Bárki lehet IQ-bajnok

Ingyenes intelligenciateszteket teszteltünk a weben. Kiderült, hogy az intelligencia foka ugyanazon a napon, ugyanannál a személynél is jelentősen ingadozik, annak ellenére, hogy az illető sem alkoholt, sem egyéb tudatmódosító szert nem fogyasztott.

Mit tegyünk, ha valaki sértő megjegyzést tesz mentális képességeinket illetőleg? Ennek a helyzetnek több megoldása is létezik. Az első az, hogy megütjük, ami, ha sikerül elég váratlanul, akkor olyankor is működhet, ha a sértegető erősebb, mint mi. Azért utána célszerű gyorsan elszaladni. A békésebb természetűeknek másik javaslatom van, melynek előnye, hogy (jó esetben) az igazságérzet mellett az önbecsülést is helyreállítja: végezzenek el egy IQ-tesztet.

stockfresh 327452 puzzle---person-lifts-piece-into-place sizeM

Az interneten néztem utána az online elvégezhető IQ-teszt választéknak, és amit sejtettem, be is igazolódott. Aki elég sokáig keresgél, arról előbb-utóbb kiderül, hogy átlagon felül intelligenciával rendelkezik.

stockfresh 283815 visual-puzzle---spot-mirror-images---monkeys-w

Ezenkívül megtudtam egy másik dolgot is, amit viszont nem sejtettem előre. Azt, hogy némelyik online teszt tulajdonosai szerfelett intelligensek, sőt ravaszak. Miután az ember nagy izgalmak és várakozások közepette kitöltötte a félórás tesztet, kiderül, hogy az eredményt csak néhány ezer forint befizetése ellenében kapja meg.

Ezzel még nem is lenne baj, hiszen egy jó és hiteles IQ-teszt kifejlesztése, mint ahogyan ezt a Mensa honlapján elmagyarázzák, nagyon sokba kerül. Azért kerül sokba, mert a  készítőknek a hitelesítés előtt több ezer, nem ritkán több tízezer véletlenszerűen kiválasztott emberen is ki kell próbálniuk. Sőt, a legjobb tesztekkel országonként is elvégzik a próbát. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően tudják aztán a pszichológusok meghatározni a teszt eredményét, és relációba hozni a többi teszttel, azaz sztenderdizálni. Ez a folyamat több millió forintba kerül, és sok éves munkát igényel, hiszen a reprezentatív minta kiválasztása már önmagában is borzasztóan nehéz feladat. Ebből adódik, hogy egy valódi IQ-teszt minden esetben jogdíjas, így az interneten sem lehetne ingyenesen kitölteni.

A baj az, hogy több olyan portálra is bukkantam ahol mindezt nem közlik előre az érdeklődőkkel, csak miután az már fél óráját rászánta a kitöltésre.

Mi az intelligencia?

A legjobb definíció talán, az, hogy intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek. Ez nem valamiféle bonmot, hanem E.G. Boring, (aki a Harvard Egyetemen a világ első pszichológiai tanszékét alapította) 1923-ban (!) írott tanulmányának címe.

stockfresh 505368 albert-einstein sizeM

A mondat azért vált szállóigévé, mert az intelligencia egységesen elfogadott definícióját a kutatóknak azóta sem sikerült megfogalmazniuk. Az intelligencia fogalmába ugyanis rendkívül sokféle, bonyolult képesség és intellektuális teljesítmény tartozik bele. Hogyan értünk meg bonyolult gondolatokat, milyen következtetésekre jutunk a rendelkezésünkre álló adatokból, mennyire gyorsan vonjuk le e következtetéseket, vagy hogyan tudunk alkalmazkodni a környezetünkhöz, elméleti és gyakorlati problémákat megoldani – mindez és még sok más beletartozik abba, amit intelligenciának nevezünk. Az intelligencia mérésének történetéről és az IQ-tesztek működésének magyarázatáról két nagyon jó és érthető tanulmányt is javaslok, az egyiket dr. Dudás László, a Miskolci Egyetem docense, a másikat pedig dr. Kovács Kristóf, a Mensa HungarIQa felügyelő pszichológusa írta.

És most lássuk a medvét, azaz néhányat az ingyenesen elvégezhető online tesztek közül:

 Teszt elérhetősége  Eredmény
http://alfa.webdesign.hu/jatek/iq/index2.shtml Némi információt megtudunk a tesztről, például, hogy mennyi ideig tart és hogy „Johnny” 1988-as programján alapul. Valószínűleg rajtam kívül mindenki tudja ki az a Johnny és mi volt az 1988-as program, de én szívesen elolvastam volna. 134, ami az ellenőrző grafikonon nézve kimagaslónak számít. Sajnos gyanússá teszi a dolgot, hogy már a sokadik teszt volt és volt hogy türelmetlenségemben találomra írtam be egy-két választ. Hangulatjavítónak mindenesetre remek
http://www.mensa.hu/az-iq-rol/online-iq-probateszt Jó, hogy minden szükséges tájékoztatást megadnak, sőt az oldalon számos más érdekesség is van az intelligenciáról. Kevésbé jó, hogy ennek a társaságnak csak az lehet a tagja, aki elvégzi  a valódi IQ-tesztjüket és kiderül, hogy a társadalom 98%-ánál intelligensebb. Az én 102-es eredményem (de már fáradt voltam) csak a társadalom 55%-ának megelőzésére elegendő. Hát ez sajnos csak 102 lett. Viszont az összes közül ez tetszett a legjobban. 70 kérdés van és a válaszokra megadott idő, 15, 20 vagy 30 másodperc. Rettenetesen frusztráló hatása van az oldal alján az időjelző sávnak, viszont jó, mert nem lehet órákig gondolkodni a feladatokon. Ez is fél órás, de ez nem unalmas
     
http://www.egopont.com/hu/iq/index.php Itt is megadják a szükséges tájékoztatást artról, hogy ez sem valódi, sztenderdizált IQ teszt, csak hasonló. Ez egy nagyon jó kis teszt, 120 lett az eredmény, amit átlag felettinek jellemeztek. Ráadásul az időkeretnek csak a felét használtam fel. Mégis van remény.
http://www.freeweb.hu/artemis/iq.htm Itt semmilyen tájékoztatást nem adnak a tesztről, egyszerűen csak elkezdődik a lap tetején. Ez a teszt is alkalmas a sikerélmény megadására. Hajnali egykor végeztem csak el, és bevallom, néhány fejtörőt már nem volt energiám megcsinálni. Így a 30 kérdésből 25-re válaszoltam csak helyesen, mégis az a meglepő eredmény született, hogy 136-os az IQ-m és ezzel embertársaim 99%-ánál intelligensebbnek mondhatom magam. Ugye-ugye?
http://markyhennon.blogter.hu/162523/japan_iq_teszt Ezt a tesztet egy blogon találtam, állítólag Japánban az állásinterjúkon használják, és minden japánnak 15 perc alatt el kell tudnia végezni. A játék lényege, hogy egy folyón kell egy csoport embert átvinni, de úgy hogy bizonyos kombinácioók nem utazhatnak együtt, mert megölik egymást. Japánban munkanélküli lennék. Nem értem, miért, de egy ember sem jutott át az első kísérletemre, viszont legalább hat meghalt
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek