no

Legyen büszke magára, sok jó program a nyárra!

Július 04. Csütörtök

Ma kezdődik Gyulán a 9. Shakespeare Fesztivál, ahova 2005 óta a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg itthonról és külföldről. A tizenegy napos rendezvény első előadásán Shakespeare szonetteket hallgathatnak az érdeklődők Mándy Ildikó Társulatának előadásában. Ha mégis inkább Budapesten marad, az sem nagy baj, már azt leszámítva, hogy jön a hőség, amit nem könnyű a városban átvészelni, kiváltképp ha nincs légkondija. De a hétre a Budapest Pride szerencsére rengeteg kiváló programot ajánl, így ha eddig nem nézte meg, július 7-ig a Pepita Ofélia Bárban még láthatja a Szeretni emberi jog című kiállítást, Holland Kati plakátsorozatát arról, hogy szeretni emberi jog.

szer

Július 05. Péntek

Ma kezdődnek a Szegedi Szabadtéri Játékok, az első előadás pedig nem más, mint a Gothár Péter rendezte Leányvásár lesz. Ha a rendező nem győzi meg, a szereposztás miatt még érdemes lehet leutazni, hiszen Nagy Ervin, Hegedűs D. Géza, Ujlaki Dénes, Schell Judit és Keresztes Tamás játsszák a főbb szerepeket. Budapestet pedig megint a Budapest Pride emeli ki a középszerűségből, a mai napon a New Orleans Clubban a 2009 óta működő, bécsi Club Burlesque Brutal queer-feminista börleszk csapat lép fel, akik zenés, minimalista, klasszikus darabjaik legjobbjait hozzák el a buliba.

Július 06. Szombat

És ma akkor ön is elmehet felvonulni akár meleg, akár hetero, mi is ott leszünk, mert a tökünk tele van az állandó buzizással. Közös jogázástól a zsidó istentiszteleten keresztül a felvonuláson át egészen az esti Dürer-Kertben tartott buliig van minek örülni, de ha önnek egyik se jön be ezek közül, akkor menjen Sub Bass Monster koncertre a Budapest Parkba vagy nézze meg a Hamletet Gyulán.

Július 07. Vasárnap

Ma már véget ér a Budapest Pride, de azért még egy programot szívesen ajánlunk. A Bálint ház maceszgombóc nevű termében ugyanis "A meleg élet és szerelem története és szabályozása Budapesten, 1873 és 1941 között" címmel beszélgetés lesz Kurimay Anita történésszel, aki diplomamunkáját írta a fenti témából. Ebből kiderül többek közt, hogy a melegeknek közel sem volt olyan rossz a helyzetük ekkoriban, megítélésükben a társadalmi rang például nagyon sokat számított, és hogy a Tormay-per az egyik legérdekesebb botránytárgyalás volt a magyar történelemben. Ugyanakkor az is tény, hogy Magyarország volt az első olyan hely, ahol regisztrálni kezdték a hatóságok a rajtakapott homoszexuálisokat, és törvény tiltotta a férfiak közti kapcsolatot.

Július 08. Hétfő

A Holdudvar Kertmozija július elsejétől augusztus 19-ig minden hétfőn ontja magából a francia filmeket, a mai napon Gilles Bourdos a Renoir családról készített drámáját nézheti meg az érdeklődő. A francia drámát ugyan angol felirattal lehet megtekinteni, de ez csak azt zavarhatja, aki nem beszéli egyik nyelvet sem, sőt lehet, még azt sem. Irány tehát kertmozizni, nincs is annál jobb program az amúgy mindig szörnyű hétfő estére.

RDA 7862
Ránki Dániel

Július 09. Kedd

A Belvárosi Színházban a múlt héten mutatták be Kulka János címszereplésével a Hyppolit című darabot, amit a Mohácsi testvérek rendeztek, és fogunk is majd írni róla. Elek Ferenccel már beszéltünk is arról, hogy ez mennyire más előadás lesz, mint bármelyik eddigi Hyppolit-feldolgozás, annak ellenére, hogy a Zágon-féle színdarab adja ennek is az alapját. És hát persze örülhetünk annak is, hogy végre egy darab, amiért nem kell vidékre utazni a hőségben.

Július 10. Szerda

Ma kezdődik a Kobuciban a három napos Blues Fesztivál. Ha szereti a zene ezen fajtáját, akkor okvetlen ott a helye, hiszen csak a mai napon három koncert is vár a blues rajongőira. Rögtön itt van héttől „Sir” Oliver Mally Ausztriából, őt nem más, mint Ferenczi György és a Rackajam követi negyed kilenctől, fél tíztől pedig a Deitra Farr's Rhythm and Blues Explosion jön el egyenesen Amerikából, hogy megmutassa, mi is az az igazi blues. Ott lesz?

Mustra