no

Pufikabát 30 ezerért, vagy fázunk egész télen

Megnéztük a plázák kabátkínálatát és kicsit meglepődtünk mind a kabátokon, mind az árakon. Oké, gyenge a forint, de azt nem hittük volna, hogy a nagy téli a leárazások előtt legalább 30 ezer forintot kell egy elfogadhatóbb pufidzsekiért kipengetni. Ha pedig nem derékban szűkített, fényes anyagú tollkabátra vágyunk, akkor csak a vékony szövetek vagy a műbőrdzsekik maradnak, de ezek is legalább 20 ezer forintért.

Tíz boltban néztünk körül, mindenhol megfizethető, meleg és jól kinéző kabátot kerestünk: a három feltételből kettő minden esetben teljesült, de ez még kevés a boldogságunkhoz – egyelőre nem vettünk kabátot, epekedve várjuk a leárazásokat.

A legjobb árakat az Orsay-ban találtuk: valami rejtélyes oknál fogva már leárazták a kabátokat, így lehet melegnek tűnő és nőiesre szabott pufidzsekink 8000 forintért. Ugyanennyiért a H&M is kínál barna, de nem különösebben csinos pufikabátot, ha nagyon fázunk, ez is megteszi.

A kicsit drágább, de még közepes kategória versenyzői a New Yorker és a Tesco, utóbbiban 15000 forintért kapunk pufikabátot, de egy szebb –és kevésbé meleg– szövetkabátért a hiperben is elkérnek 20 ezer forintot. A New Yorker pedig idén egyszerűen viccet csinált kabátkínálatából. Pár használható darabot azért tartanak 20 ezer forint körüli áron, de aki a hirtelenkék, rövid, fényes 13 ezer forintos dzsekit is használhatónak tartja, olcsóbban megússza. A Bershka egyáltalán nem készült hosszú, meleg kabátokkal a télre, de szép darabok – meg ronda, rövid, fényes, színes tolldzsekik– náluk is vannak. A C&A szintén középárra lőtte be magát, náluk is 20 ezer forint egy-egy fekete pufikabát, de minket nem győzött meg a hatalmas bolt különböző pontjain szétszórt sötét tónusú kínálat.

Az, hogy melyik bolt kabátainak szabása/színe jön be jobban, ízlés kérdése, de mi nem láttunk nagy különbségeket: mindenhol derékban szűkített, öves fazonok vannak, most ezt kell szeretni.

Ezzel le is tudtuk a normális és alacsony árfekvésű boltokat, jöhetnek az igazán szép, de drága kabátok: kedvencünk a Zara, ahol 25995 forintért jól szabott, jó anyagú és strapabírónak tűnő kabátok közül válogathatunk. Vagy ott a Mango, ahol akár 40 ezer forintot is elkérnek egy-egy vastagabb tollkabátért: na, mi ezek miatt várjuk a leárazásokat. Ha nem kérünk a pufidzsekikből és szövetkabátunk is van már, a Stradivariusban találunk érdekes megoldásokat: a pink műbőrből készült, bélelt kabát talán kicsit merész választás, de vannak divatos műirhák is, és minden különböző fazonú szövetkabátból van vagy 5-6 szín. Fotókat és árakat a galériában talál, kattinson valamelyik képre!

Konklúzió: Fekete, hosszú pufidzsekit –olyan Angelina Jolie-sat – bárhol vehetünk: a H&M-ben a legolcsóbban, a Mangóban a legdrágábban. A boltok kínálata megszólalásig hasonló, de nem véletlen az árkülönbség: a drágább kabátok érezhetően jobb anyagból készültek (akkor is, ha ez a képeken nem látszik). Tollkabát-fronton három szín dominál: bézs, fekete, és khaki, a szezon kabátja egyértelműen a derékban húzott pufikabát. Színes szövetkabátért pedig csak a Stradivariusba érdemes menni.

Oszd meg másokkal is!
no
Címkék
Érdekességek