns, ugyanakkor kedvesen egyszerű akvarelljei csaknem olyan fontos részei a kortalan mesekönyvnek, mint maga a szöveg. Saint-Exupéry sosem vallotta magát művésznek – gyakran viccelődött azzal, hogy folyton rossz oldalára kezd rajzolni a másolópapírnak. Ennek ellenére szeretett rajzolni – firkáit, terveit gyakran ajándékozta közeli ismerősöknek, de sok papírgalacsinná gyűrt rajzát találták repülőgépének pilótafülkéjében is. A kis herceg első vázlatai tulajdonképpen már jóval a történet megírása előtt készen voltak: Saint-Exupery időtlen idők óta firkálgatott szőke, göndörhajú, angyalszerű fiatal fiú alakokat, gyakran szárnyakkal, máskor koronával a fejükön, időnként virágokkal, vagy pillangókat hajkurászva. Amikor megkérdezték tőle, ki ez a kisfiú, általában azt felelte: a saját alteregója. A kötet megírása után hét, a szerző szerint félelmetesre sikerült rajz végül kimaradt a könyvből: közöttük egy a kis herceg bolygóját ábrázolta, amint azt szétroppantják a majomkenyérfák. A naivnak tűnő rajzokban sokan máig rejtett üzeneteket keresnek: 2001-ben egy japán tudós, fedezte fel,hogy a könyv borítóján felismerhető a Szaturnusz,a Jupiter, és az Aldebaran csillag – a szerző születésének napján esedékes csillagállás szerint felrajzolva.
