Ilcsi néni megmondja a tutit

Hogyan lesz egy családi vállalkozásból komoly kozmetikai cég? Egy tehetséges alapítóval és 50 év kemény munkával. Ilcsi néni, azaz Molnár Dánielné termékei ma már az ő aktív munkája nélkül készülnek, de a cég még a válság idején is képes terjeszkedni, fejlődni. Reklámra alig költenek, és a szakmai érdek mindig a gazdasági előtt áll. Interjú, gyárlátogatás.

Az Ilcsi, mint márka 2000 környékén lett tényező a piacon, mostanra piacvezetővé nőtte ki magát a professzionális kozmetikumok terén Magyarországon. Ehhez az kellett, hogy a mindenki által csak Ilcsi néniként ismert Molnár Dánielné 1958-ban elkezdjen kozmetikusi munkájához krémeket keverni otthon.

Hogyan lett a konyhai vállalkozásból piacvezető cég?

„Ez lassan terjedt. 4-5 év után, '63 környékén már olyanokat csinált, ami tetszett a kolléganőinek. Először csak a váltótársa szólt, hogy jaj, keverj már Ilcsikém nekem is, én itt ezekkel a szarokkal kínlódok. És akkor nem 2 literes lábost tett a gázra, hanem 4 literest. És akkor a szomszéd üzletben is híre ment, és akkor már 6 literes lábosban dolgozott. Volt olyan vasárnap, hogy 10 turmix állt a konyhaasztalon, mert mindben dolgozta fel a növényeket, csinálta a pakolásokat” – mondta el a Díványnak az Ilcsi Szépítő Füvek Kft vezetője, Ilcsi néni fia, Molnár Ferenc.

A konyhát 1984-ben nőtte ki a vállalkozás, GMK-t alapítottak, mely aztán pár év alatt lekörözte a régóta piacon lévő kozmetikai cégeket, köszönhetően a krémeknek, melyek közül több már akkor 15 éve jól teljesített. „Az indulásnál sokat segített, hogy édesanyámnak már a hetvenes évek legelejére olyan szakmai rangja volt, hogy ha összevertek két fedőt, hogy jön az Ilcsi előadást tartani, akkor kirúgták a helység falát a kozmetikusok, mert tudták, hogy lehet tőle tanulni. Olyan neve volt, hogy amikor 84-ben intézményesített formában megjelent az Ilcsi, mint kozmetikum, az a szakmabelieknek garancia volt. Az egy etalon volt, hogy valami Ilcsitől van. Viharos sebességgel jöttünk föl, olyan márkákat értünk utol pár év alatt, amik már évtizedek óta a piacon voltak. De az egy nagyon-nagy előny volt, behozhatatlan, hogy egy ilyen szakember neve volt mellettünk. Önmagától gerjesztette a piac az egészet” – mondta a kezdetekről Molnár, aki már akkor felelős volt a cég gazdasági részéért. 1996-ban kereste meg őket az első külföldi partner, mostanra 45 külföldi országban vannak disztribútoraik. Ilcsi néni munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, a cég hétből hétszeres Superbrand díjas, ötvenedik a Magyarbrands listán, a mai napig növekszik. Miért?

A szakmaiság a legfontosabb

Az Ilcsi professzionális natúrkozmetikumokat gyárt, melyek nem kerülnek kiskereskedelmi forgalomba, mert szigorúan egy képzett kozmetikusnak kell eldöntenie, mit ad vendégének: ehhez a szakmaisághoz nagyon ragaszkodik a cég.

„5-6 éve piacvezetők vagyunk a professzionális kozmetikumok terén. Mi magunk nem gondoltunk arra, hogy a termékeinket kiskereskedelmi forgalomba is helyezzük, de mióta a piacon számítunk, különböző cégek keresnek meg minket, nagyok is, hogy szeretnék az Ilcsit forgalmazni. Én pedig mondom, hogy nem. A szakmaisága miatt. Az érveim közül minden esetben a szakmaiság áll az első 10 helyen, utána jönnek a gazdasági érvek, de ebben az ügyben csak a szakmaiság játszik szerepet. 150 féle termékünk van, nem tudja egy laikus eldönteni, hogy neki mi kell. Az édesanyám az egészet úgy építette fel, hogy a kozmetikus diagnosztizál és kezel. Először megállapítja a bőr típusát, állapotát, ahhoz rendelten adja az anyagot. Például 19 féle hidratáló krémünk van. Mind a 19 alapvetően a bőr vízhiánypótlását szolgálja, de más-más szempontok alapján. Mert ez a vízhiány lehet felszíni, mélyrétegi, párosodhat hozzá rosacea, akné, öregedő, ráncos, fiatal, tág pórusú bőr, és még sorolhatnám. Nem arról van szó, hogy bezsírozzuk az arcunkat, mint egy nyikorgó kocsikereket, hogy ne nyikorogjon, a háttérben nagyon komoly élettani folyamatok zajlanak le” – indokolja Molnár a kozmetikusokon keresztüli értékesítést.

Reklámra alig költenek, még

Az Ilcsi termékek reklámozására fordított költségek (talán épp azért, mert szakmai körben terjednek a krémek, ahol az ajánlás a legfontosabb) a cég költségvetésének 5-10%-át teszik ki. Egy átlag kozmetikai terméknél ez az arány elérheti az 50%-ot is. A kevés reklámnak köszönhetően nem szállnak el a termékek árai, viszont a költségeibe így nem fér bele a külföldi expókon való megjelenés, a külföldi Ilcsi-partnerek eddig maguktól jöttek. „De lehet, hogy most jött el a pillanat, hogy el kell kezdenünk menni. Most fogyott el az a lelkes kör, akik hajtották a jó natúr anyagot, kerestek és úgy találtak meg. Ez újfajta költségvetés, de akkor ki kell szorítanunk rá a pénzt” – mondja a cégvezető.

Van benne tartósítószer, na és?

A cég jelenleg 13 hektárnyi saját bioültetvényt gondoz: ez éves növényigényeik egyharmadát elégíti ki. További egyharmadot (szintén bio) beszállítóktól vásárolnak, a harmadik szükséges harmadot pedig erdőkben, mezőkön gyűjtik. 600 ezer terméket állítanak elő évente, napi 1500 termék talál gazdára az egész világon. Leghíresebb vásárlójuk talán a színész Jackie Chan, aki 5-6 éve Fekete szappan függő: attól jött rendbe a zsíros bőre. Ilcsiék Hongkongban a színész neve alatt forgalmazzák egyik termékcsaládjukat. Az évi 600 ezer termék előállítása mai napig a családi ház pincéjében történik, ahol a több száz éves, tradicionális technika keveredik a XXI. századival: míg a növények érlelése évszázadok óta nem változott, a keverőgépek a lehető legmodernebbek.

A kész termékek egy évig is elállnak, tévedés, hogy nincs bennük tartósítószer. „Használunk tartósítószert, de csak természetes eredetűt. Mindig is használtunk, de változott a tartósítószerek köre, azóta gyökeresen, mióta ezekkel a gépekkel dolgozunk. Ennek körülbelül tíz éve. Illetve azóta is változott, hogy BDIH-s besorolásra (egy német székhelyű nemzetközi natúrkozmetikai minősítő szervezet) hajtunk. Az összes termék BDIH-s irányelvek alapján készül, de csomó terméknek még nincs meg a minősítése, mert annak megszerzése nagyon hosszadalmas, nehézkes. Csak teljesen természetes vagy természetes eredetű tartósítót használunk, és nagyon keveset. Csak annyit, hogy egy évig elálljanak a termékeink. Halkan jegyzem meg, hűtőben, fénytől védve másfél, két évig is elállnak” – mondja a cégvezető, míg körbevezet minket a gyártórészlegen.

Még tudnak növekedni

170 Ilcsi referenciakozmetika működik az országban, a közel 8000 magyar kozmetikusból 6000 dolgozik Ilcsi termékekkel. A napi 1500 tégelyt 30 ember állítja elő, közülük 6 közeli családtag. És bár a termelőrészleg kicsi, és az utca embere (felmérések szerint) nem mindig tudja hova tenni az Ilcsi márkát, mégis elismert a cég. "Furcsa a helyzetünk azért. A lakosság körében nem vagyunk olyan ismertek, közben meg sok helyen jelen vagyunk, a világ sok pontján ismernek. A kozmetikusoktól azt halljuk, hogy olyan kritika éri az Ilcsit, hogy nem elég drága. Hogy ciki azt mondani, hogy nem 30 ezerért veszek szemránckrémet, hanem 3 ezerért. Szóval nem divatos az Ilcsi, de javul a helyzet a környezettudatosság terjedésével" - mondja Molnár.

„Még mindig tudunk növekedni, de jócskán lelassult a növekedés. A kozmetikusok százalékos aránya kialakult, körülbelül a magyar kozmetikusok 75%-a használ Ilcsit. Nagyon különböző módon, van, aki havonta 1-2 tégelyt vesz, és van, aki csak Ilcsivel dolgozik. Nagyon nagy dolog, hogy a 75%-nál ott vagyunk. Ha meg tudtunk szólítani egy kozmetikust, hogy legalább a fekete szappant használja, akkor bármennyire is ellendrukker, 1-2 év után talán megtörik: utálom Ilcsit, de ez a termék jó. És akkor kipróbál még kettőt. Ez olyan, mint a drog” – mondja Molnár, aki még 30%-os növekedést érez a hazai vevőkörben.

Külföldön is van még mit elérni, bár ott nagy a konkurencia, sőt, van, ahol már hamisítják is: „Amerikában és Kanadában a saját hamisítónk a legnagyobb konkurencia, de nagyon nehézkes a nemzetközi szintű pereskedés. Egyszer-kétszer azért nekifutottam, hogy kezdjek velük valamit. Magyarok, és hihetetlen pofátlanok, együtt dolgoztunk 5 évig. De még mindig a hamisítónk van legközelebb a mi termékeinkhez, mert nagyon kevesen csinálják, hogy tényleg beleteszik a zöldségeket-gyümölcsöket a krémekbe. Nagy előnyünk viszont, hogy ami itt terem meg, az mindentől különbözik. Az a fajta növényi beltartalom, ami egy Magyarországon termett növényben benne van, az sehol máshol nincs meg” – mondta Molnár, akinek már csak azért sem jutott soha eszébe külföldre vinni cégét, mert fél, hogy szabadalmaikat ellopják, ráadásul a növények minősége is más, mint itthon.

Ilcsi néni mindig a problémamegoldásra koncentrált

Honnan ismeri ilyen jól a gyógynövényeket?

Szülőfalumban, Nagykökényesen éltem, majd rengeteg nyarat töltöttem ott. Dédszüleim, akik között volt füves asszony és csontkovács is, valamint nagyszüleim, a vidéki emberek nagyon jól ismerték a gyógy- és minden más növényeket. Így libapásztorkodás vagy varjúháj-szedés közben, szinte szálanként ismertem meg a rét füveit, virágait, gyógynövényeit, mi mire jó, és hogyan kell használni. Ez az érdeklődés a felnőttkor eléréséig is megmaradt, s kozmetikusi pályafutásom kezdetén rögtön a gyógynövények, zöldségek, gyümölcsök világához fordultam, amikor saját magamnak kezdtem el kozmetikumokat készíteni a munkámhoz, és vendégeimnek, mivel nem igazán volt mivel dolgozni az 50-es, 60-as, még a 70-es években sem. A munkám során rengeteg szakirodalmat, tapasztalatot gyűjtöttem, és ezek megismerése adja a szakmai hátteret nekem a gyógynövény ismereteimhez.

Milyen munkamegosztásban dolgozik fiával, Molnár Ferenccel?

Feri fiam vezeti a céget megalakulása óta. Én mindig a szakmai fejlesztéssel, új kozmetikumok és eljárások, elektrokozmetikai gépek tervezésével, oktatással foglalkoztam. Feri az elmúlt évtizedek alatt szépen elsajátította a tudást, így már nyugodtan unokázhatok, mert jó kezekben látom a folytatást. Arról nem beszélve, hogy Ferinek is van 4 gyereke, és a 3 nagyobb már az Ilcsiben dolgozik, s így már csiszolódik a következő generáció is.

Mindent elért a szakmában, amire vágyott, vagy vannak még elérendő célok?

Rengeteg cél van, amit az Ilcsinek és a szépítő füveknek meg kell valósítania, mint például saját kozmetikus iskola létre hozása, az export partnerek számának növelése, és egyáltalán, a magyar kozmetikusok és az Ilcsi, mint magyar natúrkozmetikum hírének öregbítése. De ezeket már a Feri fiamnak kell megvalósítani, én inkább szeretnék még sokáig, jó egészségben unokáim, dédunokáim gyarapodásában, fejlődésében gyönyörködni.

Hogyan reagáltak a válságra?

A fennmaradás egyetlen útja szerintünk a fejlődés és a fejlesztés. Amikor jobb volt a gazdasági helyzet, akkor is így cselekedtünk, vagyis nem kell másként dolgoznunk. Járjuk a magunk szakmai útját, és igyekszünk hozzájárulni a kozmetikusok eredményes munkájához. Az Ilcsi készítmények mindennapos kozmetikusi tapasztalatokra épülnek, a napi munkában felmerülő bőrproblémák megoldásában segítenek.

5. Melyik kozmetikumára a legbüszkébb?

Hűha. Meg fog sértődni az, amelyik kimarad, persze 150 jelölt nem lehet. De ha mégis muszáj választani, talán az Esemény előtti, a Fekete szappan, a Csipkebogyó krém, a Paradicsomos napozó, de abba is hagyom, mert már bánt a kimaradtak köre.

Oszd meg másokkal is!
Mustra