Trendek a Díványon

trend_kalauz

A legtöbben csak egyvalamit felejtenek el betervezni a lakásba: saját magukat. Elvesznek a trendek és a katalógusból mazsolázott egyenenteriőrök ingoványában. Kilenc éve a szakmában kommandózó enteriőrtervezőnk azonban kéznél van: sorozatában nemcsak eligazodni segít, a kérdésekre is válaszol.

Furcsa, hogy sokan órákat töltenek azzal, hogy kiválasszák az aznapi sminkjüket, nyakkendőjüket, cipőkre több százezret költenek évente… mégis, ha felugrik az ember hozzájuk egy kávéra, azt látja, hogy a lakásukban a legkommerszebb anyagokat használták a felújításhoz, és a legjobb esetben is a katalógusokból kimazsolázott egyenenteriőrt látni.

Nem tudom eldönteni, ez annak a nem túl hízelgő hungarikumnak köszönhető-e, hogy „azt úgysem látják”, vagy egyszerű lustaság. Vagy talán annak az ismeretnek a hiánya, miszerint nagyon nem mindegy, honnan indul el minden reggel az ember a „dzsungelharcba”, és hová érkezik fáradtan. Pedig fontos. Egy uniós kutatás szerint a legsikeresebb emberek (nem csak üzleti értelemben) jellemzően harmonikus otthonból dobbantanak minden reggel.

Kilenc éve kommandózom enteriőrdizájn területen. Ezalatt a kismillió megrendelő közül talán három és fél nem azzal kezdte a választ, amikor megkérdeztem, mire vágyik, hogy „láttam abban a magazinban, filmben (stb.), na olyat szeretnék”. Kérdezem én, biztos, hogy jó mindennap olyan hálóban aludni, amilyenben Sharon S. szétcsákányozta Michael D. fejét (vagy nem?) az Elemi ösztönben???

A kedvenc sztorim, amikor azzal keresett meg egy fiatalember, hogy szuper lakása van, de valami nem stimmel, mégsem érzi jól magát benne, pedig hú meg haaa…
A lakás valóban gyönyörű volt, a legutolsó trend szerint válogatott anyagok, bútorok, nem kispórolva semmi. Egy-két beszélgetésből kiderült azonban, hogy az égvilágon semmi köze tulajdonosához. A lakás-lakója páros olyan abszurd volt, mintha Einstein elvette volna Barbie-t feleségül. Az átalakítás végeredménye egy sokkal melegebb, nem annyira agyontrendelt miliő lett.

Szóval a lényeg a személyességen van… és a stílushűségen. Ahhoz, hogy olyan otthont teremtsünk magunknak, amelyben igazán szívesen éljük mindennapjainkat, érdemes átgondolni, hogy mi mit szeretnénk – nem törődve azzal, mit szólnak majd mások.

A ma futó trendeket egyenként végigszemezgetve szeretnék segítséget adni, merjünk a megszokottól elszakadva picit bátrabban válogatni a stílusok között – végre magunkat is belekalkulálva életterünk megtervezésénél.

 

trendkalauz_fejlec
A legtöbben csak egyvalamit felejtenek el betervezni a lakásba: saját magukat. Elvesznek a trendek és egyenenteriőrök ingoványában. Kilenc éve a szakmában kommandózó enteriőrtervezőnk sorozatában nemcsak eligazodni segít, a kérdésekre is válaszol. Kattints az alábbi linkre.

Kérdések és válaszok

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra