Éjjel elpusztult a divat

mainA divat olyan borzasztóan rossz, hogy félévente meg kell halnia - ez a gondolat ihlette meg Normann Gábor kreatív szakembert, hogy megrendezze a haláltusát.

A Backstageparty-n vámpírok és próbababák közt három divatszakember elmondta nekünk, hogyan védekezzünk a divat ellen. „Oscar Wilde azt mondta, hogy a divat olyan borzasztóan rossz, hogy félévente meg kell halnia. Ez a gondolat megihletett engem" - mondta Normann Gábor kreatív szakember a második budapesti Backstageparty rendezője.

A Werk Akadémia és a Los Angelesben látványtervezőként dolgozó Normann közös produkciója a Lakástrend kiállítás idején a Műcsarnokban volt, ahol is a divat áldozatainak, vagyis a Fashion Victimeknek a halálát igyekeztek úgynevezett horror performanszban megjeleníteni. Ennek részeként Ladányi Andrea táncosnő legyilkolásra is alkalmas menyasszonyi ruhában zaklatott táncot mutatott be, őt Vásáry André férfiszoprán kísérte tollas fövegben, és amint együtt haladtak az idei szezon bútorai közt, tanúi lehettünk a Fashion Victimeket jelképező műanyag próbababák rút halálának rózsaszín tollakkal zsúfolt kádban, vagy épp agresszív gyöngysorokba tekeredve. Az előadás katarzisán ma még nem vagyunk túl.

Normann Gábor

A pályáját táncosként és modellként kezdte, majd Robert Scheu mellett az Off-Line divatszínházban kezdett el dolgozni, később maga is rendezett bemutatókat: Thierry Mugler, Fürnkranz, Adlmüller, Palmers show-k fűződnek a nevéhez. Idehaza is több Off-Line bemutatót rendezett, mielőtt 2000-ben elköltözött volna Magyarországról, hogy Amerikában mindent újrakezdjen. Az UCLA filmproduction design szak elvégzése után art directorként, illetve production designerként kezdett el dolgozni.

{gallery}backstage{/gallery}

Fotó: Markovics Balázs

Vámpírok és próbababák

Ez tehát a második Backstageparty volt, az első alkalmával, 2007 decemberében szigetelés híján fagypont körüli hőmérsékleten ünnepelt a hazai divatszakma a Vörösmarty tér egyik épületében. Idén is igyekeztek emlékezetessé tenni a partit, ezt a célt szolgálta a horrorshow, és a dress code is, amelyik szerint mindent viselhetünk, amit máshova nem vennénk fel. Ezt legtöbben úgy értelmezték, hogy érdemes talpig feketébe öltözni. A vámpírok és próbababák közt felbukkantak az elmúlt évtized modelljei is, Jaksity Kata, Bíró Ica, Háfra Mari vagy Balassa Gábor nem tekintette magára nézve kötelezőnek a zombi imidzset, így kitűntek a monokróm tömegből. Nemcsak a 19. század viktoriánus trendjétől kiborult Oscar Wilde-ot nyomasztotta a divat. Néhány mai tervező azon kezdett gondolkodni, hogyan lehetne lassítani a trendek sűrű váltakozását. Ebben főleg környezetvédelmi szempontok játszanak közre, a már sokat idézett Vivienne Westwood például a túlfogyasztás mérséklésére hívta fel a figyelmet a Londoni Divathéten, amikor is kijelentette, ne vásároljuk ruhát. Ennek nyomán igyekeztünk utánajárni annak, hogyan öltözködjünk változatosan anélkül, hogy ruhát vennénk, ezen az eseményen pedig azzal foglalkoztunk, hogy látja mindezt a magyar divatszakma három képviselője: egy divattervező, egy stylist és egy nem hagyományos Fashion Victim.

 

Divattervező: Az ember a világot trágyadombbá változtatja

herczeg„Sosem tartottam magam ahhoz a szokáshoz, hogy félévente új kollekcióval kell előrukkolni. Ha valaki megkérdi, mikor jönnek már ki a tavaszi ruháim, visszakérdezek: miért, a téli ruháimat talán már megvetted?” - mondta Herczeg Zoltán divattervező, aki fekete bőrkanapén ülve arany, kígyómintázatú zakóban hangoztatta, hogy a tárgykultúra rossz tanácsadó. „Ne a tárgyakról szóljon az életünk, hanem az emberekről. Tudom, hogy laknod kell valahol, enned kell valamit, és ruhát kell felvenned, hogy ne járj meztelenül, de akkor vegyél fel olyat, ami tetszik. Nem kell ezt a témát túlmisztifikálni, a marketing, amit a divatvilág nyom, túlzó és hazug.” A divattervező egyébként nem hisz abban, hogy Vivienne Westwood kijelentése hatással lesz a ruhaiparra. „Az ember olyan, aki a Földet feldolgozza, a világot trágyadombbá változtatja. Az emberre nem lehet hatni. Ha a Marson élnénk, akkor a Marsot emésztenénk meg.

Stylist: És azok a neonszínek hogyan keletkeztek?

lakatos„A környezetbarát divat témájáról Agatha Ruiz de la Prada jut eszembe, aki elképesztő egyéniség, és mindenkinek beszól, aki bundát visel. A spanyol divattanács elnöke megelégelte ezt, és visszaszólt: Agatha, mondd csak, azokat a PVC anyagokat, amiket felhasználsz a ruháidhoz, hogy állítják elő, és mi lesz majd velük, ha eldobják? És a fukszia vagy neonszínű festékeket, amelyeket használsz, milyen vegyi eljárással keverik? Mennyivel kíméletesebb, mint a bunda előállítása?” - mondta Lakatos Márk stylist, aki biztos abban, hogy a trendek nem fognak lelassulni. „A divat amúgy is reciklált dolog, örökösen visszaforog. A környezetvédelem az ökologikus textíliák, például bambuszból készült anyagok felhasználásában nyilvánul majd meg. A merinói gyapjú, vagy a csincsilla bunda egyre kevésbé időszerű, minél többen élünk a Földön.”

Fashion Victim: Nagyanyám még tudta, mi az örök darab

palla2A mai nőknek az a problémája, hogy a trendet követik, ha jól áll, ha nem” - mondta Pallavicini Zita, a mostanában színésznőként tevékenykedő arisztokrata.

Mint elmondta, gyerekkora óta rajong a szép ruhákért, erre az alkalomra egy fekete, bársony Givenchy koktélruhát választott, amit egykor Audrey Hepburn is viselt egyik romantikus filmjében.

„Nagyanyámé volt ez a ruha, az ő korosztálya még tudta, mi az örök darab. Ez negyven évvel ezelőtt is ruha volt, és negyven évvel ezután is az lesz – nem hiszek a 2012-es világvégében. Akkor teheti a legjobbat magával az ember, ha a saját stílusát alakítja ki, egy-két mesteri alapdarabból építi fel a ruhatárát. A divat úgyis mindig visszatér az alapokhoz, nincsenek új megoldások.”

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra