Tekerjen a föld alá hűsölésképp!

Augusztus 8. Csütörtök

Lehet, hogy ez a mai lesz az idei év legmelegebb napja, hőguta ellen pedig nincs is jobb orvosság, mint egy jó kis krimi. Nem is kell túl messzire utazni hozza, hiszen a Szentendrei Új Kulturális Központ ad helyt Ménes Attila Kalambó című előadásának, ami felolvasószínház és krimi is egyben, Bezerédi Zoltán pedig nemcsak felolvas, de főszerepet is játszik benne.

sztendre

Augusztus 9. Péntek

Blur lesz a Szigeten ma, bár akit ez izgat, az mostanára nyilván tudja is, de mi van, ha a csaja meg éppen házasodni akarna a Sziget Fesztiválköztársaságba vándorlás helyett? Hát, le kell őt küldeni Győrbe, ahol ma kezdődik a Barokk Varázsa című rendezvénysorozat, annak keretében pedig a XXI. Barokk Esküvő. Itt mondjuk, legalább látványosan esküdhet, ha ilyesmire van a későbbiekben szándék.

Augusztus 10. Szombat

Örömzenélésre küldjük a Valyo Partra, ami ha esetleg nem tudná, a Lánchíd pesti hídfőjénél van. Nemcsak azért remek program, mert egész nap szól a remek muzsika, de azért is, mert déltől háromig meg lehet tanulni valamelyest a homokszobrászatot, ami minden épeszű, játszótérre kényszerülő ember álma. És akad itt mégegy nagyon izgalmasnak ígérkező program, bár nevezni sajnos szerdáig kellett, de talán nézőként is érdemes ellátogatni a Underworld Kupa nevű föld alatti kerékpárversenyre. Negyedszerre rendezik meg az eseményt a több mint harminc kilométer hosszú kőbányai barlangrendszerben, és lesznek profik is, szóval kerékpározás-rajongóknak kihagyhatatlan.

mofem underworld kupa verseny
underworldkupa.hu

Augusztus 11. Vasárnap

Ha valamiért mégis a Szigeten kószálna, akkor viszont látogassa meg a Koma demokrácia témáját körüljáró interaktív előadásainak sátrát a Szigeten. "A 2007 óta folyamatosan működő, fiatalokból álló társulat megalakulása óta fontosnak tartja, hogy művészetét a közösséggel aktívan együttműködve a társadalom szolgálatába állítsa és annak sürgető, aktuális témáival foglalkozzon." Valójában igen jópofa népnevelési kísérlet az egész, amivel a céljuk, hogy a résztvevőket játékos formában gondolkodtassák el arról, hogy miként élik meg állampolgárságukat saját országuk demokráciájában.

Augusztus 12. Hétfő

Gyakran ajánljuk a Holdudvart, mert jó ott mozizni, pláne ha a film is jó. Szóval, most sem tudunk sokkal jobbat hétfő estére annál, hogy francia filmet nézzünk, árnyékos helyen, de ma kicsit nehezebb a téma, hiszen a kosztümös, Búcsú a királynémtól című film látható a Margitszigeten.

Augusztus 13. Kedd

Ma indul a negyedik Kaposfeszt, ami ugyan klasszikus zenei fesztivál, de az nyilván sokkal hűsítőbben hat az emberre, mint a fránya popmuzsika. A hat napos rendezvényen 14 komolyzenei koncert mellett kiállítások, gasztronómiai és filmes események is lesznek a Kaposvárra látogatók feltehetően nagy örömöre. Diákoknak pedig az esemény 3500 forintba kerül, ami amúgy egy koncert ára, úgyhogy művelődni is most érdemes csak igazán.

Augusztus 14. Szerda

A Városmajori Szabadtéri Színpadon Vajdai Vilmos rendezésében látható a Szerencsés flótás című színdarab, amit ugyan már tavaly bemutattak, ám most kicsit változtatott szereposztással tűznek újra színpadra. A Füge produkció, a Hoppart, a Táp Színház és a Budapest Bár közös produkciójában lesz színház és zene is, érdemes tehát kilátogatni, mert remek kis nyári programban lehet része az érdeklődőknek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek