Henna – testre festett mágia

henna-leadA nászéjszakán a völegénynek meg kell keresnie neve kezdőbetűit menyasszonya testén, a hennadíszítések között, és a tét nem kicsi, ettől függ, ki lesz az úr a háznál – erről (is) mesél Horváth Anita hegedűművész és hennafestő.


A hennafestést manapság leginkább a tetoválás gondolatával kacérkodók próbálják ki. Ugyanis ezzel a bőrbarát módszerrel – ha csak pár hétig is – minden kockázat nélkül megnézhetik, hogyan mutatna rajtuk, és hogy illene az egyéniségükhöz a megálmodott minta.

Azt talán kevesen tudják, hogy a henna 5000 éves múlttal rendelkezik. A testdíszítésen kívül a gonosz elűzésére használták, viselője gazdagságot és szerencsét remélt. Úgy gondolták, hogy a henna bőséggel, jósággal, tisztelettel, egészséggel, szerelemmel áldja meg viselőjét. Ez a filozófia ragadta meg Horváth Anita hegedűművészt is, aki nem volt rest, és a hennafestés tudományával is bővítette repertoárját.

 

Hogyan lesz egy zenészből testfestő?

Főállásban egy szimfonikus zenekarban dolgozom, ám emellett mindenképp szerettem volna valamilyen más, kreatív tevékenységet folytatni. Először a ruhavarrás, a kötés lett a szenvedélyem, majd ékszereket készítettem gyöngyből, aztán jött az üvegfestés, ahonnan már csak egy ugrás volt a henna.

 

De miért a henna?

Tudod, a különböző keleti kultúrákban hasonló jelentőséget tulajdonítottak a testfestésnek. A szépítkezésen jóval túlmutatott. Különböző kultúrákban a hennafestést relaxációra, lelki terápiára is használták, ezért a festést sosem kapkodták el.

 

henna-labÉn is hallottam róla, hogy bizonyos motívumok szerencsét hoznak viselőjének. Ezért először az esküvőm előtt kerestem fel egy testfestőt, de valószínű, rossz mintát választottam, mert nem tartott sokáig a házasságom.  De nem akarok viccet űzni belőle, ennek ellenére továbbra is hiszek a henna erejében. Sokan gondolkodnak hozzám hasonlóan a vendégeid közül? Általában kik kérnek ilyen díszítést?

Gyerekektől az idősebb korosztályig sokan kerestek már meg. Manapság főleg divatból hennáztatnak, nagyon ritka, hogy valaki terápiás célzatból kéri. A legjellemzőbb a 18–35 évesek csoportja. Ők általában nyaralás előtt jönnek hozzám. Aztán akad egy olyan réteg, akik a végleges tetoválás előtt szeretnék megnézni, hogy mutat rajtuk egy-egy minta. Járnak még hozzám hastáncos lányok, akik az ujjukra kérnek díszítést. Néhányan esküvőre kérnek testfestést, de ez még nem annyira elterjedt.

 

Az arab menyasszonyokat mind a mai napig hennával festik. Ez egy külön ceremónia. Vagy rosszul tudom?

Nem, jól tudod. Az esküvő előtt a vőlegény hennával ajándékozza meg menyasszonyát és a család női tagjait, akik ezzel díszítik az arát. Közben kellemesen elbeszélgetnek, ez jó alkalom a két család női tagjainak, hogy jobban megismerjék egymást.

Egyes hagyományok szerint minél sötétebben fogja meg a henna a menyasszony bőrét, annál jobban fogja szeretni a leendő anyósa. Míg egy másik szokás szerint a leendő asszonynak addig nem kell házimunkát végeznie, amíg a henna le nem kopik a bőréről. Az asszonyok különböző, indás-virágos motívumokkal díszítik a testét, melybe beleszövik a vőlegény nevének kezdőbetűit is. A vőlegénynek ezt a nászéjszakán meg kell keresnie. Ha nem találja meg, akkor házasságukban az asszony lehet az „úr a háznál”.

 

A hennát fel lehet fogni egyfajta biokozmetikumnak is, mert természetes anyagból készül. De mit tartalmaz pontosan?

A hennapor a növény levelének őrleménye. Ehhez a zöld porhoz keverek citromlevet, eukaliptuszolajat, esetleg fekete teát. Ezt a masszát a hennatölcsérbe töltöm, ennek segítségével festek. A hennafestés egyébként kellemes, „simogató”, megnyugtató, hűs érzés. A vörös (barna) henna pasztája sötétbarna, mely a felfestés után megszárad. A paszta leszedése után narancssárga lenyomatot hagy a bőrön, mely 12–24 óra múlva besötétedik. Így narancsosbarna színt kapunk, melynek árnyalata egyénenként változó, a bőrtől függ.

 

Meddig élvezhetjük a mintát?

A hennafestés utáni teendők pontos betartásával a hennamotívum kb. 10–14 napig tart a bőrön. Ez attól is függ, hogy kinek milyen összetételű a bőre, illetve hogy a felületet mennyi víz, külső hatás éri. De amíg tart, biztos, hogy örömet szerez.

 

Ha ez bejött, nézz rá ezekre is:

Esküvőre megyek, a ruhám, cipőm megvan, a hajam rendben lesz, a sminkest is riadóztattam, és körmömszakadtáig harcolok majd az eldobott csokorért – már ha lenne normális körmöm… | Kecses nő hosszú, hegyes karmokkal

A piercing- és tetoválószalonok közül nem mind felel meg az előírásoknak, ráadásul már az előírásokkal is baj van, így nem kizárt, hogy bőröd alá autófesték kerül, vagy duplára dagadt nyelvvel látogathatod meg a körzetit az ékszer behelyezése után. | Átszúr és behatol

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra