A növény is kaphat hőgutát

szobanovenyA hőség a növényeknek is betesz, és hozzánk hasonlóan nekik sem a légkondi az ideális megoldás – valami másra vágynak, leginkább fokozott törődésre. Akkor se feledkezzünk el róluk, ha nyaralni megyünk.

Az anyósom beszélgetett a növényekkel, mert úgy gondolta: van lelkük. Apránként nekem is megtanította, nem elég megvenni a szép virágot, gondozni is tudni kell, méghozzá a saját igényeinek megfelelően.
Ő nyáron a cserepeseket átvitte a hűvös szobába, az aszparáguszt és a leandert pedig kitette a kertbe. Mert a hőség a növényeket is megviseli.

Ezek a velünk egy fedél alatt élő élőlények ugyanúgy igénylik a mindennapi törődést és a gondoskodást, mint négylábú barátaink vagy hobbiállataink. Ahogy az emberek és az állatok szervezete, úgy a növények életműködése is alkalmazkodik az évszakok változásához. Növekedésüket, fejlődésüket, egészségüket jócskán befolyásolja, milyen évszakban ültetjük el, telepítjük át, hogyan ápoljuk, gondozzuk őket.

A nyár a növények életében a kiteljesedés időszaka, ám nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a hőség a városias környezetben élő, gondoskodásra szoruló növényeink számára is fokozott megterhelést jelent.

Névre szóló tanácsok

A legelterjedtebb szobanövények közül például a közkedvelt vitorlavirág földjét folyamatosan nedvesen kell tartani, a leveleit rendszeresen kell permetezni. Sem a közvetlen napfényt, sem a huzatot nem kedveli, ezért nyáron félárnyékba kell tenni.

szobanoveny2Az ugyancsak népszerű dísznövény, a könnyezőpálma mérsékelt fényviszonyok közepette érzi legjobban magát. Rendszeres öntözést igényel ugyan, ám a víznek nem szabad pangania a cserépben (vagy a cserép alatti alátétben), ezért mindig meg kell várni, hogy két öntözés között a földje kiszáradjon.

A kislevelű fikusz szereti a világos helyeket, ám sem a közvetlen napsütést, sem a huzatot nem viseli el. Vízigénye közepes, de a nyári hőségben – fokozott páratartalom-igényének pótlása végett – a leveleit gyakran kell permetezni.

A szintén sok otthonban megtalálható viaszvirág könnyen gondozható, szinte igénytelen kúszónövény.
A világosságkedvelő dísznövények közé tartozik, mégsem szenvedi el a közvetlen, erős napsütést. Gyakran kell öntözni, de a túlöntözés megviseli.

A csüngőágú fikusz nagyon szereti a fényt, de rosszul viseli a tűző napot, akárcsak a nagy hőingadozást. Tarka levelű fajtái fényigényesebbek. Egyenletes vízellátást igényel, az is jót tesz neki, ha a leveleit néha vízzel permetezzük.

A kroton sok fényt igényel. Megfelelő fejlődéshez egyenletes, kielégítő vízellátásra, nagy páratartalomra és melegre van szüksége. A pangó víz a gyökerek károsodásához vezethet.

A buzogányvirág, latin nevén diffenbachia is elterjedt szobanövény, amely a márciustól augusztusig tartó növekedési periódusban bőséges öntözést kíván.

A szobafenyő a félárnyékos vagy világos, hűvös, levegős helyet, a nagy páratartalmat kedveli. Fontos a nagy helyigényű növény folytonos és egyenletes öntözése, mégpedig szobahőmérsékletű vízzel.
A túlöntözést jelzi a dísznövény leveleinek megsárgulása. Akkor locsoljuk meg, ha a cserépben, agyagdézsában lévő virágföld már megszikkadt.

A flamingóvirág árnyéktűrő. Félárnyékos – az ablaktól nem túl messze lévő – helyen érzi jól magát. Ezt a szobanövényt nyáron 3-4 naponta öntözzük, és ügyeljünk arra, hogy talaja mindig nedves legyen.

A borostyánt árnyékos vagy félárnyékos helyen tartsuk. A világos levelű fajtájának nagy a fényigénye, ezért azt világosabb helyre tegyük. A közvetlen napfénytől azonban minden borostyánfajtát óvni kell. Igazán akkor érzi jól magát, ha levegős, szellős helyre kerül. A nyári időszakban viszonylag nagyobb a vízigénye, ekkor tartsuk talaját folyamatosan nedvesen. Kerüljük a cserépben pangó vizet, ez ugyanis elzárja a gyökereket a levegőtől.

Kinn a szabadban

A cserepes növények nem szeretik, ha megszokott helyükről elmozdítják őket, ám ha van erkélyünk, teraszunk, nyáron nyugodtan kivihetjük őket a szabadba. Elhelyezésükkor természetesen gondolni kell a fényviszonyokra. A leander a napon virágzik, s az aszparágusz is sűrűre bokrosodik, csak sokszor locsoljuk. A borostyán is fellélegzik odakinn, de akkor járunk a kedvében, ha árnyékos helyre tesszük.

Ha az erkélyre, tornácra vagy a kert valamely részébe rakjuk őket, a szokásos locsolókanna helyett bátran használhatjuk öntözésükhöz a kerti slagot, amelynek a végére öntözőrózsát erősíthetünk, így cserepes növényeink földjére finomabb eloszlású vízcseppek kerülnek – vagy jobb esetben eső áztatja őket.

szobanoveny3Sokaknak okoz gondot, hogy a nyaralási szezonban nincs, aki gondozza a lakásban maradó növényeket. Nekik ajánljuk a szakboltokban kapható vízmegkötő adalékot, amely magába szívja és megtartja a vizet, majd fokozatosan adja át a nedvességet a növény talajának. Az előrelátóak víztároló cserepekbe ültetik a növényeket, így nem száradnak ki, ha a két öntözés között túl hosszú idő telne el. Ilyenkor a lakást mindenképpen árnyékoljuk be, mert növényeink az ablakon át betűző naptól hőgutát kaphatnak. A legstrapabíróbb növények egyike a sansevieria (valószínűleg hosszú, kard alakú, hegyes csúcsban végződő levelei miatt nevezik anyósnyelvnek), akár heteket is kibír locsolás nélkül, de ha nap égeti, elsárgul, elfonnyad.

A szobanövényekre mért nyári csapások közül az egyik legnagyobb a gazda tartós távolléte, gondoskodásának hiánya. Ha nem tudunk megkérni valakit cserepes növényeink rendszeres öntözésére, egy praktikus megoldással megoldhatjuk a vízpótlást. Egy műanyag palackot töltsünk meg vízzel, lógassunk bele egy vastagabb spárgát, madzagot, és a másik végét pedig ássuk bele a virágföldbe. Ez a „kapilláriscső”-szerű megoldás folyamatosan nedvesen tartja a virágföldet, és elszállítja a vizet a növény gyökeréhez. De ne adjuk fel könnyen, hátha a jó szomszéd vagy a jó barát rávehető a segítségre.

 

Nyári tanácsok

A tűző napsütéstől, a huzattól óvjuk növényeinket. Ha déli tájolású a lakás, vagy annak valamely szobája, védjük a perzselő napsugártól rolettával, redőnnyel vagy függönnyel a legmelegebb déli órákban  növényeinket.

A szobanövények többségének árthat a légkondicionálás, különösen akkor, ha hirtelen hűtjük le a túlmelegedett lakást, ezt a nagy hőingadozást nekik is nehéz tolerálni, ők is képesek megbetegedni. Amennyiben  a termosztátot tartósan hűvösre állítjuk, azt az érzékenyebb, délszaki eredetű cserepes növényeink sinylik meg: megfáznak, elpusztulnak, vagy jobb esetben megállhat a fejlődésük, azaz csak vegetálnak.

A folyamatosan lakásban tartott dísznövényeket néha tusoljuk le a fürdőszobában, vagy leveiket töröljük át puha, nedves ruhával, Vileda-kendővel, mert a poros levelek a napfényt nem képesek olyan jól hasznosítani.

A cserepes növényeket kora reggel öntözzük, és legalább kéthetente tápoldatozzuk. Vágjuk le az elszáradt virágokat, leveleket, szárakat, mert ezek hasznos tápanyagokat vonnak el a növénytől. A kúszónövények hajtásait kötözzük fel.

Jobb a kedvünk, a kedélyünk, ha pompázó növények vesznek körül bennünket.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra