Antonio Banderas Pedro Almodovar nélkül soha nem lett volna ekkora sztár

A spanyol színész először Pedro Almodovar filmjeiben szerepelt, először 1982-ben, utoljára idén. Első közös munkájukban egy meleg srácot alakított, most egy őrült plasztikai sebészt. Csaknem 30 év telt el a két film között, de az Almodovarra jellemző stílusjegyek ugyanazok: szélsőségek, perverzitás, meghökkentés, halál. Igaz, a rendező mintha mára egy kicsit elfáradt volna.

Antonio Banderas először Pedro Almodovar Szenvedélyek labirintusa című filmjében tűnt fel 1982-ben. A 22 éves spanyol színész egy meleg srácot alakított. Most, közel harminc évvel később perverz plasztikai sebészként trancsíroz, ugyancsak a spanyol rendező kedvéért, és míg Almodovar kezd kicsit unalmas lenni, Banderas csak megérett.

Antonio Banderasról, ha nem is rögtön az Eredendő bűnben alakított gazdag jóseggű kávéültetvényes jut eszünkbe, aki Angelina Jolie-val szeretkezik egy dézsában, de Zorróként nyújtott alakítása azért biztosan mindenkinek megvan. A dús mellkasszőrzetű sztár nem Hollywoodban kezdte. Madridban fedezte fel egy színielőadás közben a szintén kezdő rendező, Pedro Almodovar 1981-ben. Második filmjében, A szenvedélyek labirintusában adott szerepet a fiatal Banderasnak, aki egy meleg srácot alakított. Érdekes adalék, hogy ez a film Magyarországra közel 20 éves késéssel jutott el, de 2004-ben a budapesti spanyol filmhét legnézettebb filmje lett.

Pedro, ébresztő!

Banderas utoljára 1990-ben dolgozott együtt Almodovarral a Kötözz meg és ölelj! című filmben. 21 év után ismét főszerepet vállalt nála legújabb filmjében, melynek címe A bőr, amelyben élek.

Kíváncsi voltam, ennyi közös film után mivel rukkol elő a 60 éves Almodovar és az 52 éves Banderas. A filmet szeptemberben mutatták be, így már nem volt teltház, összesen 5-en ültünk a teremben, a jegykezelő srác lemondóan suttogta is a fülembe, hogy teljesen mindegy, hová ülök. A sajtos perecemmel  4. sorba, középre telepedtünk. Próbáltam magam átadni az almodovari életérzésnek, de sajnos a perecem sokkal jobban le tudott kötni. Semmi kétség, finom perec volt: friss, ropogós puha. A film pedig lassú, vonatott, erőltetett, és nyögvenyelős. Nyögve nyelni pedig – főleg egyszerre – nem jó.

Fotó: Columbia Tri Star

Banderas ezúttal egy zavaros elméjű plasztikai sebészt, Robert Legardot alakította hűvösen, távolságtartóan, egyfajta nyugdíjas Patrick Batemanként. A Zorró-Amerikai pszicho párhuzam egy pillantra sem szakadt meg, főhősünk egyszerre volt hős és rendkívül perverz piperkőc. Ebből is látszik, hogy Amodovar Frankeinstein-filmjében semmi újszerűt nem találunk, mintha kicsit elfáradt volna a rendező. A történet legfontosabb részei és motivációja ugyanis Thierry Jonquet francia bűnregényíró Tarantula című regényét dicsérik,  Almodovar ehhez sajnos nem nagyon tett hozzá semmit: a kisregényben minden megvan, amitől a film érdekes lesz.

De mit tehet egy színész ebben az esetben? Pofozza fel a rendezőt, hogy „Pedro, ébresztő!”, vagy „ennél te többre vagy képes, Pedrító!”? A kutyát nem érdekli, pláne nem a még mindig gyönyörű mellkasszőrzettel rendelkező Banderast. Ő elvégezte a munkáját, kitűnően alakította a beteg plasztikai sebészt, aki lánya meggyalázóját elrabolja, majd halott felesége másává varázsolja a műtőasztalon. Van benne elegendő sötétség, minimális nyomasztás is, van benne szex és halál is. Fogyasztható. De sajna nem sokkal több. Olyan volt, mint a perec: könnyen és gyorsan emészthető, és ugyanennyire felejthető is.

Mustra