Nők a legextrémebb kelet-európai tervezők

lviv_mA nemrég véget ért ukrán Lviv Fashion Weeken javarészt fiatal tervezőnők mutatták be a legérdekesebb munkákat. Az ukrán gésákat és grunge menyasszonyokat látva úgy éreztük, épp ideje, hogy beszámoljunk a tervezőkről.

Amíg a nemzetközi divatsajtó a New York-London tengelyen keresi a legtöbb újdonságot, és néhány hozzáértő azon vitatkozik, vajon Isztambul mikor érdemli meg, hogy divatnagyvárosnak nevezze magát, addig a kelet-európai divat nem túl nagy figyelem közepette, látványosan fejlődik. Már a márciusi Kiev Fashion Weeken is kreatív kollekciókat mutattak be, Elena Burenina divattervező például úgy képzelte a menő télikabátokat, hogy azokban a kierjedésük miatt két ember is elfér, plusz néhány műanyag próbababa keze és lába is belevarrható, ha a meglevőkhöz képest több végtagot szeretnénk.

{gallery}lviv1{/gallery}

A tervezőknél örök tavasz van

Májusban, a tavaszi bemutatók utószezonjában rendezték meg a szintén ukrajnai Lviv Fashion Weeket, amelyet naponta körülbelül 3000 ember látogatott meg. Itt az elkövetkezendő őszi-téli szezon ruháit mutatták be, de a show-kon készült fotók alapján az ukrán tervezők nem számítanak kemény téli időszakra, ruháikat örök tavaszra tervezték. Megihlette őket a barokk kor, a távol-keleti kultúra és a grunge esküvői ruhák igen szűk piacát is igyekeztek lefedni. Az itt bemutatkozó divattervezők egy része már a nemzetközi divatszakmában is ismert többé-kevésbé, nem kizárt, hogy divat szempontjából elzártabb helyeken is hallanak majd róluk az elkövetkezendő években.

{gallery}lviv2{/gallery}

Zinaida Likhacheva, a Nashe Fashion divattervezője az egyik újító, akinek a munkáit érdemes figyelemmel kísérni. Divattervezőkről nem könnyű írni, ezzel mindig szembesülünk, ha tervezői életrajzok és munkák bemutatásához érünk. Az általános életrajz sablon szerint az illető kreatív szakember, aki jól ötvözi a hagyományos stíluselemeket a napjaink irányzataival, munkái egy részét a népviseleti elemek ihletik, amelyeket a mai emberek ízlésének és igényeinek megfelelően használ. Fontosnak tartja, hogy ruhái a mindennapokban viselhetők legyenek, ugyanakkor alkalmas legyen arra, hogy a viselő kifejezze vele a személyiségét. Nos, ez igaz Zinaida Likhachevára is, de még azzal színesítette a CV-jét, hogy közgazdaságtant és építészetet is tanult (a 2007-ben elhunyt Gianfranco Ferre óta tudjuk, az építészetben és a ruhatervezésben van közös halmaz).

Olesya Telizhenko szintén említésre méltó divattervező, aki csupán három éve van jelen a divatiparban, 2007-ben diplomázott, majd debütált az ukrán divathéten az úgynevezett New Names Programban, és részt vett az ukrán designerek Ethno-Renaissance projektjében. A mentornának képzőművész édesapját tekinti, a férje pedig történész, akinek szintén az ukrán népi kultúra a szívügye. Az általános divattervezői életrajz egyes elemei illenek Telizhenkóra, például: „kreatív szakember, aki jól ötvözi a hagyományos stíluselemeket a napjaink irányzataival, munkái egy részét a népviseleti elemek ihletik, amelyeket a mai emberek ízlésének és igényeinek megfelelően használ."

{gallery}lviv3{/gallery}

Alicja Zarniecka nem ukrán, hanem lengyel származású, a az ukrán divateseményen ugyanis több nemzet tervezői szerepeltek, észtek, litvánok, lengyelek, és csehek is. A 25 éves tervező négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az Egyesült Államokban szerez gyakorlatot, és a Bates Designt választotta, amelynek ismert ügyfelei közé tartozik a First Lady Michelle Obama, Oprah Winfrey, Mary J. Blige, és Will Smith is. A saját márkáját egyelőre Chicagóban forgalmazzák Lengyelországon kívül, tevei szerint hamarosan megjelenik az amerikai piacon.

A legutóbbi, hazai divathéten, a Budapest Fashion Weeken - bár azt a színvonala alapján nagyon nehéz beemelni az európai kánonba - szintén azt tapasztaltuk, hogy a legextrémebb összeállítást női divattervezők készítették.

Fotó: Nazarij Boblyk

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek