Színházak éjszakája, blogtalálkozó, városvédő futás hétvégére

Budapesten első alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját 13 színházban, a Stilblog bloggerei a Merlinbe hívnak design vásárra és koncertekre, 27. alkalommal szervezik meg a Városvédő Futást ezúttal a Margitszigeten.

Színházak éjszakája

Március 31-én szombaton 13 fővárosi színházban

A Múzeumok éjszakája mintájára első alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját Budapesten. Március 31-én szombaton tizenhárom fővárosi színházban várják a közönséget különleges programokkal, egészen április 1-jén hajnalig. A programok között szerepelnek rendhagyó, interaktív programok, kiállítások, eddig még nem látott előadások, gyermekműsorok, koncertek és beszélgetések is. A Színházak éjszakájának szervezését vállaló Radnóti Színház igazgatója, Bálint András elmondta: a megnyitón és egy kiállításon kívül nincs központi rendezvénye az eseménynek, minden színház az általa összeállított programmal várja a nézőket. Hangsúlyozta: ez egy színház- és közönségbarát éjszaka lesz, amelynek legfontosabb célja, hogy a fiatalok eljussanak a színházba, az érdeklődésüket felkeltsék.

27. Telecom Vivicitta Városvédő Futás

Április 1-jén a Margitszigeten 9:30-tól

Vasárnap huszonhetedszer rendezik meg Budapesten a Telekom Vivicittá Városvédő Futást, melyen ezúttal is több ezer gyerekre lehet számítani. Tavaly 15 ezernél is többen vettek részt, jó esély van arra, hogy az idén is sokan neveznek majd az egész napos rendezvényre. A vasárnapi programban az 1 km-es családi futás mellett 3,2 (Minicittá), 6,2 (Midicittá) és 12 km-en (Vivicittá), illetve félmaratonon lehet rajtolni, de 3,2 km-es gyaloglás is teljesíthető. A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem a Városligetben, hanem a Margitszigeten lesz a verseny központja, s az első szám, a Midicittá 9:30 órakor rajtol.

Best of Stilblog 2. – Design mindenkinek!

Április 1-jén 12-től 21 óráig Budapesten a Gerlóczy u. 4 szám alatt.

A bloggerek legújabb kedvenceivel 2012. április elsején találkozhat mindenki a Merlinben. Lesz design vásár, ami a Cyclechic.hu-nak köszönhetően ezúttal még bringás szekcióval is bővül. Újdonság lesz továbbá az esti zenés mulatság is öt énekes-dalszerző közreműködésével. A program:

12.00 – 19.00 Design vásár

15.00 – Cyclechic.hu presents: Bringaépítők és bringás designerek, bringás design előadások
17.00 – Designerek előadásai: Videodress Reich Wanda & Varga NoémiFlatlab, Kiss Miklós
19.00 – Singer Songwriter akusztikus koncertek: Hó Márton, Ponikló Imre, Kristóf Norbi, Csató Józsi, Mórocz Tamás. A koncertre a belépő 500 forint.

A versenyekről további információ és nevezési lehetőség a www.futanet.hu oldalon található.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek