no

12 tavaszi trend, amit szeretni fogunk

Kevés az újdonság 2012 tavaszán, de egyre nőiesebbek a trendek: újra divatba jön a peplum, még mindig menő a 60-as évek Mad Men-es eleganciája, a bevállalósabbak pedig különböző minták keverésével is próbálkozhatnak idén, a ruhánkon található tengeri és erdei állatok sokaságának csak az egyéni ízlés szab határt. Még mindig menők a pasztellszínek és a fekete, hasat villanthatunk, gyakorolhatjuk a color blockingot, öltözhetünk gondtalan szafarizónak vagy galléros jókislánynak, csak az a lényeg, hogy kicsit merjünk újítani. Nem kell hozzá sok, pár kiegészítővel feldobhatjuk a tavalyi ruhatárunk.

1. Rengeteg minta: madarak, tenger, virágok, India

Annyiféle minta jön divatba idén tavasszal, hogy nem is kap mind külön bejegyzést: menő lesz az apró virágminta, a nagy virágminta, a barokkos-indás virágminta, a tenger világa, a trópusok levelei és állatai. És ha már állatok: mindent elborítanak a kisebb-nagyobb madarak, tengeri csillagok, a leopárd- és kígyóminta. A legjobb, ha a sok mintát ízlésünk határait feszegetve keverjük, bármit bármivel felvehetünk. Szerezzünk egy nyomott mintás nadrágot és zakót, az se baj, ha egész más minta díszíti a kettőt. Arra azért figyeljünk a nagy keverésben, hogy sose öltözzünk annyira színesen, ami nekünk már túl sok – más szabály gyakorlatilag nincs.

A nagy divatházak közül szinte mind bekapcsolódott a mintázásba, élen jár köztük a Blumarine, a Marni, a Prada, a Pilotto. A Dolce & Gabbana és a McQueen kis indiás beütést adtak kollekciójuk egy részének, így a tarkaságot esetükben nem a különböző nyomatok, hanem a hímzések, felvarrt gyöngyök, flitterek, ékszerek és aranyrészletek adják. A Chanel hideg, kék haute couture kollekciója is a tengert idézi, akárcsak McQueen korallos ruhái. És ha már nyomatok és minták, nem hagyhatjuk ki kedvencünket, Mary Katrantzout sem, aki minden kollekcióját 3D-s hatású nyomatokkal díszíti – idén a kaleidoszkopikus hatás mellett a trópusok hangulatára is ráment. Szóval idén tavasszal és nyáron a minden a mintákról szól, fogadjuk el és kíséretezzünk nyugodtan!

2. Pasztell színek nyári kosztümökön és lenge szoknyákon

A pasztellek évről évre előjönnek tavasszal, nem új trend, de kihagyhatatlan. A Versace, a Louis Vuitton, a Valentino, a Chanel és Narciso Rodriguez is csupa pasztellba öltözött modellt küldött a kifutóra, tehát a cukorkaszín még mindig menő. Ha túl babásnak ítéljük ezt a trendet, csak egy halványkék vagy bézs nadrágot vegyünk: ez ugyanis fiatalít, és a hétnyolcados vászon répanadrág még slankít is. Egy rózsaszín kardigánnal vagy sállal sem foghatunk mellé, de mindenképp elegáns, nőies darabokat válasszunk.

3. (Régi) formai újítás: a peplum és a kabátruha

A peplum, azaz a ruha, vagy felső derékrészén képzett fodor a retró nőiesség jegyében bukkant fel újra. A peplum jó szolgálatot tesz azoknak, akiknek alhasán van egy kis felesleg, de szép vállukat, vékony derekukat kihangsúlyoznák.

2012 tavaszára a Jason Wu, az Yves Saint Laurent, a Thakoon és a Prada tervezett peplumos darabokat, reméljük, a fast fashion boltokba is eljut ez a régi, de most újra elővett szabás. Egy másik retró különlegesség a kabátruha, ami szintén csak remélhetjük, hogy kapható lesz. A Burberry és Prada vonultatott fel olyan ballonokat, melyek jól összehúzva ruha helyett is hordhatók. A trendet egyébként, ha bevállalósak vagyunk, bármilyen ballonnal követhetjük, de a biztonság kedvéért talán mégiscsak jobb, ha veszünk alá egy egyszerű, térdig érő ruhát.

4. 20-as évek és az alacsony csípővonal

Egyre régebbi korokhoz nyúlnak vissza a tervezők, hogy tudjanak valami újat mutatni: a 2012-es tavaszi-nyári bemutatók egyik hangsúlyos trendje az alacsony, Charleston-ruhákat idéző csípővonal és a flitterek. Legjobb példa a trendre a Céline, a Chloé, a Chanel, a Bottega Veneta és a Gucci kollekciója: utóbbi art decós estélyijét először Salma Hayeken csodálhattuk meg a Golden Globe-on. Az alacsonyra tett csípőrész nem azt jelenti, hogy mostantól térdig letolt basanadrágban kell járnunk, hanem azt, hogy egyenes szabású zsákruhákban. Már ha elég vékonyak vagyunk a trendhez, mert a laza esésű, formátlan ruhák csak a sovány nőkön mutatnak jól. Akinek vannak domborulatai, az inkább peplumos ruhát vegyen a 20-as évek fazonja helyett.

5. 60-as évek

A Mad Men sorozat divatja már évek óta menő, most tavasszal sem lesz ez másként: a nőies, A-vonalú, lefelé bővülő harangszoknyák, a szűk, vékony pulcsik, a kocka alakú táskák és a minitűsarkak ezen a nyáron is tarolni fognak – írja a fashionising.com. Ennek a trendnek az is adhatott egy lökést, hogy Katalin hercegné divatikonná vált 2011-ben, és ő abszolút a visszafogott first ladys előírásoknak megfelelően öltözik. A Chanelen kívül a Balenciaga, a Dior, a Rochas, Jil Sander, a Louis Vuitton és a Nina Ricci is hercegnőket, 60-as évekbeli tisztes asszonynak öltözött modelleket küldött kifutójára.

A 60-as évek diplomatáknak való trendjét bárki nyugodtan hordhatja, kortól, alkattól függetlenül. Most tavasszal még divatosabbak leszünk, ha a térdig érő szoknyákat, apró kardigánokat pasztellszínben szerezzük be. Ezt a trendet ne nagyon keverjük a mintással, mert a hercegnés stílus és az élénk nyomatok nem férnek meg egymással.

6. Has kivan!

A hírességek előszeretettel viselik a szofisztikált hasmutogatós trendet, ami azonban nem azt jelenti most, mint a 90-es években. A középen elvágott ruhákból csak a köldök fölötti pár centi látszik ki. Ha nem egyberuháról van szó, akkor derék fölött végződő nadrággal kell egy kis topot felvenni, a lényeg, hogy csak pár centi bőr villanjon ki, maradjunk titokzatosak. Ha a deréknadrág megvan – és miért ne lenne meg valamelyik előző kollekcióból –, már csak egy bikini- vagy míderszerű felsőt, vagy laza, rövidre vágott pamutpólót kell szereznünk. Ilyen rövidre vágott topokat láthattunk a Proenza Schoulernál, a Dolce & Gabannánál, a Donna Karannál, Nina Riccinél, és Emilio Puccinál. Ehhez a trendhez nem árt, ha jó az alakunk, de legalább nem kell csontsoványnak lenni.

7. Absztrakt művészet vagy szafari?

A minták közé is sorolhatnánk a szafari stílusra jellemző cikkcakkos mintákat, de a szafarihoz kellenek a barnás árnyalatok, a törzsi kiegészítők és az állatminták is, meg persze a hasított bőr és a szalma. A Hermes a barnás bőrökkel adott szafarihangulatot kollekciójának, a Marni meleg színeivel és a cikkcakkos mintákkal, a Burberry egzotikus törzsi nyakláncokkal, hímzésekkel. A szafarit könnyű összekeverni a polcokon az absztrakt, geometrikus, barnás művészi motívumokkal, de még a kifutókon is: a Hermes kollekcióját absztraktként is lehet értelmezni, meg szafarisként is. Az a különbség a kettő között, hogy az egyiken egyenes vonalak keresztezik egymást valahogy, a másikon állatminták, de tulajdonképp annyi a lényeg, hogyha szeretjük a természetes árnyalatokat és hangsúlyos ékszereket, kövessük valamelyik stílust a kettő közül!

8. Color blocking, amit még mindig nem merünk

A color blocking a kifutókon nem új, de a hazai utcai öltözködésbe még mindig nem férkőzött be, hát kezeljük újként: az a lényeg, hogy élénk, egymással ellentétes színeket vegyünk fel, egyszerre maximum kettőt-hármat, és viszonylag nagy felületen viseljük őket. A két sláger idén nyáron a pink és a narancs, ezt a kettőt akár egyszerre is felvehetjük: csak akkor más már ne legyen rajtunk. A color blocking másik fontos eleme, hogy ha a ruhánk már több színt felvonultat, akkor ne vegyünk tarka kiegészítőket, csak olyanokat, melyek színe megegyezik a ruha színével. Nem muszáj persze rögtön pink-narancs kombinációval kezdeni, egy visszafogottabb kék-zöld, vagy zöld-narancs páros is divatosnak számít. A Ferragamo bemutatójából inspirálódhat:

9. Élénk színek, főleg narancs

Az élénk színek közül a narancs lesz a legmenőbb. Az üzleteket ennek megfelelően már elárasztották a narancsszín kiegészítők, ruhák. A Pantone idei színe, a Tangerine Tango a color blocking alapszíne is lehet most tavasszal ruhatárunkban, biztos nem nyúlunk mellé vele . A naplementés árnyalatot a tervezők is szerették, Derek Lam, a DKNY, a Versace és Jenny Kayne 2012-es tavaszi-nyári bemutatóján is taroltak a narancs ruhák.

10. Sportosan elegáns vegyes stílus

A sportosan elegáns idén azt jelenti, hogy a sportok hatással voltak a nagyon szépen szabott kosztümökre, azaz találunk rövid nadrágkosztümöket és kicsit sportosabb szabású blúzokat a kollekciókban. Alexander Wang, Narciso Rodriguez, Jil Sander és az Altuzarra is hangsúlyos, sportruházatot idéző varrásokkal tette érdekesebbé a tavaszi ruhákat. Ha mi is szeretnénk sportosan elegánsak lenni, vegyünk egyszerű blézert, lapostalpú cipőt és rövidnadrágot - a férfias nadrágkosztüm amúgy is telitalálat idén. Dzsogginghoz magassarkút azonban ne vegyünk, az még mindig nem divat, szerencsére.

11. Pliszírozás, matt szatén, csipke és egyéb érdekességek

Ha formai újításokban nem is, különleges anyagokban bővelkedtek a 2012-es tavaszi-nyári kollekciók . A Krizia pliszírozott ruháit és táskáit, a Lanvin matt szaténját és a Louis Vuitton virágmintásan áttört szoknyáit, ruháit szokás a különlegességek közt említeni. Az irizáló anyagok és zöldesen csillogó nadrágok is olyan újítások, amiket a boltokban valószínűleg nem látunk majd viszont, de talán nem is baj.

Csipkével viszont minden tele lesz továbbra is, mert nőies, jól variálható, egyszerre vagány és elegáns trend, tehát sokan hordják sokféleképp: némi inspirációt meríthetünk a Chanel, a Moschino, a Dolce & Gabbana és a Miu Miu kifutójáról. A cipők terén az átlátszó műanyag számít újításnak, reméljük, most már végre tényleg divatba jön a Horvátországban vásárolt, tengerisün elleni gumiszandálunk is.

12. Fekete-fehér és a szűzies gallér

A fekete örök divat, és egy ideje a fehér is csatlakozott hozzá: minden nyáron divatba jön a tetőtől-talpig fehér szett. A 2012-es nyári bemutatók közül többek közt az Yves Saint Lauren, a Céline, és a Calvin Klein kifutóján láthattunk csupa fehérbe öltöztetett modelleket. Nemcsak a fehér ruha, hanem a fehér nadrágkosztüm is divatba jön, és ami a legfontosabb: a fehér gallér.

Ez utóbbi annyira, hogy valószínűleg idén már kapható lesz a fast fashion boltokban is külön gallér, amit bármilyen inghez felvehetünk. Jó befektetés, mert megújítja, trendivé teszi bármelyik ruhánkat idén egy szűzies gallér, szóval csak rajta, merjen gallért hordani! A fehér kosztümhöz idén fehér cipőt ajánl a Derek Lam, a 3.1 Phillip Lim, a Diane von Furstenberg, az Altuzarra és a Calvin Klein is. A két örök slágert természetesen keverni is lehet, geometrikusan, vagy color blocking-szerűen, azaz nagy testfelületen. Ezt tette a Dior, a Balenciaga, a Chanel és a Hermes is.

Ami divatban marad, és pár tipp az egyszerű megújuláshoz

A csipke, a retró, és color blocking mellett marad:

-a trapéznadrág: idén nyáron lenge anyagból kell legyen, és a legjobb, ha színes. Alacsony nők csak magassarkúval vegyék fel!

-a szmoking: jobban mondva a fekete-fehér szmokingszerű zakó, ami még a leárazásokon is kapható. Valószínűleg klasszikussá válik, mert már a 2011-es őszi-téli szezon óta húzza, szóval érdemes beszerezni egyet.

- a bőrcuccok: nyárra nem valami praktikus a bőrnadrág, inkább hordjunk bőr kiegészítőket, vagy laza bőrszoknyát!

-a magasan sliccelt maxiszoknya: elegáns eseményekre továbbra is hordhatunk magasan sliccelt ruhát, laza nyári napokra a felsliccelt szoknyához pamutpólót ajánl a fashionising.com.

Mivel újíthatjuk meg ruhatárunkat?

A külföldi lap a gallért is a tavalyról maradó trendek közé sorolja, de mi azt inkább újdonságként kezeljük, mivel egyelőre nem találkoztunk galléros nőkkel itthon. Tehát egy szuper kis gallérral azonnal megújíthatjuk összes ingünk. Reméljük, nemcsak fehéret, hanem flitterest, szegecsest, és egyéb különleges verziót is fognak belőle árulni a nagyobb üzletek.

A galléron kívül egy hangsúlyos, színes, törzsi nyaklánc is jó szolgálatot tesz, akármelyik ruhánkat azonnal színessé teszi. A pasztell trendet legkönnyebben egy cukorszín kardigánnal vagy zakóval, a retró nőiességet egy 7/8-os élénk színű nadrággal, egy pliszírozott szoknyával hozhatjuk be életünkbe.

Ha nagyobb keretünk van a tavaszi ruhaszerzésre, keressünk az üzletekben, vagy varrassunk magunknak egy peplumos felsőt, és próbáljuk ki a magas derekú nadrágot rövid felsővel! Ha tehetjük, vegyünk valami narancsszínűt, egy táskát vagy karkötőt, egyrészt ez a Tangerine Tango éve, másrészt a narancs mindent feldob.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra