Makány szatyra nem az új Fila táska

Hétfőn bemutatták a Makány Márta által tervezett limitált szériás bevásárlószatyrot a Tescóban – az esemény elég kecsegtetőnek tűnt, de végül unalomba fulladt, a pár meghívott celeb is hamar elszivárgott, mi viszont maradtunk, és beszélgettünk egy kicsit a tervezővel.

A limitált szériás táskák bemutatása a következőképp zajlott: Makány beült az Aréna pláza hiperjében a táskái közé, és néha jött egy-egy vásárló, aki aláíratta a tervezővel a 600 forintos szatyrot. Persze a kezdésre pár celebet is összeverbuváltak, Csomor Csilla, Lola és Farkasházi Rékla téblábolt kicsit Makány körül, de különösebb szerepük nem volt, így hamar leléptek. Persze csak miután elkészült az összes Twitterre, Facebookra szánt nem is annyira bújtatott promó-kép.

Rózsa, ocelot, minden, ami kell

Mi viszont maradtunk, és beszélgettünk kicsit a tervezőnővel a táskákról, stílusáról és a sokat kritizált celeb-estélyikről, melyeket javarészt neki köszönhetünk. Arról Makány sokat nem tudott, hogy az 50 ezer szatyor – a Tescónál ezt jelenti a limitált széria – bevételéből melyik szervezet kap 1 millió forintot (egyébként a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet), de nem is ez az ő feladata: mint többször hangsúlyozta, őt tervezésre kérték fel, amit természetesen nagyon boldogan vállalt és nagy odafigyeléssel végzett. A szatyor anyaga, akárcsak a mintája, jól végig van gondolva.

„Azt akarták, hogy Makány Mártás legyen a táska, és ez azért mondhatjuk, hogy Makány Mártás lett. Van rajta rózsa, ocelot, színes, és van egy visszafogott rockerlány stílusú oldala is” – mondja Makány a kicsit sűrűre sikeredett mintázatról: az ocelot és rózsa mellett kígyóminta tekereg a szatyor egyik oldalán, a másikon okostelefon kandikál ki a farzsebből. Egyébként itt jegyeznénk meg, hogy a képeken viszonylag sután mutató műanyag táska a valóságban teljesen használható bevásárlótáskának néz ki, van olyan hordható, mint bármelyik műanyag szatyor, a műanyag csíkokból szőtt "Szíj Melinda’ táskáknál" pedig sokkal mutatósabb, és a belseje szép piros.

„Ez a táska sokkal többet kibír, mint bármi más. Hozott a gyártó rengetegféle mintadarabot, hogy kiválaszthassuk, milyen anyagból legyen, és ezt választottam. Ez egy újrahasznosított anyag, és nekem nagyon tetszett, hogy nagyon élénk színeket lehet rányomni. A vászontáska sokkal előbb meghal, mint ezek” – magyarázta el a tervező, miért nem egy éppen trendi, akár retikül helyett is hordható vászonszatyrot dobtak piacra a nevével.

Makány a Fény utcai piacon ilyen szatyorral shopizik

„Azért egyfélét terveztem, mert így lehet gazdaságosan előállítani. Terveznék én százat is, nincs ezzel baj, de ez most eseti dolog. Nekem is van például gurulós táskám, de most itt erre szólt a megkeresés.

Én természetesen boldogan tervezek egy egész táskakollekciót is, ha megkeresnek vele” – mondja a tervező, aki tulajdonképp a szatyor reklámarcaként funkcionál, elsőként kezdte Facebookon hirdetni a szatyrot, csak épp nem a Tescóban, hanem a Fény utcai piacon vásárolt vele.

„Én azt látom, hogy akinek van, az mind használja ezt a táskát. Én már az első kóbor darabokat használtam. Azért pont a Fény utcára mentem, mert szombat volt, amikor amúgy is megyek a piacra.

Ez nem egy megszervezett reklámakció volt, de persze járok a Tescóba is” – nyugtatott meg mindenkit a tervező.

Makány flashmob mikor lesz?

Mivel a Tescóról beszélünk, azonnal felmerült a Fila-mánia, mint jelenség: mi lesz, ha ezentúl a Fila táska mellé mindenki felvesz egy Makány szatyrot is? Vagy simán csak egy Makány-t, és minden második emberen ilyen színes táskák fognak lógni? Ez a márka is cikivé válik? „Ez az 50 ezer állítólag kevés táska a Tesco életében, tehát nem egy olyan beláthatatlan mennyiség, amit soha nem adnak el, másrészt meg biztos lesz, aki évekig fogja hordani, és olyan is, aki egyszer megveszi, mert épp nem volt nála szatyor. Szerintem menő dolog egy ilyen nagy céggel együttműködni. A Tesco katalógus több mint 1 millió háztartásba kerül, biztos van olyan háztartás, ami engem nem ismert és ebből ismer meg” – fejti ki véleményét Makány.

Kritika mindenkit ér, aki napra megy

Makány Márta a celebek egyik kedvence, sokat foglalkoztatott tervező: Szabó Zsófi évek óta tőle választ ruhát, ha elegáns eseményre hivatalos, Lolát, Tóth Gabit, Barbeet, Tolvai Renátát, Trokán Annát az idei Story gálára ő öltöztette fel. Ezekért a ruhákért aztán kap hideget, meleget.

„Kritika mindenkit ér, aki a napra megy és szerepel. Én ezt nem tartom bajnak, nem kell, hogy mindenkinek én legyek a kedvenc divattervezője. Valamiért a végén a celebek egy része mégis hozzám jön, bebizonyosodik nekik, hogy tudok nekik segíteni, hogy az én ruháim előreviszik őket. Mindenkinek van elképzelőse, amikor a szalonba jön, hogy ő abban az évben nagyon ki akar tűnni, vagy visszafogott akar lenni. Szabó Zsófinak évek óta csinálok ruhákat, ő eddig mindig nagyon színeset, bohókásat akart, most a megváltozott élethelyzetében nagyon elegáns szeretett volna lenni” – mondta a tervező, akinek egyik tavalyi nagy projektje a Szépségkirálynő című műsor lányainak öltöztetése volt.

Mivel Szunai Linda a nemzetközi döntőt elmondta mindennek, majd a Makány ruhát sem volt hajlandó felvenni, adódik a kérdés: egy ilyen helyzetet hogyan él meg a tervező: „Rengeteg munka volt a Szépségkirálynővel, 24 lánynak több öltözetét kellett végigkísérni, úgy, hogy egyik lány se érezze azt, hogy kevésbé csinos, mint a másik. Nagyon nehéz volt őket ebben a helyzetben megnyugtatni, hogy mindegyik biztonságban érezze magát, ugye mindenki az esélyeket latolgatta, azt nézte, a másik mennyire szép. Külföldre elmenni és az én ruhámban fellépni azonban már nem kötelező, az mindenkinek a személyes döntése, hogy miben lép fel, a másik 4-5 lányt, aki ment versenyekre, én öltöztettem. Szunai Linda így érezte magát biztonságban ezek szerint, nem kényszer az én ruháimat felvenni”.

A celebek csak a termelés 1%-át teszik ám ki

„Van farmerkollekciónk, esküvői kollekciónk, alkalmi ruha kollekciónk, most az az egyik legnagyobb dolog, hogy ezt a sok vonalat folyamatosan tudjuk vinni. Olyan újdonságot, ami nem volt még, nem tudom, fogunk-e idén tervezni, bevezetni, de hosszú még az év. Mindig van millió új ötletem, de most az a legfontosabb, hogy az egészet stabilan tudjam csinálni, és amikbe már belekezdtem, működjenek” – mondja a köztudottan munkamániás Makány, akinek az Operabál hiánya munka szempontjából nem tesz be.

„Az operabál nekem személyesen hiányzik, mert nagyon szeretek Operabálra menni, de én nem egy közönségszervező vagyok, hanem divattervező, aki megpróbál minden helyzetben ruhát tervezni azoknak, akik igénylik. A médiában én az ismert emberekkel szerepelek, de azért ők 1-2%-a a mi mindennapjainknak, a többi a rendes, normális, "bejövök és ruhát szeretnék venni" vendég” – mondja a tervező, aki megrendelőit optimista, életvidám, nőies és soha nem közönséges nőként látja. Olyan nőként, aki akár a Tescóban is odamehet hozzá szatyrot dedikáltatni.

„Nem hiszem, hogy más lenne a vendégköröm, mint akikkel itt fogok találkozni. Egy esküvőre, vagy egy alkalomra bárkinek lehet szép ruhája. Egy normál helyzetben mindenki szép szeretne lenni az esküvőjén. Az emberek azt gondolják, hogy elérhetetlenül drága vagyok, de 60-70 ezer forintért is vannak nálam ruhák, és az nem egy olyan összeg, amit még soha senki nem látott életében” – mondja a tervező.

Mindig vagány, de soha nem közönséges

„Olyan nem fordult elő, hogy valakit elküldök, mert nem tudok rá ruhát adni, olyan előfordul, hogy valaki nem engem választ. Mindenképp mutatok neki ruhákat, próbálok ajánlani az ízlésének megfelelőt. Aki nagyon-nagyon kihívó ruhát szeretne, annak nem én vagyok a tervezője, az esküvő szerintem egy méltóságteljes dolog, azt valamilyen módon meg kell tisztelni. Szeretem a vagány dolgokat, de nem esem túlzásokba” – mondja Makány, aki a nagyméretű menyasszonyokat sem zavarja el, viszont divatbemutatót egy ideig nem tervez.

„Miután nálam nagyobb méretben kevés menyasszony jön, az bizonyos szempontból meg is nyugtatja őket, hogy nekem személyes tapasztalataim vannak arról, milyen sok XL-esnek lenni. Divatbemutatót pedig akkor fogok legközelebb rendezni, ha lesz annyi pénzem. Egy divatbemutató nagyon sokba kerül, nem akarok felelőtlen lenni” – zárja a beszélgetést Makány Márta.

Oszd meg másokkal is!
Mustra